A II. világháború óta hiába telt el már több, mint hetven
év, a háborúban részt vevő országokban még mindig folyamatosan megjelenő téma
az akkor okozott trauma. Ralf Rothmann német költő, regényíró 1953-ban
született, Tavasszal meghalni című, nyolcadik regényében édesapja történetét
írja meg. Az immár húsz nyelvre lefordított regény szakít az eddig megszokott
háborús sztereotípiákkal – nem minden SS katona gonosz, nem minden szülő
szereti a gyerekét és nem minden tavasz jelenti az élet kezdetét. A regény
főszereplője Walter tizenhét évesen egy kis tehenészetben dolgozik fejőként.
Nagyon lelkiismeretes, megbízható munkaerő, komolyan veszi a fejést. 1945
tavaszán egymás között már arról suttognak, hogy hiába a Führer csodafegyvere,
az oroszok egyre közelebb vannak és hamarosan véget ér a háború. Akármennyire
is szükség van a gazdaságban a munkájára, kényszerrel besorozzák a Waffen-SS-be
és a magyarországi frontra viszik. Mivel tud autót vezetni, a hadtáphoz osztják
be, de a barátja harcoló alakulathoz kerül, ahonnét sikertelenül próbál
megszökni. Walter hiába próbál kegyelmet kérni neki, a másnapi kivégzésen ő is
benne van a kivégzőosztagban, és ha mellé lő, az egész osztagot megbüntetik. „…
a háborúban nem az számít, hogy valaki mit kíván, érez vagy gondol, a háborúban
csak az számít, hogy valaki mit tesz…”. Walter ugyanazzal a gondoskodással és
szeretettel bánt a tehenekkel, ahogy a kémnek kikiáltott molnár családdal vagy
a katonatársaival. Hiába volt rajta az SS egyenruha, az embersége megmaradt –
újfajta olvasási élmény egy olyan SS katonáról olvasni, aki nem a szokásos
gonosz alak (bár a regényben előfordul ilyen is). A történetben több visszatérő motívum adja meg a szöveg lassú lüktetését, az egyik legerősebb, ahogy a szereplők a különböző idősíkokban keresnek különböző temetőket. A magyar olvasóknak pedig még
felkavaróbb ez a regény, mert Székesfehérvártól Abdáig ismerjük az említett hazai
helyszíneket.
(Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni; Magvető, 2017; 2999 Ft)
