Takács Zsuzsa egyszer említette, hogy két irodalmár volt
nagy hatással rá: Pilinszky és Kafka. Legfrissebb, A sóbálvány című
tárcanovellákat tartalmazó kötete olvasásakor Kafka jelenléte szinte érezhető.
Az Élet és Irodalom című újságban, 2016-ban megjelent szövegek legfeltűnőbb jellemzője,
hogy egy hétköznapi esemény egyszer csak átfordul egy kissé abszurd vagy szürreális
helyzetbe. „Z. rápillantott Doxa órájára, és megállapította, hogy mindkét
mutató a tizenkettesen áll, azaz pontosan dél vagy éjfél van. Mióta
összeolvasztották a Meteorológiai Intézetet és a Ne-Hu-t (a Nemzeti
Hulladékgazdálkodást) a kulturális, oktatási és egészségügyi tárcával,
ötletszerűen jött fel vagy nem jött fel a Nap és a Hold, az utcalámpák pedig
csak a szerelmeseknek világítottak. … Szivacsos köd ülte meg a várost, az
évszakok hektikussá váltak, a klímaváltozás felgyorsult, a szokatlan orvosi
esetek száma megemelkedett, és Ionesco rinocéroszai vágtattak az évszázados
fáktól megszabadított Kossuth tér díszkövezetén.” A kötet főhőse Z., sok
szempontból az írót formázza: megemlíti kubai ösztöndíját, spanyoltanári
munkáját, hogy édesapját a Széchényi Könyvtárba száműzték, és hogy őt a
származása miatt nem vették fel az orvosi egyetemre, csak a bölcsészkarra. A
történetek egyszerre játszódnak a jelenben, de a XX. századi történelem is
visszatükröződik. Jó, hogy Takács Zsuzsa nem maradt a műfordítások és a versek
mellett, a kilencvenes évek óta publikált prózai írások üdítő színfoltjai a
kortárs magyar irodalomnak.
(Takács Zsuzsa: A sóbálvány; Magvető, 2017; 2490 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése