Bödőcs Tibor mindent megtesz azért, hogy ne lehessen beskatulyázni.
Legtöbben stand up-osként ismerik, de többmilliós nézettsége van a videóinak és telt házas előadói esteket
tart. Első kötete, a 2017-ben megjelent Addig se iszik annyira sikeres lett,
hogy Libri irodalmi közönségdíjat kapott. Az irodalmi paródiákkal magasra tette
az elvárásokat, de a második kötete, a Meg se kínáltak ugyanúgy hozta a
szintet. Persze csak azoknak, akik hajlandók nyitottan kezelni, hogy egy „vicces
fiú” írni is tud, sőt, mondanivalója is van és mindezt bölcsen és formailag is
tökéletesen teszi. A történetben az ötvenes éveit taposó Magyar Oszkár
szobafestő mindennapi kocsmai látogatásai alkalmával az elmúlt évtizedek
történeteivel szórakoztatja az új pultoslányt, Gyöngyit. A zalai Pepin bácsi
egyik történetet nyomja a másik után, kirajzolódik a szocializmus vége, a
rendszerváltás (mely inkább gengszterváltás volt), és az azóta csak a nevében
változó politikai elit szégyenteljes cselekedetei. A váltakozó témák során
minden szóba kerül, a festészeti stílusoktól a kuplerájok színén keresztül az
erdei gombákon át a tüdőleves és a dödölle elkészítési módjáig. Oszi csak az
üres poharait cseréli telire, egyébként meg folyamatosan nyomatja a dumát. Hallunk
a csődbe ment házasságáról, a külföldre költözött gyerekekről és a furcsa kuncsaftokról
– közben mindenkit ismerünk a saját életünkből, mert ezek az igazi hungarikumok,
ezek a szomorúsággal és közben viccel telt országlakók, akik itt élnek és
halnak már évszázadok óta. Amiben különbözik Oszkár az átlagemberektől, a
festészet iránti rajongása és a termőföld és az igazi parasztemberek
tisztelete. „Boldognak lenni nehezebb, mint tornádóban dohányozni, de az élet
akkor is szép nem igaz? Szép, de nehéz. És a fater mindig azt mondta, hogy
sokat ittunk, eleget még nem, és akkor lesz csak baj, mikor sírva adják ránk a
legszebb ruhánkat, mikor mindenki áll majd, csak mi fekszünk, mert jönnek a
betegségek, mint a saffhauzen, az agybaj, a májbaj, a szívbaj, vizesedünk,
felfújódunk, Dali póklábú elefántjai leszünk, szépen, lassan mindenünk leépül,
jön a hívatlan vendég, az embólia, ejha, jó ez a fröccs, itatja magát, igaz,
békát könnyű a vízbe ugrasztani.” Egyszerre sírhatunk és nevethetünk az olvasás
közben, legalább is a negyven körüli korosztálynál idősebbek, a fiatalabbak
pedig lehetőséget kapnak egy betekintésre a
kilencvenes évekbe.
(Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak; Helikon, 2019; 3499 Ft)
