Milyen könyv legyen a karácsonyfa alatt?

... avagy szerintem ki minek örülne

Fiúk – lányok, 8 éves kor felett

Berg Judit és Kertész Erzsi már mindketten bizonyítottak. Berg Judit a legkisebbektől (Maszat-sorozat) a Lengéken, a Csiribi és Panka kötetein át Rumini kalandjaig mindenkinek örömet tud szerezni a köteteivel. Kertész Erzsi a Göröngyös úti suli és a Panthera első két részével szerzett nagy rajongótábort. Mi történhet, ha ez a két írónő közösen ír regényt? Minden kiderül A négy madár titka című új regényükben.

Lányok, ha elmúltak 12 (egészen a nagymama korúakig)

Leiner Laura egyik legkedveltebb ifjúsági szerző. Idén decemberben jelent meg új trilógiának első része, az Ég veled! című regény. Megint egy középiskolás lány, de most sokkal komolyabb problémákkal, mint Laura eddigi könyveiben. A főszereplő Hannát az egy éve tartó gyászából úgy próbálják kilendíteni, hogy elküldik az Iskolák Országos Versenyére, a saját sulija csapatjának tagjaként. Megint jól eltalált jellemek, vicces, a fiatalok által is értékelt és értett poénok és cselekményes történetszövés. Leányregény filter nélkül.

Fiúk – lányok, 14 éves kortól

Ez csak Philip Pullmantól lehet A por könyve.

Nagyobb kamaszoknak, focirajongó apukáknak, nagypapáknak, a B-közép tagjainak, szociológus hallgatóknak és sportos nőknek

Pető Péter: Leshatár

Női szakasz 

Addison Allen: A varázslat tava Erről szeretnék még ajánlót írni, így nem lövöm le a poénokat, de biztos, hogy sikert fog aratni a misztikus romantika kedvelőinek körében.

Komoly családtagoknak, vagy ha csak félig ismert rokonoknak keresünk valamit

Nyáry Krisztián: Fölébredt a föld – ezzel biztosra mehetünk: komoly téma, igényes feldolgozás. Az 1848-49-ben született levelek segítségével mutatja be a forradalom és szabadságharcot, mely évszámok és helyszínek helyett emberi történetekké válnak.

Dumaszínház kedvelőknek és irodalmi vájt fülűeknek

Bödőcs Tibor eddig inkább a mindennapokról és az aktuálpolitikáról mondott vicceseket. Most hozzá mert nyúlni az eddig irodalmi piedesztálon álló klasszikusokhoz és nagyon jó érzékkel parodizálja a különböző stílusokat. Ha valaki olvasta az eredeti műveket, akkor biztos még viccesebb neki, de szerintem anélkül is neki lehet kezdeni. Hátha kedvet kap az alap tanulmányozásához. Olvasás közben nem mertem azt állítani, hogy Bödőcs a tanítvány – ugyanolyan mester, mint a többiek. Bár lehet, hogy van a fején egy csörgősipka. (Addig se iszik)

+1 Jolly Joker: Ma is tanultam valamit 2.

Érdekes és vicces történetek röviden. Az index.hu oldal olvasóinak nem újdonság, mert az oldal rendeszeresen megjelent belőlük, de a 150 szócikk okozhat meglepetést annak is, aki ismeri az online változatot.

Apám, Dubček

Keveset beszélünk Csehszlovákia 1968-as megszállásáról, irodalmi alkotásban még ritkábban kerül elő. Ezért is öröm Horváth Viktor legújabb regénye, ahol egy fiatal főhadnagy meséli el, mi minden történt a „baráti segítségnyújtáskor”. Mivel ő Kádár segédtolmácsa, első kézből ismeri meg az eseményeket és értelmezi ezeket a saját módján. Szinte vallásos bigottsággal hisz a szocializmusban, a vezetőkre apafiguraként tekint, és lenézi a nyugati zenékért rajongó és divatos ruhákat viselő kortársait. Nem buta, inkább együgyű és korlátolt, szinte semmit sem vesz észre a körülötte zajló eseményekből. „Én is majdnem sírtam, úgy elérzékenyültem, és hevesen gesztikulálva fordítottam Kádár Jánosnak, ő pedig egyszer felpillantott gondolataiból, rám emelte ősöreg, mindent látó hüllőszemét, és a bölcs tekintetével akkor engem nézett, engem, a tolmácsot, és biztosan arra gondolt, hogy már milyen fejlett ez a mi kommunizmusunk, hiszen a tolmács egyenrangú a vezetőkkel, tehát tulajdonképpen a tolmács is vezető, ahogy az országban minden dolgozó, és ahogy a vezetők is csak egyszerű dolgozók, nem pedig elnyomók, mint az urak voltak a régi rendszerben, melyet szerencsésen eltöröltünk.” Nem tűnik fel neki, hogy szerelme hogyan viselkedik és azt sem, hogyan válik akaratán kívül kémmé. Felnőtt katonaként rajong a játékkatonákkal játszott stratégiai játékért, azokat a szabályokat átlátja, de a saját életét nem tudja irányítani. A regényben saját szemszögéből meséli az eseményeket, megszakítva néhány betétdallal, melyek különleges hangulatot teremtenek. Egyszerre komoly, szomorú és vicces regény a Tankom, pontos történelmi háttérrel és nagyszerű jellemábrázolásokkal.

(Horváth Viktor: Tankom; Magvető, 2017; 3499 Ft)

Monológ egy csillaghoz

Anna Gavalda franciát tanított egy magániskolában, amikor közel 30 éves korában megjelent az első kötete. Éppen ezért írásain érződik az élettapasztalat, személyiségéből adódóan minden regényében átható erővel bír az érzékenység és az elfogadás. A egy régebben megjelent kötete, a Billie főszereplője két, különösen kényes helyzetben levő fiatal. A címszereplő lány, Billie (aki a híres Michael Jackson számról kapta a nevét), a másik főhős pedig barátja, Franck, aki Franck Alamó énekes után lett elnevezve. Mindketten nehéz gyerekkort hagytak maguk mögött, bár különböző okok miatt. „Franck nagyon ritkán beszél róla, és akkor is csak azért, hogy elhatárolja magát tőle. Nekem pedig egyszerűen nem volt gyerekkorom.” Franck jó körülmények között élt, de korán felismert homoszexualitása miatt megbélyegezték kortársai. Billie-t másfajta problémákkal küzdött: egyéves korában elhagyta szülőanyja és gyerekkorát mélyszegénységben töltötte. Az iskolában a kilencedik osztályban osztálytársak voltak, itt közösen előadtak egy részletet egy színdarabból és ezután azt érezte Billie, hogy Franck megmentette őt. Ettől fogva életük több szálon kötődik, kapcsolódik, néha bogozódik össze és mindig van egy váratlan fordulat. Billie monológja hétköznapi beszéd, néha trágár, sokszor vicces és számtalan dalszöveget idéz. Annyira képszerűen (filmszerűen) ír, hogy elénk varázsolja a nyomornegyedet, Párizst vagy a szakadék mélyét is. Ha szép történetet szeretne olvasni, kezdje el a Billie-t, melyet a „rejtőzködőknek” ajánl az írónő.

