Az én szuperképességem az, hogy ránézésből meg tudom
állapítani, hogy jó lesz-e az olvasásra kiválasztott könyv, vagy sem. Így volt
ez Benyák Zoltán A nagy illúzió című könyvével is; mikor a kezembe fogtam két
évvel ezelőtt, tudtam, hogy szeretni fogom. Bár előtte már több írása megjelent
a szerzőnek, én addig nem találkoztam azokkal (ez az én szégyenem), ma pedig egyszerűen
elképzelni nem tudom nélküle a kortárs magyar irodalmat. A nagy illúzió olyan
erősen hatott rám, hogy a mai napig emlékszem rá - felkavart, remény és
megnyugvást adott. Kíváncsi voltam, milyen lesz az író idei Könyvhétre
megjelent Az utolsó emberig című regénye – és ebben sem kellett csalódnom (na
jó, talán a borítója egy kicsit furcsa, de a szöveggel maximálisan összhangban
van).
Most pedig életem legnehezebb könyvajánlója következik – úgy
írni egy regényről, hogy nem ismertethetem sem a történetet, sem a szereplőket.
Mert minden olvasónak joga van ahhoz, hogy lapról lapra bontakozzon ki előtte a
sztori, minden fejezetben szembe nézhessen a meglepetés következő szintjével,
és előre gondolkozhasson azon, hogy mi jöhet még. Előre szólok, úgy sem fogja
kitalálni. Benyák Zoltánnak nemcsak a fantáziája határtalan, hanem a precíz
szerkesztési képessége is. Minden történésnek szerepe van, és a végén minden a
helyére kerül. Szeretném, ha ezt a katarzis más is megélné, így tényleg nem
fogok spoilerezni. Annyi viccelődés talán belefér, „hogy nem hiszek a
lélekvándorlásban, már az előző életemben sem hittem”, de ez egyrészt nem is
igaz, másrészt Az utolsó emberig című regény elolvasása után máshogy gondolom.
Jó utazást térben és időben minden kalandvágyó olvasónak!
(Benyák Zoltán: Az utolsó emberig; Athenaeum, 2018; 3499 Ft)
