A szabályok áthágása

Takács Zsuzsa egyszer említette, hogy két irodalmár volt nagy hatással rá: Pilinszky és Kafka. Legfrissebb, A sóbálvány című tárcanovellákat tartalmazó kötete olvasásakor Kafka jelenléte szinte érezhető. Az Élet és Irodalom című újságban, 2016-ban megjelent szövegek legfeltűnőbb jellemzője, hogy egy hétköznapi esemény egyszer csak átfordul egy kissé abszurd vagy szürreális helyzetbe. „Z. rápillantott Doxa órájára, és megállapította, hogy mindkét mutató a tizenkettesen áll, azaz pontosan dél vagy éjfél van. Mióta összeolvasztották a Meteorológiai Intézetet és a Ne-Hu-t (a Nemzeti Hulladékgazdálkodást) a kulturális, oktatási és egészségügyi tárcával, ötletszerűen jött fel vagy nem jött fel a Nap és a Hold, az utcalámpák pedig csak a szerelmeseknek világítottak. … Szivacsos köd ülte meg a várost, az évszakok hektikussá váltak, a klímaváltozás felgyorsult, a szokatlan orvosi esetek száma megemelkedett, és Ionesco rinocéroszai vágtattak az évszázados fáktól megszabadított Kossuth tér díszkövezetén.” A kötet főhőse Z., sok szempontból az írót formázza: megemlíti kubai ösztöndíját, spanyoltanári munkáját, hogy édesapját a Széchényi Könyvtárba száműzték, és hogy őt a származása miatt nem vették fel az orvosi egyetemre, csak a bölcsészkarra. A történetek egyszerre játszódnak a jelenben, de a XX. századi történelem is visszatükröződik. Jó, hogy Takács Zsuzsa nem maradt a műfordítások és a versek mellett, a kilencvenes évek óta publikált prózai írások üdítő színfoltjai a kortárs magyar irodalomnak.

(Takács Zsuzsa: A sóbálvány; Magvető, 2017; 2490 Ft)

Ármánka, barátok, galéria

Az idősebbik fiam nagycsoportos óvodás volt, amikor látogatóként először vett részt egy igazi képzőművészeti kiállításon. Fuchs G. Tamás alkotásait néztük meg – én már ismertem a képeit és nagyon szerettem ezt a stílust, kíváncsi voltam, hogy a gyerek mit szól hozzá. Hát annyira lelkes volt, hogy amikor hazafelé mentünk, azt mondta, hogy ha nagy lesz, ő is ilyen képeket szeretne csinálni és hetekig mindenhová magával vitte a kiállítás képeiről készült katalógust. Már akkor azon gondolkoztam, hogy annyi minden van elrejtve ezekben a digitális nyomatokban, hogy fel lehetne építeni egy egész mesevilágot a képek köré. Így is történt – Ármánka és barátai beköltöztek a galériába és most már a fiatalabbak is megfelelő környezetben találkozhatnak ezekkel a műalkotásokkal. A két, eddig megjelent kötetben a történet és a képi háttér egyenlő rangúak – ez igazán fontos, mert bár a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom nívós alkotásokkal bír, de még mindig sokszor jelennek meg olyan gyerekkönyvek, ahol a képi világ a leegyszerűsített, kerekfejű alakokra korlátozódik. A történetek öt, véletlenül összetalálkozott antropomorf állat kalandjairól szólnak. Az alakok egyediek, de mindeközben nagyon-nagyon ismerősek. A tipikus jellemvonásokban felismerjük magunkat, családtagjainkat, barátainkat - mert mindenkinek van kötözködő, vagy tudálékos, esetleg kissé egyszerűbb, de jólelkű ismerőse. A különleges rajzok mellett az alakok szerethetősége miatt jó olvasni Ármánkáék kalandjait. Irigylésre méltó, ahogy veszekedéseik mellett is szeretik egymást és igazi csapatként tudnak dolgozni. Azért szerettem esti meseként olvasni a gyerekeknek mind a két kötetet, mert engem legalább annyira szórakoztatott, mint őket. Őszintén remélem, hogy a harmadik kötet is hamarosan kapható lesz, de az már egy másik történet, hogy ahhoz milyen különleges kapcsolat fűz.

(Fuchs G. Tamás: Ármánka kalandjai barátaival a galériában; 1.: Égi manufaktúra, Körterepülő; 2.: Csőrike késésben, Rébusz; 2015)