(Anna Gavalda: Billie; Magvető, 2015, 3290 Ft)

Dávid és Góliát apostolok a Mississippi mellől

1835. november 30-án született Mark Twain, akinek a művei nélkül nehéz elképzelni egy ifjúsági könyvespolcot. Hiába száznegyvenegy éve írta a Tom Sawyer kalandjai című regényét, egy mai gyereknek is maximálisan élvezhető. Azt a fajta csibészséget és tiszta humort árasztja, mely azonnal hatással van egy olyan fiatalra is, aki nem látott még élő patkányt sem, nemhogy zsinóron lengetett döglöttet. A regény egyes történetei beépültek a köztudatba, azonnal mindenki tudja, hogy hogyan lehet úgy vonzóvá tenni a nemszeretem munkákat, hogy a végén az járjon jól, aki közvetíti a feladatot (ahogy a kerítésfestésnél történt). Az is közismert, amikor Tom cserélgetéssel begyűjti a színes cédulákat, melyet a bibliaismeretért lehet kapni (persze egy sort sem ismer az Írásból, nem hogy kétezret), így ő lesz a verseny nyertese. Arra a kérdésre, hogy nevezzen meg két apostolt, Dávidot és Góliátot sikerül mondania. J A történetek egy része bármikor és bárhol megtörténhet, de vannak bizarr vagy éppen ijesztő részei is. Mai fejjel nekem inkább rémisztő az a fejezet, ahol az eltűntnek hitt gyerekek megjelennek a saját temetésükön, de a Nagyobbik jól szórakozott rajta.

„A könyvben leírt kalandok nagy része valóban megtörtént, egyik- másik velem, a többi hajdani iskolatársaimmal. Huch Finnt, akárcsak Tom Sawyert, az életből lestem el, mégsem egy bizonyos fiúról mintáztam – három jól ismert gyerek vonásait egyesítettem benne a regényszerkesztés szabályai szerint. Az itt említett babonákat történetünk idejében – a harminc-negyven évvel ezelőtti Nyugaton – a gyerekek és a rabszolgák még nagyon komolyan vették. Noha könyvemet legfőképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor micsoda különös dolgokba keveredtek. „ Tom Sawyer kalandjai, előszó”

Idézzük fel Tom Sawyer története mellett Huckleberry Finnt és a Koldus és királyfit is - jó rádöbbenni, hogy vannak olyan klasszikusok, melyek tulajdonképpen modernek.

Rejtély az adventi kalendáriumban

Decemberben már szinte minden csak a kereskedelemről szól. A karácsony egyenlővé vált a vásárlással, a költekezéssel, pedig ha visszatekintünk az ünnep eredeti tartalmára és jelentésére, ez régebben nem így volt. Manapság a gyerekek körében népszerű adventi kalendáriumok is csokoládét vagy játékokat rejtenek, pedig van ennél izgalmasabb „varázskalendárium” is, melyben sokkal maradandóbb ajándék van: egy történet.

Jostein Gaarder Sofie világa című könyvével vált világhírűvé, az ott megismert egyedi írástechnikával és ötletekkel tölti meg azóta is minden regényét. A Karácsonyi rejtély először 1992-ben jelent meg, a magyar fordításra húsz évet kellett várni. A formailag is rendhagyó regény egy egyedi adventi kalendáriumról szól, melyet Joakim a könyvesboltban talál. Minden nap egy csodálatos kép tárul fel az ajtók mögött és egy kis papíron a hozzá tartozó szöveg olvasható. A kisfiú és családja az olvasottak alapján nyomozásba kezdenek, mert a papírokon és a képeken szereplő Elisabet eltűnése nagyon hasonlít egy helyi történetre, mikor a negyvenes években egy kislány tűnt el a városukból. Eközben folytatódik a virtuális utazás is – mind térben, mind visszafelé időben – Betlehem felé, ahol december 24-én megszületik Jézus. A történet fő motívumainak folyamatos ismételgetése hasznos a gyerekeknek, mert így sokkal jobban tudják követni a kalandokat, még akkor is, ha földrajzi és történelmi ismereteik hiányoznak. A 24. fejezetben, karácsony este mindenre fény derül, és az olvasó pedig maga döntheti el, hogy a regény lehetséges megoldásai közül melyikben hisz. (Talán az egyetlen, ami nem tetszett a könyvben, hogy az író politikai meggyőződését is belefogalmazta – mindig is támogatta a palesztinokat – de az életrajzának ismerete nélkül nem is biztos, hogy ez feltűnt volna.) Összességében nagyobb élményt ad a Karácsonyi rejtély fejezeteinek felolvasása a családi körben decemberben, mintha egy-egy kocka csokit rejtene az adventi kalendárium.

(Jostein Gaarder: Karácsonyi rejtély, Noran Libro Kft., 2012; 3999 Ft)

Özönvíz a másik Oxfordban

Nemrégiben volt Philip Pullman születésnapja (a 71-ik), de azért késtem a róla szóló ajánlóval, hogy egyszerű születésnapi köszöntés és az igen gazdag életműve áttekintése helyett inkább legújabb könyve, a La Belle Sauvage című regényével ünnepeljük őt.

Bár YA (Young Adult), vagyis ifjúsági szerzőkét kategorizálják (vagy fantasy íróként is láttam már említeni), a világra kíváncsi és szívben fiatal idősebbek is bátran olvashatják a regényeit, főleg az Északi fény trilógiát. Magyarul Északi fény trilógiának hívják Az arany iránytű, A titokzatos kés és A borostyán látcső eddig megjelent köteteit (eredetileg angolul Az Úr Sötét Anyagai – His Dark Materials néven futott a sorozat – egyébként ez a cím sokkal kifejezőbb). Pullman zseniálisan oldotta meg, hogy újra Lyra legyen egy, a már előző könyvekben befejezett történet főszereplője – időben előre ugrott és a La Belle Sauvage-ban Lyra még csak csecsemő. Ettől függetlenül ő van a középpontban, bár Malcolm, a kocsmárosék tizenegyéves fia és Alice, a mosogatólány tekinthető az aktív szereplőknek. 

Oxfordban vagyunk, de nem a mi világunkban, hanem egy másikban. 

Aki már olvasta a három előző kötetet, minden ért, aki viszont most találkozik először a Pullman teremtette zseniális univerzummal, annak lehet, hogy nem elegendő az új regényben adott magyarázat. Lyra valósága csak egy a sok ezer közül, Oxford földrajzi helye sok más fejlődésű világnak is helyt ad ugyanabban a pillanatban. Éppen ezért más filozófia és más vallás uralkodik a regényben szereplő világban, de az érzelmek és az alap erkölcsi normák (és az emberi gyengeségek) ugyanazok. La Belle Sauvage Malcolm kenuja, mellyel menekülnek üldözőik elől, és az utazás alatt megszerzett tapasztalataik gyökeresen átalakítják a világról addig alkotott képüket. Pullman ismét a szó jó értelmében vett kalandregényt írt, letehetetlen a mű.

Sokat gondolkoztam, hogy milyen sorrendben érdemes olvasni a könyveket, de nem tudok bölcs lenni: lehet ezzel kezdeni annak, aki most találkozik vele először. Az eddigi három kötet tökéletes, a mostani szerintem hozza ugyanazt a szintet. Az író ezen kívül még két kötetet ígért, a következő részben Lyra húszéves lesz, a harmadikkal kapcsolatban pedig mindent titokban tart – én meg megint ott tartok, mint tizenöt éve: amint megjelenik a következő rész, az eredetit fogom elolvasni, mert nem tudom kivárni a magyar fordítás megjelenését.

(Philip Pullman: A Por könyve 1. La Belle Sauvage; Ciceró Könyvkiadó, 2017; 3990 Ft)

Rugalmas szögmérő a hegyen

Daniel Kehlmann még csak negyvenes éveinek elején jár, de ismert és elismert szerző német nyelvterületen és szerte a világon. Már írtam F című regényéről 2015 elején, az a műve is remek volt. 

Tavaly megjelent El kellett volna menned című kisregényét már magyarul is olvashatjuk, majd gondolkozhatunk rajta, esetleg félhetünk tőle. Az alaptörténet már más is feldolgozta, ismerős lehet: egy forgatókönyvíró kibérel egy vidéki házat és családjával odaköltözik, hogy nyugodtan tudjon írni. 

A hegy tetején álló házban kísérteties események történnek, és a falusi boltos hiába figyelmezteti az írót, hogy menjenek el, mire menekülne, már késő. 

