Rajzos térkép a belső úthoz

Mindig is több prózai művet olvastam, mint lírát – nem mintha nem szeretném, de közelebb állnak hozzám a regények, főleg ha legalább ötszáz oldal hosszúak. Viszont vannak olyan élethelyzetek, amikor verseket olvasok, mert ezek tudják a legjobban kifejezni az éppen megélt érzéseket: legyen az szomorúság, vidámság, szerelem vagy éppen a fájdalom. A másik ok, hogy Bazsonyi Arany Szigorú időrendben című verseskötetét vettem elő, mert az életéről olvasva átértékelem a sajátomat – ha ő ennyi tragédiát, fájdalmat és igazságtalanságot megélt, úgy, hogy alkotó ember maradt, végig hűen az értékeihez, hitéhez, akkor másnak is sikerülhet.

Amikor először találkoztam életművével, azért irigyeltem, hogy több művészeti téren is tehetséges volt: festményeiről, grafikáiról volt ismert, de gyerekkorától kezdve verseket is írt – derült ki a kötet végén található életrajzából. A verseskötet szerkesztője, Balatoni Teréz szoros baráti kapcsolatban volt Bazsonyi Arannyal és Vecsési Sándorral, a szintén festőművész férjjel, de arra ő is csak a hagyaték felszámolásakor jött rá, hogy ennyi vers marad fenn. Bazsonyi Arany egyetlen szempontból volt következetes a lírai alkotásainál - mindegyiket pontos dátummal látta el, egyébként csak a korai versei voltak legépelve, a többit csak papírral vetette. Nagyon fontos volt neki, hogy rögzítse a körülötte zajló történéseket, mind festészetben, grafikáiban, mind a verseiben. Ezek összefüggésben is vannak egymással, sok festői és grafikai témáját meg is verselte, és ha a kettőt együtt nézzük, akkor egyszerűbb megérteni az alkotásait.

A művész élete pedig magán viselte a XX. század valamennyi fordulatát. „Jómódú paraszti családban született, boldog gyermekkora volt. Szeretett volna szerzetes lenni, de jött a II. világháború, majd feloszlatták a szerzetesrendeket. Felvették a képzőművészeti főiskolára, ahonnan viszont eltanácsolták, amikor kuláknak minősítették a szüleit. Amikor Budapestre költöztek a férjével, kezdett egyenesbe kerülni az életük, de újabb tragédia érte - az 1956-os forradalom alatt elveszítette gyermekét és soha többé nem lehetett gyereke. A hatvanas években a testvérét koholt vádak alapján bebörtönözték. Soha semmilyen művészi teljesítményéért nem kapott állami elismerést, pedig külföldön többször nyert versenyeken. Ami még jellemző volt rá és a verseire is, a magány érzése és a kritikus hangvétel. De mindig csak az igazat írta. Minden döntésének a mozgatórugója a hit és az erkölcs volt, nem tudott megalkuvó lenni.” – mondta róla a szerkesztő.

A verseit inkább olvasni kell, mint beszélni róluk, de ami elmondható róluk, hogy modern asszociációs formanyelvet használt, és témaválasztásában jellemző volt a paraszti munka és a természetszeretet, közben a világban zajló folyamatokra is reflektált, majd a drámai időskori költészet került a középpontba – mindig a saját belső útját kereste. Remélem, megtalálta. Ennyire mély hittel, biztosan.

Elköszönő

A nap egyszer csak lemegy,

Fáradt lesz, öreg, beteg.

Az erdők ágyat vetnek,

Lepedőt terítenek

Hófehéret alája,

Hogy álmát megtalálja.

Jött a hold, megsiratta,

Csillagok áradata

A könnyek.

Nagyon fájhatna néked,

Őzek, szarvasok néznek.

Csikód vágtat a rétnek,

Kirajzanak a méhek.

S a lélek.

(Még egyszer hazatérek, 2005)

(Bazsonyi Arany: Szigorú időrendben; Széphalom Könyvműhely/Orpheusz, 2018)

Szavak nélkül (tus, toll) 

(A Még egyszer hazatérek című kötetből)

Barbarossa variáció

Szeptember elsejéről nemcsak az iskolakezdés juthat eszünkbe, hanem a II. világháború kitörése is. Számtalan irodalmi alkotás dolgozta fel a háború megrázó eseményeit és sok fikció is született róla - ezek közé tartozik Borisz Akunyin Kémregény című könyve is, mely 2016-ban jelent meg magyarul. A Barbarossa hadműveletet a németek azért találták ki, hogy váratlanul támadást indítsanak a Szovjetunió ellen 1941-ben, Akunyin pedig tulajdonképpen egy összeesküvés elméletet hozott össze valós történelmi tények feldolgozásával. Ez annyira jól sikerült neki, hogy én például elhiszem neki, hogy akár így is történhetett (az igazat úgy sem fogjuk soha megtudni). A regény főszereplője Jegor Dorin 24 éves alhadnagy, pilótaiskolát végzett első osztályú bokszoló, aki várja, hogy katonaként a hazáját szolgálhassa. Amikor tökéletes német nyelvtudásának köszönhetően beszervezik a Furfang akciócsoportba, igazi kémregénybe csöppen. Jönnek az üldözések, konspirációk, rejtjelezések, árulások – minden, ami egy igazi jó háborús krimihez szükséges. Bár Dorint hasonlítani sem lehet Fandorinhoz, Akunyin híres regényhőséhez, de szimpatikus teremtés és jó alakja a regénynek. „A mi országunk a legjobb a világon, igaz? A miénk a legigazságosabb társadalom. Nekem azt tanították az iskolában, a tanfolyamon… mindenhol. Én ezt el is hiszem. Nincs kizsákmányolás, nincsenek burzsujok és földesurak, meg ilyesmi. De mire való a jó társadalom? Arra, hogy az emberek jobbá váljanak, jól mondom? Akkor magyarázza el nekem, miért van az, hogy a mi honfitársaink, a szovjet emberek – szóval azok, akik szembejönnek az utcán, vagy a villamoson utaznak velünk, vagy a sorokban tülekednek, miért olyan – izé, antipatikusak. Miért van az, hogy az értelmiségiekkel meg a régi rendszerből maradt többi figurával még beszélgetni. De a történelemóráimon valahogy nem rémlik, hogy a cár alatt valaha is tízezer tisztet lőttek volna agyon, és akkor még ott van az a rengeteg ember a lágerekben. Persze a cári időkben is volt kényszermunka meg száműzetés, de például Lenin még vadászni is járt Susenszkojéban, és a menyasszonya, Nagyezsda Konsztantyinovna is odaköltözhetett hozzá. A mi fogalmaink szerint ez valóságos üdülés volt… Szóval, mi következik ebből? Nálunk a Szovjetunióban jobban érvényesülnek a gazemberek és a hülyék, mint a forradalom előtt, hát nem?”

Akunyin nem rejti véka alá a véleményét a jelenlegi orosz rendszerről, minden regényébe valamelyik szereplő szájába adja kritikus megjegyzéseit. Nagyon bízom benne, hogy a jövőben is csak az új regényei miatt fog a hírekben szerepelni, nem pedig mint egy rejtélyes baleset áldozata.

(Borisz Akunyin: Kémregény; Európa Könyvkiadó, 2016; 3490 Ft)

Moszkva, Győzelem Park (saját fotó)

Moszkva, Győzelem Park - ilyen márványemlékek jelzik a világháború minden évét - az első az 1941-es (saját fotó)