A bezacskózott halál

 Szeretem, amikor újságírók írnak könyvet, általában egyesítik a jól összeszedett tartalmat és az olvasmányos stílust (például Pető Péter is egyszerre kiváló zsurnaliszta és irodalmár, ajánlók itt és itt). Dezső Andrásnak eddig csak az újságcikkeit olvastam, régen az index.hu-n, manapság a HVG-ben, és igazán örültem, amikor Magyar kóla címmel megírta második könyvét a hazai alvilág egy speciális területéről. A kábítószerhasználat és ennek piaca távol áll tőlem, annyira nincsenek e téren tapasztalataim, hogy regényként tudtam olvasni ezt a kötetet. Dezső András vérbeli oknyomozó újságíróként nagyon alapos kutatómunkát végzett a kokain keletkezéséről, elterjedéséről és az erre épülő bűnszövetkezetek hazai és világszintű működéséről. A különböző témákat feldolgozó fejezeteket a szerző ajánlása szerint lehetett volna nem időrendi sorrendben is olvasni, de nekem nem okozott gondot, hogy elejétől a végéig haladtam. Az első rész nagy meglepetést okozott, fogalmam sem volt róla, hogy már az 1920-as években ilyen élénk és pezsgő piaca volt itthon is a kokainnak. Érdekes volt a korabeli sajtócikkek olvasása, de szerintem igazán unikális a későbbi történetekben valamilyen szinten részt vevők felkutatása és a velük készült interjúk voltak. Legyen szó futárról vagy terjesztőkről, teljesen más volt az ő szemszögükből látni a motivációkat és az eseményeket. Olvasás közben többször meglepődtem, mert például jártam én is a kilencvenes évek végén egyszer-kétszer a Trocadero-ban, de fogalmam se volt róla, hogy a „nigériaiak” ott keresik a fiatal magyar lányok között az újabb futárokat. „A kokain egy olyan kurva, ami szipkázza az ember erőforrásait. Nem csak az anyagiakat. Az energiát, a motivációt. Hosszú távon ez befordítja az embert. Sok olyan kliensem van, aki havi egyszer vesz, mert szeretne magának egy estét, amikor egy üveg bor mellett este felszív egy kis csíkot. Ez a legjobb ügyfél.” A felidézett emberi történetek rengeteg egyéni tragédiát mutatnak be, de a szerző végig nagyon profin tartotta a határvonalat, hogy nem ítélkezett – ezt az olvasókra bízta.

Továbbá senki se felejtse a South Park örökbecsűjét: A drog az rossz

A Dániel-birodalom: Kuflik, Smorc Angéla, Kicsinéni és Kicsibácsi, Jakab az ágy alól, meg a többiek

 Olyan régóta szeretném Dániel András gyerekkönyveit ajánlani, hogy a gyerekeim közben már rég befejezték az óvodát, sőt a nagyobbik lassanként már az általános iskolát is. Ebben az a jó hír, hogy Dániel András az elmúlt egy évtizedben is aktív maradt, számtalan könyvet adott ki, ismertsége folyamatosan növekszik. Az meg még jobb hír, hogy idén a HUBBY, a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának magyar szekciója a 6 év alatti kategóriában neki ítélte Az Év Gyerekkönyv Írója címet! Teljesen megértem a népszerűségét, nagyon szeretem az olyan szerzőket, akiket nemcsak a gyerekek kedvelnek, hanem a szülőknek is kifejezetten öröm és felüdülés olvasni. (Főleg olyan olyan szülőknek, akik nyitottak a humor sokfélesége iránt.) Dániel András grafikusként és képzőművészként kezdett dolgozni, és nem mondhatnám, hogy pályát váltott, inkább csak kiegészítette azt, mivel könyveinél a szöveg mellett az illusztrációkat is ő alkotja. Ez pedig nála egy nagyon fontos szempont, mert a könyveinél maximális harmóniában van a képi világ és a szöveg. Ez a képi világ nagyban különbözik a mostanában trendi irányzattól: nincsenek körzővel rajzolt fejű, édibédi alakok, hanem néha szabálytalan vonalakból álló, néha kicsit szürreális figurák, akik szerethetőek és jó hangulatot árasztanak magukból.

Lista

Egy napon Kicsibácsi összeírta a nevetséges dolgok listáját. Effélék vannak rajta: jégeralsó, izomtrikó, frottírzokni, körömcipő, huszárbajusz, cigirágó, cumicukor, napsapka, cicanadrág, öregdiák, csókkirály, levespor, száraz felszálló tűzivízvezeték, dugóspuska, és így tovább. Időnként előveszi a listáját, elolvassa, és nagyokat nevet rajta. Néha olyankor is, amikor jobb lett volna, ha nem.

Ha már a Dániel-birodalomról beszélünk, nem maradhatnak ki a legfényesebb csillagjai sem, a kuflik. „Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” Annyira sikeresek lettek ezek a lények, hogy a történetük már 16 könyvben szórakoztatja az olvasókat.

Én legjobban Smorc Angélát kedvelem, aki nem akart legóba lépni, és ezzel egy egészen hosszú folyamatot indított el a legkülönbözőbb szereplők bevonásával (kicsit hiányzott, hogy itt nem Dániel András volt az illusztrátor, de így is maradandó élményt okozott).

Összegzés: Gratulálok a szerzőnek! Ha pedig jót akarunk tenni egy óvodással, vegyünk neki Dániel András könyveket.