„És bár minden erőmet összeszedtem, hogy eltoljam magamtól a gondolatot, mégis az járt az eszemben, hogy ez az egész olyan, mintha belecsöppentem volna valamelyik filmembe. De ettől nem lett jobb. A filmben vicces, ha derékba törik egy élet, mert a szereplők közben okos szentenciákat mondanak, a valóság azonban szomorú és undorító.” Az éppen írt forgatókönyv története és az író élete, a kimondott és a leírt mondatok összefonódnak és a múlt árnyai mindent elborítanak. A boltostól kapott szögmérő már csak a kizökkent világot mutatja, de segíteni nem tud. Különös és misztikus ez a történet, tele befejezetlen mondattal, és feltett, de meg nem válaszolt kérdéssel. A válaszokat az olvasóknak kell kitalálni, hogy nehogy úgy járjanak, mint a regény főszereplője. Daniel Kehlmann magyarországi népszerűségét bizonyítja, hogy ő lesz a budapesti Könyvfesztivál díszvendége 2018-ban.

(Daniel Kehlmann: El kellett volna menned; Magvető, 2017; 2499 Ft)

Szingli a hatvanas évekből

Már akkor sem volt divatos olvasmány, amikor húsz évvel ezelőtt megkaptam, ma pedig már teljesen anakronisztikusnak hat. Pedig nem ez az irodalmi alkotás változott meg, hanem a világunk gyorsult fel elképesztő módon. Deák Tamás Egy agglegény emlékezései című könyvének témája akár még divatos is lehetne ma: egy negyvenes középiskolai németnyelv-tanár eldönti, hogy egyedülállóként fog élni, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy magányosan. A regényben megismerkedhetünk a főhős szinte mindegyik hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolatával, és a lányokon-asszonyokon keresztül a világával és a világlátásával. A nők mellett nagy szerep jut a német és a francia irodalomnak és a megírni szándékozott filozófiai művének, a "A méltóságát vesztett világ"-nak is.

Azt, hogy mennyire más ma élni, abból is látszik, hogy Antal több oldalon keresztül magyarázkodik, hogy miért „nőtlen”. Manapság a szingliség mindkét nemnél elfogadott, sőt divatos. Nekem a legfurcsább élmény a mostani újraolvasáskor, hogy ezt a könyvet nem lehet gyorsan olvasni. Folyamatosan kényszeríteni kellett magam, hogy lassítsak a tempón, mert itt nem elég átfutni a sorokon. Meg kell adni az időt az elmélyülésre, a mondatok, gondolatok ízlelgetésére. Ez nem azt jelenti, hogy nehéz vagy értelmezhetetlen lenne a szöveg – nagyon jó olvasni, humoros és komoly részek váltogatják egymást. Csak éppen meg kell adni a módját az olvasásnak és hagynunk kell, hogy a szöveg ritmusában haladjunk.

Amikor ajándékba kaptam Antal történetét, a harmadik fejezetben megjelenő hosszú hajú diáklányhoz álltam közel korban. Ma inkább a főhős az én korosztályom, de akkor is, és most is sokat jelentett nekem ez a regény. Deák Tamás sajnos egyik munkájáért sem kapta meg soha azt az elismerést, ami járt volna neki.

(Deák Tamás: Egy agglegény emlékezései; Magvető, 1981)

A cuki kóbor kutyák

Egy könyvtári látogatáskor találkoztunk először Tom Watson Pálcikakutya könyveivel. A könyvek külalakja alapján úgy gondoltam, inkább a hatévesnek való, de először a tízéves csapott le rá, és utána teljes egyetértésben olvasták a történeteket. A vonalas füzetet imitáló könyvek egyszerű, de kedves rajzokkal vannak tele, melyek feldobják az öt kutyáról szóló történeteket. A szöveg egyébként eléggé megosztó - hogy őszinte legyek, én nem kedvelem olyan nagyon, de amióta jelen van az életünkben, azóta a gyerekek édesapjukkal olvasnak este mesét és mindhárman nagyon élvezik. (Lehet, hogy fiúknak jobban bejön?) 

 Megihlette a nagyobb gyerekem,

meg a kisebbiket is.

A Pálcikakutya és a spagettiben – meg a többi általunk olvasott könyvben is – a történet arról szól, hogy az öt kutya: Pálcikakutya, Csíkos, Pindur, Nelli és Blöki nagyon éhes és valamilyen furfangos módon ennivalót szereznek. „Pindur suttogva folytatta: - Az evés élvezetének a felét a szagolgatás adja. Mindenki tudja. De az emberi lények evés közben sohasem használják az orrukat. Mi sokkal okosabban, örömtelibben csináljuk. A mi orrunk beleér az ételbe, miközben eszünk. A szaglást és a rágást pedig egy mindent magába foglaló, szuperérzékeny, különleges evési gyönyörben egyesítjük.” A kutyák jelleme szépen ábrázolt és jól kidolgozott, minden helyzetben ki-ki a saját vehemenciája szerint reagál. Ami miatt ajánlom a könyveket, hogy olyan témát választott, mely a koruknak megfelelően érzékenyíti a gyerekeket. A felelős állattartás, a kóbor állatok és általában az otthontalanság is sokkal fontosabb téma lett nálunk és a gyerekek máshogy értékelik ezeket a helyzeteket. Pluszpontot ér az író személye: Tom Watson Ohio kormányzójának írt szövegeket, de dolgozott marketing és hirdetési területen is, majd rájött, hogy inkább gyerekkönyveket szeretne írni választási beszédek helyett. Véleménye szerint a gyerekek okosabbak a felnőtteknél.

(Tom Watson: Pálcikakutya és a spagetti; Maxim Könyvkiadó; 2499 Ft)

Az élet zsákutcája

Mindenki tudja, melyik utcáról van szó, régen Ságvárinak hívták, most Radnóti, de a környékbeliek csak Görbe utcának hívják. A szomszédok ismerik egymást, tudják, hogy kit hagyott el a felesége, ki van haragba az anyósával és ki melyik zugkocsmában milyen alkoholt iszik. Tar Sándor A mi utcánk című novelláskötete 1995-ben jelent meg először, de fájóan aktuális ma is. Az író úgy mutatta be a kiszolgáltatott emberi sorsokat, ahogy nem sokan képesek rá. Olvassuk Hesz Jancsi, Harap Sanyi, Piroska néni vagy Mérő Lajos történetét, hiába próbálunk eltávolodni tőlük, nem sikerül. 

Reménytelen hely ez, ahol alig van valakinek munkája, sosem fejezték be a nagy házakat, amelyek hirdetik, hogy régebben minden jobb volt. 

De közben figyelnek egymásra, talicskával mennek a vonatsínre fekvő, halni készülő anyósért és Bélának hívják az akácfát. „Álmos és unalmas ez az utca nappal, az is lehet, hogy alszik, éjszaka viszont nyugtalan, van, aki kiabál, kutyák ugatnak, zajok neszeznek, ajtók, ablakok nyílnak, csukódnak csendben, néha egy-egy szürke alak imbolyog a kerítés mellett, ha koppan, talált, nincs jelentősége. A mi fiunk, Dezső is eltűnik nappal, mint a többiek, és ez nem is baj, mert ha itt van, az olyan mint valami örökös szemrehányás, azért is a mi fiunk, mert senki sem tudja, hogy ki az apja.” Sajnáljuk őket, együtt érzünk, néha még dühösek is vagyunk rájuk, mert ők nem idegenek egy kelet-magyarországi faluból, közel negyed századdal ezelőttről, hanem a mi szomszédaink, rokonaink, ismerőseink. Szívszorító Tar Sándor realizmusa.

(Tar Sándor: A mi utcánk, Magvető, 2017; 1999 Ft)

115 éve született Illyés Gyula

A háromszoros Kossuth-díjas költő, író, műfordító száztizenöt éve, 1902. november 2-án született.

