2017. december 17., vasárnap

Milyen könyv legyen a karácsonyfa alatt?

... avagy szerintem ki minek örülne

Fiúk – lányok, 8 éves kor felett

Berg Judit és Kertész Erzsi már mindketten bizonyítottak. Berg Judit a legkisebbektől (Maszat-sorozat) a Lengéken, a Csiribi és Panka kötetein át Rumini kalandjaig mindenkinek örömet tud szerezni a köteteivel. Kertész Erzsi a Göröngyös úti suli és a Panthera első két részével szerzett nagy rajongótábort. Mi történhet, ha ez a két írónő közösen ír regényt? Minden kiderül A négy madár titka című új regényükben.

Lányok, ha elmúltak 12 (egészen a nagymama korúakig)

Leiner Laura egyik legkedveltebb ifjúsági szerző. Idén decemberben jelent meg új trilógiának első része, az Ég veled! című regény. Megint egy középiskolás lány, de most sokkal komolyabb problémákkal, mint Laura eddigi könyveiben. A főszereplő Hannát az egy éve tartó gyászából úgy próbálják kilendíteni, hogy elküldik az Iskolák Országos Versenyére, a saját sulija csapatjának tagjaként. Megint jól eltalált jellemek, vicces, a fiatalok által is értékelt és értett poénok és cselekményes történetszövés. Leányregény filter nélkül.

Fiúk – lányok, 14 éves kortól

Ez csak Philip Pullmantól lehet A por könyve.

Nagyobb kamaszoknak, focirajongó apukáknak, nagypapáknak, a B-közép tagjainak, szociológus hallgatóknak és sportos nőknek

Pető Péter: Leshatár

Női szakasz 

Addison Allen: A varázslat tava Erről szeretnék még ajánlót írni, így nem lövöm le a poénokat, de biztos, hogy sikert fog aratni a misztikus romantika kedvelőinek körében.

Komoly családtagoknak, vagy ha csak félig ismert rokonoknak keresünk valamit

Nyáry Krisztián: Fölébredt a föld – ezzel biztosra mehetünk: komoly téma, igényes feldolgozás. Az 1848-49-ben született levelek segítségével mutatja be a forradalom és szabadságharcot, mely évszámok és helyszínek helyett emberi történetekké válnak.

Dumaszínház kedvelőknek és irodalmi vájt fülűeknek

Bödőcs Tibor eddig inkább a mindennapokról és az aktuálpolitikáról mondott vicceseket. Most hozzá mert nyúlni az eddig irodalmi piedesztálon álló klasszikusokhoz és nagyon jó érzékkel parodizálja a különböző stílusokat. Ha valaki olvasta az eredeti műveket, akkor biztos még viccesebb neki, de szerintem anélkül is neki lehet kezdeni. Hátha kedvet kap az alap tanulmányozásához. Olvasás közben nem mertem azt állítani, hogy Bödőcs a tanítvány – ugyanolyan mester, mint a többiek. Bár lehet, hogy van a fején egy csörgősipka. (Addig se iszik)

+1 Jolly Joker: Ma is tanultam valamit 2.

Érdekes és vicces történetek röviden. Az index.hu oldal olvasóinak nem újdonság, mert az oldal rendeszeresen megjelent belőlük, de a 150 szócikk okozhat meglepetést annak is, aki ismeri az online változatot.






2017. december 11., hétfő

Apám, Dubček

Keveset beszélünk Csehszlovákia 1968-as megszállásáról, irodalmi alkotásban még ritkábban kerül elő. Ezért is öröm Horváth Viktor legújabb regénye, ahol egy fiatal főhadnagy meséli el, mi minden történt a „baráti segítségnyújtáskor”. Mivel ő Kádár segédtolmácsa, első kézből ismeri meg az eseményeket és értelmezi ezeket a saját módján. Szinte vallásos bigottsággal hisz a szocializmusban, a vezetőkre apafiguraként tekint, és lenézi a nyugati zenékért rajongó és divatos ruhákat viselő kortársait. Nem buta, inkább együgyű és korlátolt, szinte semmit sem vesz észre a körülötte zajló eseményekből. „Én is majdnem sírtam, úgy elérzékenyültem, és hevesen gesztikulálva fordítottam Kádár Jánosnak, ő pedig egyszer felpillantott gondolataiból, rám emelte ősöreg, mindent látó hüllőszemét, és a bölcs tekintetével akkor engem nézett, engem, a tolmácsot, és biztosan arra gondolt, hogy már milyen fejlett ez a mi kommunizmusunk, hiszen a tolmács egyenrangú a vezetőkkel, tehát tulajdonképpen a tolmács is vezető, ahogy az országban minden dolgozó, és ahogy a vezetők is csak egyszerű dolgozók, nem pedig elnyomók, mint az urak voltak a régi rendszerben, melyet szerencsésen eltöröltünk.” Nem tűnik fel neki, hogy szerelme hogyan viselkedik és azt sem, hogyan válik akaratán kívül kémmé. Felnőtt katonaként rajong a játékkatonákkal játszott stratégiai játékért, azokat a szabályokat átlátja, de a saját életét nem tudja irányítani. A regényben saját szemszögéből meséli az eseményeket, megszakítva néhány betétdallal, melyek különleges hangulatot teremtenek. Egyszerre komoly, szomorú és vicces regény a Tankom, pontos történelmi háttérrel és nagyszerű jellemábrázolásokkal.


(Horváth Viktor: Tankom; Magvető, 2017; 3499 Ft)


2017. december 7., csütörtök

Monológ egy csillaghoz

Anna Gavalda franciát tanított egy magániskolában, amikor közel 30 éves korában megjelent az első kötete. Éppen ezért írásain érződik az élettapasztalat, személyiségéből adódóan minden regényében átható erővel bír az érzékenység és az elfogadás. A egy régebben megjelent kötete, a Billie főszereplője két, különösen kényes helyzetben levő fiatal. A címszereplő lány, Billie (aki a híres Michael Jackson számról kapta a nevét), a másik főhős pedig barátja, Franck, aki Franck Alamó énekes után lett elnevezve. Mindketten nehéz gyerekkort hagytak maguk mögött, bár különböző okok miatt. „Franck nagyon ritkán beszél róla, és akkor is csak azért, hogy elhatárolja magát tőle. Nekem pedig egyszerűen nem volt gyerekkorom.” Franck jó körülmények között élt, de korán felismert homoszexualitása miatt megbélyegezték kortársai. Billie-t másfajta problémákkal küzdött: egyéves korában elhagyta szülőanyja és gyerekkorát mélyszegénységben töltötte. Az iskolában a kilencedik osztályban osztálytársak voltak, itt közösen előadtak egy részletet egy színdarabból és ezután azt érezte Billie, hogy Franck megmentette őt. Ettől fogva életük több szálon kötődik, kapcsolódik, néha bogozódik össze és mindig van egy váratlan fordulat. Billie monológja hétköznapi beszéd, néha trágár, sokszor vicces és számtalan dalszöveget idéz. Annyira képszerűen (filmszerűen) ír, hogy elénk varázsolja a nyomornegyedet, Párizst vagy a szakadék mélyét is. Ha szép történetet szeretne olvasni, kezdje el a Billie-t, melyet a „rejtőzködőknek” ajánl az írónő.


(Anna Gavalda: Billie; Magvető, 2015, 3290 Ft)