A szocialista Bond elvtárs

 Amikor meglátom a vékony, sárga könyvet montázzsal az elején, érzem a napolaj, a lángos és a sült hekk illatát, hallom a strand tipikus zsongását. A ’70-es években a családi, balatoni nyaralásokhoz hozzátartoztak a Hód könyvek, édesapám nagyon kedvelte a sorozatot. Amikor később már én is olvashattam egy-egy részt, lenyűgözött ez a fajta krimi. Hód, a titkosügynök mindig tudta a megfelelő reakciót, vágott az esze, mint a borotva, és könyörtelenül elkapta a kémeket és egyéb gonosz bűnözőket, akik a hazánk ellen akartak cselekedni. Maga volt a megtestesült rejtély. Sose lehetett tudni, hogy melyik szereplő bőrébe bújt az adott nyomozáskor. Csak Bana ezredes, aki a kapcsolattartója volt ismerte őt, és mindig a regény végén derült ki, hogy a lehetséges két-három szereplő közül éppen melyik az elhárítótiszt. Nemrég újraolvastam Mattyasovszky Jenő regényét, és már teljesen más érzéseket keltett bennem ez a könyv. Erős hatást gyakorolt, egészen nosztalgikus hangulatba kerültem - minden elvtárs presszókávét és konyakot iszik, bármikor, bárhol rágyújtanak, és a technika csúcsát a golyóstollba rejtett mikrofilmes fényképező jelenti. Emlékeztem a vastag talpú cipőkre, hogy milyen menő volt egy Opel és hogy nem csak Lada taxik voltak0, és hogy örült, akinek volt telefonja (bár néha nem kapott vonalat). A korszak technikai újdonságai ma már avíttnak számítanak, de az, ahogy a nyomozók a fejüket használva rájönnek a bűnügyek megoldására, tiszteletre méltó. A szereplőket jól választotta ki az író, néha sablonosak az alakok, de könnyű azonosulni a jókkal és utálni a rosszakat. A történet mindig megfelelő számú csavart tartalmaz, és jók a párbeszédek is. 

"A zseblámpa fénye azután a mellékhelyiséget pásztázta át, végül az előszobából nyíló fürdőszobaajtóhoz ért. A kilincs könnyen engedelmeskedett a nyomásnak. A falat borító csempe visszaverte a fénysugarat. A kíváncsi idegen megtorpant, a lámpát a csordultig telt fürdőkádra szegezte. A meglepetéstől szinte kővé dermedt.

A víz felszínén szétterülve sötét hajtömeg lebegett."  

Sokszor finoman, máshol direktebben van benne az szocializmus, mint államforma dicsérete. A világrendek közül egyértelműen erre tette le a szerző a voksát, valószínű ez volt a megjelenés feltétele. A szerző, Mattyasovszky Jenő legalább annyira titokzatos figura, mint kreálmánya, Hód. Egy blogbejegyzésben találtam róla néhány sort, egyébként sehol semmit, pedig többféle módon kerestem még az Arcanum Digitális Tudománytárban is. Mattyasovszky rendőrként kezdte pályafutását, majd nyomozó lett, végül a hatvanas években újságíróként dolgozott a Magyar Rendőr hetilapnál. Tapasztalatait felhasználva, fiatal nyugdíjasként egyre többet írt, az olvasóknak kifejezett igénye volt a „szocialista krimikre”. Kötetenként százezres példányszámban is elfogytak a regények, állítólag összesen közel kétmillió példányt vettek meg a műveiből! Noha egy interjút sem találtam vele, de a Képes Újság például részletekben közölte a regényeit, mindig volt hozzá rajz is. Sőt, megjelentek képregény formában is. Ha valakit nemcsak egy krimi érdekel, hanem a 40-50 évvel ezelőtti Magyarország kémei és a hajsza utánuk, ajánlom Hód történeteit.

Képes Újság, 1972. április 29.

Pesti újságíróból bakonyi betyár

 Ha egy könyv alcíme „Millennium, Füred, szerelem”, sejthetjük, hogy mi a fő téma, de én nagyon örültem, hogy Tóth Gábor Ákos Balatoni Futár című regényében ennél sokkal több van. A borító alapján biztos nem vettem volna meg a könyvet, de a 21. Század Kiadó könyvheti akciójában ez is szerepelt a csomagban, és végül kellemes élmény volt olvasni. Eleinte kellett egy kis idő, hogy ráhangolódjak a stílusára, mert nehezen azonosultam a 19. század végén Balatonfüredre száműzött újságíróval, de aztán egy gőzmozdony vagy egy lovasszán gyorsaságával beindult a regény. A helyi sztorikra vadászó fiatalember lakhatásért elvállalja a frissen gazdát cserélt Jókai-villában, az író által otthagyott tárgyak kategorizálását. Így főállásban a helyi előkelőségek és egyszerűbb lakosok érdekes történeteit táviratozza főnökének, Tsa-nak, közben pedig a pletykákban is szereplő pikáns Jókai leveleket keresi, melyeket állítólag a gyámlányának írt. A mozgalmas nyári hónapok után mindenki (közte a saját) meglepetésére ott marad füredi lakosként és egyre jobban beilleszkedik a helyiek közé. A kanyargós történetszövés mellett a szeretném kiemelni a nagyon jól eltalált szereplőket. Szerethetőek vagy éppen bosszantóak vagy jószívűek, szóval nagyon emberiek.

„– Frissen zöldesfehér, majd később zöldessárga gyönyörű fényű, és diszkrét illatokkal jellemezhető, harmonikus ízösszetételű, testes bor. Illatában, zamatában a keserű mandulára emlékeztető jelleg a meghatározó. Új korában a fiatalos élénkség a savak finomságától, majd hordóban vagy palackban érlelve az előbbiek lekerekedése, finomodása következtében a nyugodt óízeknek és zamatoknak e bor a legjobb megtestesítője. – Kinyitotta véreres szemét, majd rámkacsintott. – Ilyesmi szövegekkel szoktuk bolondítani a külföldieket. Nehogy azt higgye, hogy csak maguk újságírók tudják a valóságot felcicomázni! Na, egészségére, aztán gyorsan árulja el, mi a fenét keres itt!”

A szerző emellett remekül mutatta be, hogyan éltek akkoriban, a fürdőszobahasználattól kezdve a marhák balatoni fürdőztetéséig számtalan apróbb életképet felvillant. A kedvencem azok a „kikacsintások” voltak, amikor a korabeli események közé a mai kor problémáit vagy jellemzőit írta be. Azt, hogy ki vagy mi a Balatoni Futár, nem árulom el – érdemes elolvasni Tóth Gábor Ákos könyvét.