Ritkaság, hogy a rendszerváltás után sem változott meg a róla kialakult kép. Elismert tagja maradt a magyar irodalomnak, maradandót alkotott A puszták népe szociográfiai művével, drámáival, költeményeivel és műfordításaival. Egy versével szeretnék emlékezni róla, melyet bár 1950-ben írt, csak 1956-ban jelenhetett meg, majd a forradalom után évtizedekre betiltották. 

Elemzést nem igényel, elegendő elolvasni. 

Fotó: Vahl Ottó, 1972, Petőfi Irodalmi Múzeum

ILLYÉS GYULA: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben, 

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott - "vigyázz!"-ban,
"tűz!"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,

ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában,
épp oly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben
színekben, képteremben,

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban:

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget:

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves,
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrban, szájban,
hidegben és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,

fönt a tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból, kinek gyónol,
a prédikációból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog:
hegyen és tenger mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
a szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
e bilincs-unalomban,
a zápor zuhogásban,
az égigérő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,

beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

A 6:27-es felolvasó

Guylain Vignolles minden reggel, amikor munkába megy a párizsi RER-en (hasonló a budapesti HÉV-hez), leül a szerelvényen egy lehajtható műanyag székre és véletlenszerűen felolvas a magával hozott könyvlapokból az utazóknak. Húsz perc alatt ér a munkahelyéhez, addig tart ez az önkéntes ismeretterjesztés, ahol a romantikus szerelmes regénytől a szakácskönyvig bármi terítékre kerülhet. A különös misszió alapanyagául a munkahelyén, a Természetes Papírfeldolgozó és Újrahasznosító Társaság papírzúzdájában, a takarításkor a gépből kiszedett és így megmentett könyvlapok szolgálnak. 

Guylain gyűlöli a munkáját, nemcsak a feladat barbársága miatt, hanem mert különös ellenszenvet érez a megsemmisítő gép (az Izé) iránt. 

Meg van róla győződve, hogy az néha magától is életre kel. Élete ugyanabban az unalmas mókuskerékben telik, napközben munka, majd este kicsiny otthonában csak az aranyhalához szólhat. Aztán egy napon a RER-en talált pendrive gyökeres változást okoz - elolvassa Julie, a vécés néni ("laboratóriumi asszisztens") feljegyzéseit és ezek alapján beleszeret. A reggeli felolvasásainak ezentúl Julie írásait választja, nagy sikerrel. A regény kezdeti komor hangulata a főszereplő életének megváltozásával, kitárulásával lesz egyre napfényesebb. Az olvasónak könnyű azonosulni a főhőssel, a kezdeti sajnálkozás helyett szimpátiát és drukkolást érzünk, hogy sikerüljön megtalálnia a szerelmet és egy teljesebb életet. A mű hangulata egyedi, mindvégig humoros, kicsit talán hasonlít Hrabaléra, kicsit Anna Gavaldára, de a szerző összességében rátalált a saját hangjára. Jean-Paul Didierlaurent eddig novellákat írt, és első regénye, A 6:27-es felolvasó hatalmas sikert aratott világszerte.

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó; Magvető, 2015; 2690 Ft)

A forradalom áldozatai

Déry Tibor átélte, megélte és megszenvedte az 1956-os forradalmat. Már ’56 nyarán kizárták a pártból, mert a Petőfi kör sajtóvitájában bírálta a pártvezetést, majd a forradalom alatti tevékenységéért kilenc év börtönre ítélték. Nem kellett a teljes büntetését letöltenie, 1960-ban szabadult és a hatvanas évektől ismét írhatott és megjelenhettek művei.

A Philemon és Baucis című novellájában egy külvárosi idős házaspár szemszögéből mutatja be a forradalmat. Az októberi estén a fővárosi peremkerületében az asszony, Rozi születésnapjára készülnek titokban. Az asszony húst süt, pedig még egy hét van a nyugdíjig, a férfi pedig az őszirózsa csokorba rejti a titokban megvett, ajándékba szánt hallókészüléket, melyet egy év alatt spórolt össze úgy, hogy leszokott a dohányzásról. Egymás iránt érzett szeretetük és törődésük - hasonlóan a névadó mitológiai párhoz - olyan közös múltat rejt, amely már nem vár semmit az élettől. Az ünnepi készülődésből kizökkennek, amikor az egyre közelebbről hallatszódó lövöldözés miatt egy sérült fiatalember keres náluk menedéket. „Itt nem maradhat, fiam - mondta kint az előszobában a széken elnyúlva ülő fiatalembernek, aki még mindig az ágyékára szorította a kezét. - Ha nem tudná, nekem három fiam veszett oda a háborúban, kettő a harctéren, a harmadikat, az utolsót pedig kivégezték a nyilasok. Nekem elegem volt ebből, hagyjanak minket békében! Menjen el, fiam, nem haragszom magára, de menjen el! Ebben a házban már csak két halott számára van hely.” Az öregember végül átkíséri őt a szomszédukba, de amikor visszatér, ő szorul segítségre fokozódó orrvérzése miatt. Felesége elszalad orvosért, de az utcán lelövik, hiába várja haza férje a vajúdó kutyájuk mellett. A halál mellett ott a születés, de ez sem ad feloldozást, mert sem értik, hogy hogyan kerülnek bele az eseményekbe kívülállóként. A novella az ellenpontokon keresztül mutatja, hogy minden harcnak vannak ártatlan áldozatai - hiába a törődés és a szeretet, a történelem nem kegyelmez senkinek.

A novella elolvasható ezen a linken.

Szemüveget a bírónak

Nem biztos, hogy népszerű leszek a következő kijelentésemmel, de nem szeretem a focit. Ami még ennél is nagyobb baj, hogy nem is érdekel. Viszont Pető Péter Leshatár című könyvét nagyon szerettem olvasni, pedig egy Kelet-Magyarországról származó, fiatal labdarúgó bíró a főszereplője. 

Én a foci szabályait is csak azért ismerem, mert hozzátartozik az általános műveltséghez, de ez a könyv – legalább is nekem – nem csak a futballról szól. 

A napjainkban, Borsodban játszódó történet szerint egy fiatal a foci által próbál kitörni a kudarcra ítélt mindennapokból.

„Nem mintha ne lenne általános tudás, hogy azok mennek be középre, akik máshol nem királykodhatnak. Akiknek leveszi az asszony a fizetését, akik gyűlölnek otthon lenni, akik játékosként nem kellettek sehova, soha nem lőttek egy kibaszott gólt sem, akik senkik a mindennapokban, akiknek soha nem volt esélye arra, hogy a megyei lap leírja a nevüket, akik meg akarják mutatni a vállalkozónak, az orvosnak, a tanárnak meg a szomszédnak, hogy ők is valakik. Mintha a bíráskodás csak a vesztesek nyertesek elleni bosszúja lenne.”

Olyan életszerűen mutatja be a hétvégi meccsek világát a stadionoktól távoli pályákon, hogy még a lapokról is sugárzik az ott átélt izgalom, öröm vagy éppen a düh és a szomorúság, ha veszít a csapat. Mert a mai napig él azokon a tájakon Minarik Ede örökbecsű mondása, miszerint „Kell egy csapat”. Ha nincs foci, akkor a munkalehetőség, bolt, orvos és pap nélkül marad kis falvak, települések utolsó önbecsülési pontja is szétfoszlik. Pedig ezek az emberek már sok mindent megéltek, átéltek. Ők voltak Illyésnél a puszták népe, Tar Sándornál meg a mi utcánk lakói. A focimeccsek és az erre feltett életek bemutatása mellett Pető Péter igazi szociográfiát ír, de senki nem gondoljon tudományos eszmefuttatásokra és kvalitatív kutatásokra. A szabadszájú, humoros és sokszor keserű történeteken keresztül egy szépirodalmi műbe rejtett kordokumentumot kapunk. Focimeccsre továbbra sem szeretnék menni, de nagyon várom Pető Péter következő könyvét, bármiről is szóljon.

