„Roncsok csapdája”

 

Amikor Pető Péter legújabb könyvének műfaján gondolkoztam, nem a szokásos irodalmi meghatározás villant be, hanem hogy ez a hiány regénye. Hiányzik a boldogság, az idill, a stabilitás, a nyílt, családon belüli kommunikáció. A #halálka mégis letehetetlen, egyedi, izgalmas és torokszorító. A Leshatár, a szerző előző regénye után újra kapunk egy látleletet a mindennapjainkról.

Visszatérve a műfaji kérdésre, olvashatjuk kortárs regényként, vagy mint pszichológiai írás, mely a transzgenerációs szemléletre hoz példát, lehetne szociográfia, mely keresztül-kasul bejárja az országot és bemutatja a különböző társadalmi rétegeket, és akkor az egy kivételével fiktív, a fejezetet elején levő és annak témájához kapcsolódó tökéletes stílusparódiáknak beillő ál-újságcikkekről még nem is beszéltünk. Csupa tartalmi és formai remek, tökéletesen hozzák a propagandagyárak, a bulvár legalja vagy éppen egy oknyomozó cikk minden elemét, közben kikacsintva az olvasóra, hogy ismerjük őket, tudjuk, hogy ki hogyan ír.

A történet szerint egy időben lesz öngyilkos egy sikeres üzletember és egy vidéki, lecsúszott munkanélküli. Az újságíró pedig a két hír alapján gyanút fog és nyomozásba kezd. A mozaikszerűen összerakott történet minden fejezetben más szereplő szemszögéből ismerteti az eseményeket, néha komoly figyelem szükséges, hogy beazonosítsuk, ki beszél éppen, de pont ez a technika segít abba, hogy egészébe lássuk az igazságot. Az igazságot, melynek ezer arca van és ez az ezer arc együtt mutatja meg, hogy miért lett ez a két férfi, pont ez a két férfi szinte egy időben öngyilkos. Megszólalnak a szülők, gyerekek, munkatársak, feleségek, férjek, és lassanként kirajzolódik előttünk a történet. Arányaiban kevesebbet mosolygunk (bár, ha igen, azok igazán jó viccek) és többet szorongunk, mert sajnos ez a regény leképezi a körülöttünk levő történéseket.

Mintha Hunor és Magor vérével együtt a boldogtalanságra való hajlamot is örökölnénk évszázadok, évezredek óta. Mintha elátkozott lenne a Kárpát-medence, hogy Borsodtól Sopronig csupa meggyötört állampolgár van itt. Olvasás közben többször éreztem szomorúságot, dühöt és elkeseredést, hogy tényleg ez a mai Magyarország? Elkeserítő, hogy mindenki hozza magával a kisebb nagyobb lelki defektusokat. Különösen érdekes az apák által mutatott példa: alkoholizmus, öngyilkosság, abúzus - és ez nem életkor kérdése, mert ugyanaz az önpusztítás van a Ratkó-korszak gyermekeiben, mint az X, Y és Z generáció tagjaiban. Visszük tovább ezeket a mintákat, ha akarjuk, ha nem.

„Ám emberfeletti erőfeszítéssel sem lehet megmenteni azt, aki nem akarja.”

Szokásomtól eltérően nem tudtam folyamatosan olvasni a #halálkát, olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy az utolsó fejezetek előtt szünetet kellett tartanom. Jól is tettem, mert ennyire erős befejezése kevés alkotásnak van. Kíváncsi vagyok, Pető Péter miről ír könyvet legközelebb. Addig meg olvasom a 24.hu-n a cikkeit.