„Nincs jókedvem, most csak boldog vagyok”

 Számomra Mikes Kelemen örök, ő a kedvencem a régi magyar irodalomból. A levelei alapján nagyon szimpatikusnak képzelem emberként, sok érzelemmel, néha túláradó melankóliával, de becsülettel, hűséggel és rengeteg humorral. Máshogy nem is tudta volna túlélni a rodostói száműzetésben töltött négy évtizedet, eltemetve szeretett fejedelmét, majd mindenki mást is az eredeti társaságból, míg végül végzett vele a pestis.

Nagyon örültem, hogy Szálinger Balázs Koncentráció című verseskötetében Mikes képzeletbeli szonettjei szővik át az oldalakat. A múltbéli szereplő a ma hangján szólal meg, ugyanaz a kedves alak, szinte látom a félmosolyt az arcán és a bánatot a szemében. Mert lehetünk úgy is magányosak, ha sokan vannak körülöttünk, és érezhetjük száműzetésben magunkat a saját hazánkban és az otthonunkban is. A pandémia idén született versek közül több is sugározza ezt az egyedüllétet, megjelenik az elszigeteltség és az ismeretlentől való félelem, miközben sülnek a kenyerek.

Terpeszben állok, nőnek a füvek.
A külvilág egy éve kenyeret süt,
Nézi, fényképezi. A lendület
Alábbhagy, mégis csak úgy vagyunk együtt,

 

Hogy nem vagyunk együtt. Gazos a kert,
Hát a konyhánál távolabbra lépünk,
S fölfedezzük a fényt, a színeket
S hogy míg leépülünk, mi minden épült. 

Szerencsések vagyunk, van egy hazánk:
Ha vágyakozni kell, léphetünk messzebb,
S vagy te, Néném, az elképzelt barát,
S mert sosem válaszolsz, te vagy a legszebb.

Elhalványodtam, de míg őszapók
Szállnak felém, nem lehetek halott.

(Mikes Kelemen szerencsésnek mondja magát, mert nem szűnt meg figyelni)

A különböző stílusú és nézőpontú versekben közös a finom, sokszor elegáns hangnem és a természetközeliség. Szálinger Balázs minden érzelmet és hangulatot ki tud fejezni egy tájleírással, egy növény vagy állat szövegbe emelésével.

Jó lehet elméletben
Egy egész ország őrzőjének lenni –
Gyakorlatban ide jár egy rigó
inni a vízhez, és idever a nap is.
 
Elméletben árnyas és szent föveny,
S mind halhatatlan, aki rálép –
Gyakorlatban viszont forog a föld,
És bűneinkről lecsúszik az árnyék.

(Vers)

 A versekben benne van az egész világ, az összes emberi gyarlósággal, a természeti szépséggel, a hittel és a hitetlenséggel. Éles kritikát hiába keresnénk, de a költő szemlélőként beleírja a véleményét a soraiba, reflektál a környező világra.

Elől megy az élet, s mögötte fut,
Lépked, majd végül lemarad az álom.

(Barátom, a színész, biciklivel)

Karcsú kis kötet, belefér egy nagyobb zsebbe vagy akár egy kisebb női táskába is. Jó néha fellapozni, megízlelni, elgondolkozni rajta. Amikor becsukjuk, rájövünk, hogy mi vagyunk Mikes Kelemen, mi vagyunk az Édes Néném, mi vagyunk a kampányoló politikus, a kerékpározó színész és a tegnapi, halott motoros. Manapság már az is eredmény, ha „Nincs jókedvem, most csak boldog vagyok”.

 

A Koncentráció magánkiadásban jelent meg, megrendelhető a https://szalingerbalazs.hu/hu_HU/products/koncentracio weboldalon, ahol egyedülálló módon már pdf formátumban, ingyen is letölthető a kötet. Ahogy a szerző egy interjújában említette: a vers közkincs, mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie.

 

„…egy fényes, boldogságtól teljes rémálom”

 Kedvenc nagynéném egyszer megkérdezte, hogy miért olvasok olyan könyveket, amelyek túlságosan hatnak rám, megterhelőek vagy akár felkavaróak. A válaszom inkább érzés szinten van meg, de a lényeg az, hogy ez is az irodalom hatalma. Nem mindig a könnyű, a szórakoztató olvasmányokra van szükség – bár nem tagadom a fontosságukat – hanem jó néha a nehezebb utat választani.

Így vagyok Nádas Péter könyveivel is. Ahányat olvastam, mind remekműnek tartom, de sokszor nem felüdülés volt az együtt töltött idő, hanem inkább munka. A ma 80 éves szerző – akinek boldog születésnapot és jó egészséget kívánok! – néhány éve azt nyilatkozta, hogy már nem fog hosszabb terjedelmű regénybe, éppen ezért nagy meglepetés volt a Rémtörténetek című kötet idei megjelenése.

Már az első oldalakon arcon csap a valóság, ahogy megismerjük a fővároshoz közeli, Duna-parti település lakóit és a velük kapcsolatba kerülő idegeneket. Figyelmet igényel, hogy éppen mikor ki az elbeszélő, de a tökéletesen megalkotott szereplők stílusuk alapján könnyen beazonosíthatóak. Az öregasszony, akinek dől a szájából a káromkodás és látszólag semmi sem jó neki, de közben állandó megfelelési kényszerben van, a kocsmában dolgozó Törpike nagyra nőtt, egyszerű fia, vagy a sérült gyerekét nyaralni hozó deklasszált úriasszony, és a fia, Misike. Ott van a régi arisztokrácia leszármazottja, aki fiatalsága, szépsége és tehetsége ellenére mindenben bizonytalan, a lelkészek, a révészek, a végletekig kihasznált falu bolondja - mindenkit ismerünk, mintha már láttuk volna valahol, valamikor. A történetek láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, egyre többet tudunk meg a narrátorokról, a múltjukról és a jelenükről. Aztán feltűnik, hogy ennél több is van benne: az író az egyéni sorsokon keresztül egy nemzet életét mutatja be, mindezt úgy, hogy olvasás közben rájössz, hogy miért viselkednek így az emberek ma az utcákon – hurcolják ezeket a terheket már évtizedek, évszázadok és generációk óta. Magamhoz képest sok idő alatt olvastam el, mert sokszor abba kellett hagynom. Viszont előfordult az is, hogy elfelejtettem leszállni a kisföldalattiról, mert annyira belefeledkeztem. Egyszerre sajnáltam a szereplőket és dühös is voltam rájuk, pedig csak lerajzolta őket az író, nem ítélkezett felettük.

A szereplők remek megalkotásán kívül a regény nyelvezetét is zseniális, és Nádas úgy mutatja be a tájakat is, hogy szinte hallható-érezhető a közeg.„Kora délután a falu mindig hallgatott egy jó nagyot. A partról mindenki ebédelni ment. Üresek lettek az utcák, és a libalegelőn sem moccant csak a szellő, hol innen, hol onnan járta át a tájat, vitte kicsit az előző napi vihar illatát.”

Számtalan olyan mondat van a könyvben, ami egyszerűségében tartalmaz minden fontos mondanivalót.

„Ami egyszer úgy van egy családban, másként igazán nem lehet.”

Összefoglalva témájában nehéz, stílusában a szokásos mellett egy friss hangot is megütve remekmű Nádas új regénye, mely megérint, beléd mar és lehúz a Duna mélyére. De hetek múlva is eszedbe jut.