(Pető Péter: Leshatár; Pesti Kalligram Kft., 2017; 2990 Ft)

Levél a legyeknek

Kollár-Klemencz László neve eddig a Kistehén zenekar frontemberét, dalszerzőjét, szövegíróját jelentette a széles publikumnak, az alternatív zenében kevésbé jártasak is biztos emlékeznek az "Én vagyok a kistehén" vagy a "Szájber gyerek" című dalokra. 2015-ben új oldaláról mutatkozott be a szerző, megjelent első novelláskötete Miért távolodnak a dolgok? címmel. A tizenhét hosszabb-rövidebb írás lazán kötődik egymáshoz, néhány szereplő és néhány helyszín többször is felbukkan a művekben. Családtagok, barátok, Tahi, Szentendre, Budapest mind-mind különös fényben tűnik fel Toszka, a főhős egyes szám harmadik személyű elbeszéléseiben. Mindegyik novellára jellemző, hogy a témájukban mindannyiunk számára ismerős helyzetek, ismerős hangulatok szerepelnek, de egyedi megközelítésben. Az egyik legszembetűnőbb ismertetőjel, hogy ebben a könyvben lassan folyik az idő. A másik a természet és az élővilág mély szeretete. A címadó novella elmeséli Matyi, a befogadott kutyájuk történetét, születésétől haláláig. Az "Angyalt lopni" egy családi temetőlátogatásról szól, ahol a főhős elhoz egy régi, kiselejtezett angyalszobrot a temetői hulladékok közül, mert megtetszett neki. A leírt sorok hasonlóan csaponganak, mint a gondolataink, így fő cselekmény mellett megtudjuk, hogy Toszka mit gondol a halálról és mellékszálként megjelenik Dédi is, aki halála előtt két hónappal azt kérte, hogy írjanak levelet a legyeknek, hogy hagyják őt békén, mert nem tud aludni tőlük. Idegen és ismerős helyzetek, melyek közel állnak hozzánk, vagy éppenséggel nagyon távol, mégis jó olvasni ezt a könyvet, mert valahogy nagyon otthonos hangulatot teremt. 

"Benne élni egy valóságban, ami álom. Megfoghatóvá tenni mindazt, ami nincs. Illetve van, csak számukra nincs. Ezt csinálták minden nap." 

Azt olvastam egy interjújában, hogy a következő kötete a műanyag kerti székekről fog szólni. Amíg várjuk az új könyvét, hallgathatjuk a zenéit.

(Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok? Magvető, 2015; 2990 Ft)

Családrajz a falon

Száz éve, 1917. október 5-én született Szabó Magda. Művei kihagyhatatlanok a mai magyar irodalomban, nemcsak írni tudott, de ismerte az emberi jellemeket és kristálytisztán látta, átlátta a jellemtelenségeket is, és a maga klasszikus műveltségű, elegáns stílusában véleményt is formált róla.

Munkái közül először a Bárány Boldizsárral találkoztam, de jött Tündér Lala, Abigél, Zsófika, aki elindult édesapja utolsó szavai után (Mondják meg Zsófikának), Bori a Születésnapból, Krisztina az Álarcosbálból és ezek még csak az ifjúsági irodalomhoz sorolt művei. Az őz, Katalin utca, A freskó, Régimódi történet – rengeteg kitűnő kötet, melyek valahogy mindig megtaláltak a megfelelő időpontban, és vigasztalást, tanítást és boldogságot adtak olvasás közben.

Könyvajánlónak most A freskó című regényét választottam, mely 1958-ban meghozta Szabó Magda számára a sikert, több éves kényszerhallgatása után. A műben kilenc évvel szökése után, édesanyja temetésére tér haza Annuska és megjelenése felkavarja családjában az eddig csak a felszín alatt forrongó indulatokat. Két dolog jellemző a vidéki város református paplakjában élőknél: mindenkinek van titka és senki nem képes szembenézni a félresiklott életével. Annuska személyisége egyenes, tiszta és őszinte, érzelmeit nem rejti véka alá – ez nem mondható el egyetlen másik szereplőről sem. Egymásba fonódó monológokon keresztül mutatkoznak be a szereplők és egy generációra visszamenőleg megismerjük a családot. Minden hang egyéni és tökéletesen visszaadja a különböző személyiségeket – az öreg papot, aki megkeseredett és úgy távolodott el istentől, hogy észre sem veszi, vejét, a „vörös papot”, aki megpróbál megfelelni az ötvenes évek kommunizmusának, Árvát, a gyerekkorától befogadott nevelt gyereket, aki önző és romlott, de úgy tudja manipulálni környezetét, hogy csak Zsuzsanna, a tízéves kislány lát át rajta. Sokféle érzelmet ébreszthet bennünk ez a nem jól funkcionáló család. „Verés lett belőle, mint majdnem mindenből, de az igazi verés mégsem e miatt a kép miatt következett be, hanem a Biblia volt az oka, az Apa drága, bőrkötéses Bibliája, benne a fekete selyem könyvjelző, amelybe Mamácska hímezte bele gyönggyel hajdanán, hogy „ Az Isten szeretet”. Milyen kár, hogy Apácska folyton a Bibliában őrizte a kegyes mondást, s nem tette fel a falra, mint egy faliújságcikket vagy dekorációt- életében nem ismert házat, ahol olyan kevés szeretetet tapasztaltak volna a bent élők, mint az övékben.”

Mindenki hozza azt a formáját, ahogy Annuska gyermekként lefestette őket Anzsu, apjaként szeretett szolgálójuk házfalára. 

A falvédő mögé rejtett freskón megmerevedett múltat pedig nem lehet elsöpörni, a feldolgozatlan konfliktusok méregként maradnak velünk. A sok sérelem, csalódás és bánat mellett nekem mégis az emberi jóságról szól ez a könyv, azokról a néma gesztusokról, ahogy áldozatot hozunk szeretteinkért. 

Hangos könyv

A középkori lovagi költők, a trubadúrok megjelenése óta elfogadott, hogy a költők énekelnek, az énekesek pedig dalszövegeket írnak. A kortárs magyar irodalmi és zenei világ egyik legizgalmasabb kísérlete a Rájátszás műhelymunka, mely 2011 óta működik és már két kötetük (vele együtt a cédé az új dalokkal) jelent meg. 

Az egykor a Margó fesztiválra összehozott művészek nem véletlenül maradtak együtt az elmúlt években. Hatalmas közönségsikert aratnak minden fellépésükön, és ők maguk is élvezik ezt az újfajta alkotási folyamatot. 

Az énekesek, például Beck Zoltán (30Y), Egyedi Péter (Óriás), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Szűcs Krisztián (HS7) vagy Kollár-Klemencz László (Kistehén) együtt dolgoznak az írókkal, költőkkel: Erdős Virággal, Grecsó Krisztiánnal, Háy Jánossal, Kemény Istvánnal, Szálinger Balázzsal, a dalokat pedig együtt adják elő. Az eredmény igényes kortárs líra, melyekből slágerek lesznek. Igazi örömzenélésről van szó, az alkotók lelkesedése átsugárzik a művekre. Éppen ezért nem zavaró, ha egy „énekes” hangja kicsit megbicsaklik, vagy egy „gitáros” három akkordot tud mindössze lefogni, a végeredmény a fontos, az pedig nagyszerű. A könyv és a dalok még egy missziót teljesítenek: ennél jobban nem lehetne bemutatni, hogy általában a költészet nem unalmas, hogy igenis van szerepe a mindennapi életünkben. Ha a zenehallgatóknak csak egy kis része fellapoz egy könyvet a dalszerzők művei közül a koncert után, igazán büszkék lehetnek magukra a Rájátszás tagjai.

