Bertók
László nagy reményekkel várta a nagybetűs életet az érettségije után, de egyik
csalódás a másik után érte. Családja évtizedek óta gazdálkodott, de a
beszolgáltatásoknál elvittek minden terményt. Kiváló eredménnyel végezte
tanulmányait, de nem vették fel sem egyetemre, sem főiskolára. Amikor helyhiány
miatt elutasították, betelt a pohár, 1954 nyarán felindultságában megírta Átok
című versét. Sokat verselt, addigra már megjelent egy-két műve 1953-ban a
Dunántúl folyóiratban. Tehetségesnek tartották tanárai és azok is, akikkel
kapcsolatba került az irodalmi életben. Viszont a keserűségben született vers
az államhatósághoz került és rövid időn belül jött a fekete autó és csapódott a
börtönajtó. „Kérem, én nem akartam megdönteni a rendszert. Fogalmam sem volt,
hogyan kell elkezdeni az ilyesmit. Én csak torkig voltam már a hazugságokkal,
az igazságtalanságokkal, az elkeseredéssel, csak nem volt mit enni, csak nem
lehetett már élni.” A történetet Bertók László saját szavaival, mint egy
védőbeszédet mondja el Priusz című könyvében, a beágyazott bírósági, rendőrségi
és egyéb vonatkozó dokumentumok másolata pedig még közelebb hozza a 60 évvel
ezelőtti korszakot. A kötet másik felében családi fényképeket láthatunk, néhány
novella jellegű leírást a szerző saját életéről és három interjút. Az eredetileg
nyolc hónapos börtön nemcsak az erkölcsi bizonyítványon hagyott nyomon, hanem
Bertók egész életét befolyásolta. Hiába szerzett diplomát, hiába lett az
irodalom a hivatása, és hiába semmisítették meg évekkel később az ítéletet, soha
nem múlt el a priusz.
(Bertók László: Priusz; Magvető, 2016; 2990
Ft)