(Szívemhez szorítom Magvető - Kultúrkombinát, 2015, 3990 Ft)

Novellák vegyeskórusra

Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötetében sokféle szereplő jelenik meg. A dél-amerikai ösztöndíjas lány, aki beleszeret egy magyar fiúba, de a vőlegénye anyja nem fogadja el, hanem terméketlenséggel átkozza meg. A kisfiú, akinek a nagyapja balesetet szenvedett zsoké vagy a férfi, aki halott apjának végakarata szerint annak hobbiként épített hangdobozait kell elég különös módon kipróbálnia. 

A sokadik novella elolvasása után jövünk rá, hogy mi a közös a művekben - a zene. 

Legyen szó énekhangról, hangszerről vagy gramofonról, minden írás ritmusát a benne szereplő muzsika adja. Mert a zene a legfontosabb rész a káromkodó rocker életében, hatással van a sikertelen öngyilkosságot elkövető sanzonénekesnő és családja mindennapjaira és a megátkozott dobos is bármit megtenne, hogy újra beülhessen a dobfelszerelése mögé. Minden történet más stílusú, más és más szemszögből tárul elénk egy élethelyzet. Dragomán írói zsenialitása az, hogy bárkit varázsol elénk, minden szereplő tiszta hangon szólal meg és minden történet kerek, egész.

„Azt hiszem, a történetem akkor lenne az igazi, ha nem mesélném, hanem énekelném, mert az igaz hangom nem az, amin beszélek, hanem az, amin énekelek, mert az énekhangom sokkal nagyobb, mint én, nagyobb, szebb és erősebb, messzebbre elér, és elfelejteni is nehezebb.” Dragomán György műveit ez a veszély nem fenyegeti, mert ha egyszer olvastunk tőle akár egy novellát az új kötetéből, örökre rajongójává válunk.

(Dragomán György: Oroszlánkórus; Magvető, 2015; 3490 Ft)

Ritmikus menü állatoknak VAGY „Pudingnyomok a friss havon”

Egy átlagos hároméves gyerek már tökéletesen érti a körülötte elhangzó beszédet, ő maga is válaszol rá, nyelvtanilag helyesen használja az anyanyelvét. Ebben az időszakban kezdődik a gyerekek nyelvi fejlődésének következő, nagyon fontos része: a szókincsgyarapodás. Legnagyobb hatással a közvetlen környezet, a család van a kicsikre, éppen ezért nagyon sokat számít az együtt töltött időn belül is a mesélés, a mese- és versolvasás. A hazai kortárs irodalmárok elkényeztetik a könyvszerető családokat, számtalan igényes mese és vers közül lehet választani. Az óvodások és kisiskolások örömmel forgathatják Keresztesi József Mit eszik a micsoda? című kötetét, ahol állatok a humoros versek főszereplői. Ismerősek a versek, sokszor érezhető a tisztelgés egy-egy régi klasszikus előtt.

Hálót fon Frigyes, a nagy, barna pók:

lepókhálózzák sajnos a lakók.

Pedig szúnyoggal, léggyel tele vót!

Vacsorálhat most kiflit-kakaót.

A versek a legváltozatosabb ritmusokban íródtak (klasszikus időmértékes és a népdalokat idéző egyaránt szerepel), néhány olvasás után már belemásznak a fülünkbe és ott is maradnak. Mindenképpen említést érdemelnek Adonyi Gábor rajzai is, mert ezek viszont a szemünket ejtik rabul.

Sástó, Sástó,

zúg a nádas,

kacsapár moccan a zsombékban.

Békák dala szól

közben valahol,

szikrát vet a víz –

                pont dél van.

A szerző többféle műfajban kipróbálta már magát és bizonyította tehetségét, ezzel a kötettel a Weöres Sándor és Devecseri Gábor által teremtett hagyományokat folytatja.

(Keresztesi József: Mit eszik a micsoda?; Magvető, 2015; 2990 Ft)

Erdély cukormáz nélkül

Magyarországról nézve Erdély még mindig egy távoli „tündérország”, nosztalgikus emlékek társulnak hozzá, a történelmét pedig sokféle szempontból közelítik meg. 

Ritkaság az olyan irodalmi mű, amely nélkülözi az évszázadok alatt a témára rárakódott sablonokat, és realistán, őszintén, de érezhető szeretettel és kötődéssel szól erről a térségről. Vida Gábor Egy dadogás története című önéletrajzi regénye pont ilyen. 

Gyermekkorától, a hetvenes évektől követi egyik történet a másikat, és a gyerek elbeszélő szemén keresztül bontakozik ki a saját kortársai mellett a szülők és nagyszülők generációjának élete, az országuk, a kisebbségi létük, a nyelvük és az öntudatuk – mindenkinél mást kiemelve. A regény kimért, néha kissé komor hangnemet használva tekint vissza a múltra és már a felnőtt bölcsességével értékeli azt. Megismerjük a falu és a kisváros közti különbséget, mi zajlott az iskolákban, a líceumban, majd a katonaságnál. ”Sokáig olyan, mintha a valóság kiterjesztése volna, mintha létezne a leromló, elszegényedő, torz Románia mellett valahol, földrajzilag közel, de tulajdonképpen elkeserítő messze egy igazibb világ, amelyben minden jobb, emberibb és főként: magyar. Az én környezetemben szinte mindenkinek volt egy ilyen megkettőzött világa, melyet igazabbnak gondolt a meglévőknél, a mindennapinál, nekem az erdő, apámnak a szőlő meg a Szabad Európa, nagyapámnak az alkohol, Baróton a Jóisten.” A szerző dadogása írásban nem jelentkezik, így felejthetetlen történeteket kapunk remek stílusban.

(Vida Gábor: Egy dadogás története; Magvető, 2017; 3699 Ft)

A világegyetem egyetlen szilárd pontja

1819. szeptember 18-án született Foucault francia fizikus, aki ingájával bebizonyította, hogy a Föld tengely körül forog. Mivel mással emlékezhetnénk rá, mint Umberto Eco A Foucault inga című regényével?

Eco második regénye hasonlóan nagy port vert fel az irodalmi berkekben, mint az első, A rózsa neve. Eco, aki egyetemi tanárként a középkor kutatásával foglalkozott, hatalmas tudással rendelkezett és ezt belesűrítette szépirodalmi műveibe is. Sokakat megrettent egy ilyen enciklopédikus regény, de szerintem inkább kihívásként tekintsünk rá: a rengeteg információ, idézet, szerző és esemény bővítheti a mi tudásunkat is. A regény első lapjain már a történet vége felé járunk, Casaubon filozófia szakos egyetemistával, aki a szakdolgozatát a templomosokról írja és egyébként a regény elbeszélője. Anyaggyűjtés közben megismerkedik a Garamond kiadó két munkatársával, Jacobo Belpóval és a kabbalista Diotallevivel, majd ő is ennél a kiadónál kezd dolgozni. Mindnyájan nagy tudású bölcsészek, és besokallva a munkaidőben szerkesztett áltudományos művektől, saját szórakoztatásukra kitalálják a „Tervet”. Ebben minden összefügg mindennel: az összes olyan összeesküvés-elmélet és legenda szerepet kap, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget. A viccnek indult játék valósággá válik, és megindul a hajsza utánuk. Elrettentőnek tűnhet ez a nyolcszász oldalas ismerettár, de Eco sajátos humora és professzionalista történetmesélése hamar beszippantja az olvasót. Az 1992-es magyar megjelenés idején nem volt még elérhető az átlagembereknek az internet, így a műben sokszor előbukkanó katalóguscédulák és a könyvtári szakirodalom gyűjtés leírása teljesen hiteles. Mai fejjel már inkább már csodálatra méltó ez a fajta anyaggyűjtés – hogy élhettek Google nélkül … Aki szereti a történelmet, az irodalmat, a vallástörténetet, a kultúrtörténetet, a mondákat és legendákat, A Foucault inga című regényben egy kötetben juthat hozzá.

(Umberto Eco: A Foucault inga)

A művész molnár

Vannak olyan könyveim, melyek nagy hatással voltak rám. Vannak olyanok, amiket imádok. Olyanok is vannak, amiket rendszeresen újraolvasok, mert akkor is találok benne újat, amikor már kívülről tudom. Karácsony Benő Napos oldal című regénye pedig mindhárom feltételt teljesíti. Pontosan emlékszem rá, hogy mikor vettem. Nyár volt, szünet a főiskolán, pár napot a Velencei-tónál voltam barátoknál. Miközben vártam a hazafelé tartó vonatot, bementem egy antikváriumba körülnézni. Automatikusan vettem le a polcról ezt a kötetet és utána már csak akkor néztem fel, amikor a Déliben megálltunk. Azóta is elvarázsol, a főhőse pedig – mit tagadjam – évekig megdobogtatta a szívem, alakja közel állt a tökéletes férfihoz. 

Azt hiszem, elsősorban miatta, Felméri Kázmér miatt szeretem ezt a könyvet, de az évek alatt annyi mást is felfedeztem benne. 

A történet szerint az éppen leérettségizett Felméri az iskolapadból az I. világháború frontjaira kerül, a harcokat kisebb testi, de nagyobb lelki sérülésekkel éli túl. Visszatér szülőföldjére, Erdélybe és irodistaként dolgozik, de szabadidejében hasonszőrű, kedves naplopó barátaival borzolja a kisvárosi polgárok kedélyét. Édesapja halálakor átveszi a családi malom vezetését és gazdálkodik, emellett egyre többet foglalkozik szobrászkodással. Titokban rajong egy gazdag lányért és végül őt követve megy Pestre, aztán tovább a nagyvilágba, ahonnan visszatér. Ha kategorizálni kellene, talán fejlődésregény lenne a műfaja, nagyjából másfél évtizedig megyünk vele élete kacskaringós útjain. A többi szereplő is emlékezetes, de Felméri természethez való kapcsolata és az egész művön végigvonuló derűs bölcsessége az, ami felejthetetlenné teszi a regényt. Régen a főhős érzelmei voltak nekem a legszembetűnőbbek, mostanában már a társadalomkritikája, a pacifizmusa és a világlátása is sokat jelent számomra. A Napos oldal meghozta Karácsony Benő irodalmi elismertségét, de nem sokáig járhatott a „napos oldalon”.

Nyáry Krisztián hiánypótló írása bemutatja Karácsony Benő tragikus sorsát. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151373486379855&set=a.165101444854.116423.614474854&type=3&theater

(Karácsony Benő: Napos oldal; nekem a Helikon 1982-es kiadása van meg: 69 Ft volt és negyvenezer példányban adták ki)

Ingyen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból többféle formátumban: http://mek.oszk.hu/00700/00712/#

Gőg és szerencsétlenség

Kallódó szereplők keresztezik egymás útját Rakovszky Zsuzsa új, Célia című regényében. A középkorú főhős Ádám, aki édesanyja halála után egyedül él egy nagy lakásban és különböző alkalmi, értelmiségi munkákból tartja el magát. Angolt tanít diákoknak, szöveget ír céges weboldalakra és folyamatosan tervezgeti, hogy miről fog szólni a regénye. Élete langyos állóvizét régi osztálytársnőjének telefonhívása kavarja fel – segítenie kell Célia, a huszonéves egyetemista lány lelkére hatni. A lánynak, aki lehet, hogy az ő lánya. Ádám élete eddig nem követte a társadalmi elvárásokat, egyedül volt, csak saját magáról gondoskodott. Néha összefutott féltestvérével, fél év után látogatta meg apját, és semmiféle erőfeszítést nem tett, hogy szeretője elhagyja érte a férjét. A család egy távoli, elképzelt eszméből egyszer csak kéznyújtásnyira kerül, sőt apává válik. A kései gyereknevelés és az időközben megszökött lány keresése saját magával is szembesítik. Rakovszky összetett mondataival tűhegyes kritikát mutat a huszonegyedik század első évtizedéről. A valóságshow-k és az ezoterikus életmódtanácsadók mellett megjelennek a korrupt vállalkozók és az ügyeskedők, de az mindenkire igaz, hogy nem találják a helyüket a világban. 

„Amikor kilépünk az utcára, a hold már egészen fehérre sápadt, és alig nagyobb, mint egy mandzsettagomb vagy gyerekkorom tízfillérese, elérhetetlen messzeségben fúródik egyre beljebb a fekete égbe. Újra elfog az az érzés, hogy átléptem egy másik, álomszerű és egyben valóságosabb valóságba.”

 Célia úgy jellemezte az átlagembereket, mint akikből süt a gőg és a szerencsétlenség. A regénybeli találkozások esélyt adtak a szereplőknek, hogy megváltozzanak - és ugyanezt az esélyt megkapják az olvasók is.

(Rakovszky Zsuzsa: Célia; Magvető, 2017­; 3699 Ft)

Virrasztani a semmiért

Vannak olyan könyvek, amiket akkor is el kell olvasni, ha túlságosan hatnak ránk, ha olyan világot mutatnak be, amelyet nem ismerünk, és magunktól nem mennénk oda. Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című kötete folytatja azt az irányt, amelyet előző novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya elkezdett, de mindenben feljebb lépett. Tömörebb és koncentráltabb a szöveg, még megrázóbbak a történetek, még jobban összemosódik a vélt és a valós, az ébrenlét és az álom, a fizikai és lelki fájdalom. Jászberényi Sándor haditudósítóként évek óta járja a Közel-Kelet és Afrika harcokban álló országait, nem karosszékben ülve, az internetről szedte az élményeit. A témák a szó szoros értelembe véve szembe jöttek vele - látta, hallotta, érezte őket. Bár a kötet elején leszögezi, hogy minden leírt történet a képzelet műve, de ez nehezen hihető. Saját erővel rendelkeznek ezek a novellák, olvasás közben megfognak, és nem engednek, akkor sem, amikor már régen letettük a kötetet. A főhős Maros Dániel fotós és tudósító, régi ismerősünk. Ugyanúgy alkoholgőzben úsznak a napjai, de most krónikus alváshiány is sújtja, és folyamatosan kisfiát hiányolja és hallucinálja, aki az elvált feleségénél maradt. Esetében a józanság és az őrület már nem egymás alternatívái, és ez a módosult tudatállapot életformájává válik Afrika forró vidékein. Viszont hozza magával az európai keresztény normákat, és ez megakasztja a beilleszkedést. Ahogy a címadó novellából megtudjuk, a fehéreknek nemcsak az izzadságuk büdösebb, mint a feketéknek vagy az araboknak, hanem a hagyományaik is mások. Amíg gondot okoz Marosnak egy körülmetélt prostituáltat használni, vagy emberként tekint egy verekedésből élő gyerekre is, lehet, hogy ott él, de nem olyan, mint ők. Amíg kérdés számára, hogy meg lehet-e ölni egy tizenéves fiút kihallgatás közben vagy biztosítani kell a genfi konvenció előírásait, addig más dimenzióban van. Minden novella más miatt lesz megrázó és emlékezetes, és egyik sem ad reményt. Ahelyett, hogy a hazánkban jelenleg a csapból is folyó idegenellenes propagandának hisznek, inkább ezt a kötetet kell elolvasnia annak, aki tudni szeretné, mi miatt menekülnek el sokan az otthonukból a világ nem is annyira távoli részén.

(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája; Kalligram, 2016; 2990 Ft)

Mennyi lehet pom-pom taxi és batman-mentő?

A betűkkel mindig jobb viszonyban voltam, mint a számokkal. A szorzótábla egy része ment rögtön, de bizonyos műveleteknél nem ráztam ki kisujjamból a választ, inkább számolgatni kezdtem. Amikor megláttam Erdős Virág új könyvét, azonnal megvettem a gyerekeknek. Az egyik már tanulta a szorzótáblát, a másik még nem – most viszont mind a kettő tudja, a versekkel együtt. Nem Erdős Virág találmányáról van szó, például Móra Ferenc Zengő ABC-je hasonló elven működött: az ábécé betűihez versek és képek tartoztak, mely több generációnak segített memorizálni a betűket. (Megemlíthetjük továbbá a Belga együttes Királyok a házban című számát is, amelyben énekelik/rappelik a magyar történelem fontos eseményeit.) Erdős Virág ért a gyerekek nyelvén, ezt már bebizonyította a Négyeshatos és a Pimpáré és Vakvarjúcska köteteiben. (Természetesen ért a felnőttek nyelvén is, lásd Világító testek vagy ezt is el című kötetét.) 

A szorzótáblát bemutató kétsorosai viccesek, könnyedek, közel állnak a gyerekek gondolkodásmódjához és egyszerűen megjegyezhetők. Nem ciki a srácoknak nyáron sem matekkal foglalkozni, mert a jó kézbe venni ezt a kötetet. Az külön csoda, hogy a könyv második felében a versek és az eredmények kétoldalas tanulókártyákon szereplenek, melyek kivághatók.

télen-nyáron

hegyen-völgyön

hébe-hóba

ülve-állva

mindenkinek

minden percben

jól jöhet egy

szorzótábla

nem számít hogy

villámlik vagy

mennydörög vagy

esik-e

jó, ha van a

fejünkben egy

szorzótábla

versike

annyit titok

lappang és még

annyi minden

rejtve van

száz kérdésre

száz jó válasz –

ez legalább

rendbe’ van

hogyha kérdi

bárki: ennyi

ennyiszer az

mennyi?

nem probléma –

intesz, simán

rávágod és

ennyi

A címbeli kérdésre a válasz pedig a 9*8.

(Erdős Virág: Szorzótábla-versikék 100 számra; Manó Könyvek, 2017; 2990 Ft)

A komfortzónán innen, a betonrépán túl

Általában nem rajongok a „megmondó könyvekért”, az életviteli tanácsadásokért, a mindenen felül álló és mindent megoldó igazságokért. Éppen ezért kíváncsian vártam Cservenyák Tamás negyedik e-könyvét, mely most nem a szokásos, szűkebb szakmai közönségnek szól, hanem szélesebb rétegnek íródott. Bár a címe – Eredményesen és boldogan – első olvasásra kissé kommersznek tűnik, de az helyzet, hogy ez a könyv tényleg útjelzőként működik, tanácsokat ad ahhoz, hogy ezt az állapotot elérjük, megéljük. Magam részéről a felsorolt módszerek közül sokat ismertem, sőt használtam és használok is a mindennapi életemben, de ebben a formában, ezek a gondolatok ilyen koncentráltan és logikusan összeszedve újdonságot jelentettek. A napi munkám során megtervezem, hogy mikor mivel foglalkozom, súlyozom a feladatokat fontosságuk szerint, ezzel eddig sem volt gond. Viszont az e-mailek (rendben, már lehet ímélnek is írni) tényleg sokszor átveszik az irányítást, ezzel van még mit tennem. A vizualizációt is ismerem, gyakorolni is szoktam, de közel nem ennyire tudatosan. Ugyanez a helyzet a jövőtervezéssel és a személyes célokkal és a pénzügyi tudatossággal– de körbenézve kis hazánkban, sokaknak ezzel még komoly gondjuk van.

A felsorolt eszközök, melyekkel egyszerűsíthetjük az életünket és boldogabbá válhatunk, egyszerűek, mint a faék. Pont ezért jó olvasni. A tanácsadó könyvek általában vagy misztifikálják a saját eszközeiket vagy szájbarágós stílusban erőteljesen nyomják bele az arcunkba, hogy ezek a módszerek nélkül nem lehet tovább élnünk. Cservenyák Tamás inkább a humort és az iróniát hívja segítségül (akarva-akaratlanul jött velük a szabadszájúság is – álszentek inkább ne olvassák), és nem kinyilatkoztat, csak a saját tapasztalata alapján megélteket sorolja fel.

Nekem ez a könyv olvasása személyes okok miatt jött nagyon jókor. Tizenkét évig voltam egy álom munkahelyen, ahol szuper pozícióban dolgoztam, átlagon felüli juttatásokkal, sok kollégámmal baráti viszonyban, érdekes feladatokkal, mindezekért természetesen sok munkaórát töltve ott. Aztán egyszer csak eljött az az idő, amikor azt éreztem reggelente, hogy inkább felvágnám az ereimet, mint hogy bemenjek dolgozni. El is jöttem év végén, még pedig úgy, hogy csak azt tudtam, hogy két hónapig pihenni szeretnék, és majd utána kitalálom a jövőm. Ehhez képest január második hetében többen megkerestek és felajánlottak különböző munkákat, így kialakult, hogy szabadúszóként mivel fogok foglalkozni. A döntésemet, hogy eljövök egy nagy és biztos multitól sokan még mindig nem értik, de én biztos vagyok benne, hogy a saját életem szempontjából jó volt így. Cservenyák Tamás Eredményesen és boldogan című művét olvasva pedig visszaigazolást kaptam, hogy jó úton járok, ha merek paradigmát váltani és tudatosan tervezni a jövőmet. Még rengeteg mindent tudnék írni ebben az ajánlóban, de mennem kell, mert várnak a megvalósítandó feladatok és a boldog élet…

(Cservenyák Tamás: Eredményesen és boldogan; https://tudatosvezetes.blogspot.hu/p/kakasos-e-konyv.html  2017; ingyen letölthető)

Fordított hazugságok

Megtehetjük, hogy kivonulunk a társadalomból? Nem fizetünk adót, nem bontjuk ki a leveleinket, hanem a lakás egyik sarkában gyűjtjük a borítékokat, befuttatjuk borostyánnal az étkezőben a tálalószekrényt, mert úgy jobban tetszik, minden nap más keresztnéven szólítjuk a feleségünket  és háziállatként Mihaszna Kisasszonyt tarjuk, aki egy nyaralásról hazahozott egzotikus madár. Olivier Bourdeaut első regényében így él a család, mindennapjaikba a gyerek monológja és az apa naplórészletei alapján láthatunk bele. Életük a minden szabálynak és szokásnak fittyet hányó gyönyörű anya és feleség körül forog, aki nem hajlandó a társadalmi konvenciók szerint élni, hanem Nina Simone Mr. Bojangles című dalára táncol, állandóan vendégséget szervez és imádja férjét és kisfiát. Ők hárman tökéletesnek tartják így a mindennapjaikat, de lassacskán egyre több problémával szembesülnek. „Az iskolában semmi sem úgy alakult, ahogy elvárható lett volna, de tényleg semmi, főleg az én számomra. Amikor meséltem az otthoni életünkről, a tanító néni nem hitt nekem, … tehát fordított hazugságokat mondtam. … Sima hazugságokat mondtam otthon és fordított hazugságokat az iskolában, ez nekem komplikáltabb volt, de mindenki másnak egyszerűbb.” A regény hangulata tipikusan franciás – könnyed és elegáns, mélabús de közben vidám is, és folyamatosan érezzük a történet vége felé az egyre mélyülő szomorúságot. Mindannyiunk érzünk néha vágyat arra, hogy csak a saját fejünk után menjünk – a kérdés, hogy megéri-e, hogy megtudjuk, hogy merre jár Mr. Bojangles.

(Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? Magvető, 2017; 2699 Ft)