Száz éve, 1917. október 5-én született Szabó Magda. Művei
kihagyhatatlanok a mai magyar irodalomban, nemcsak írni tudott, de ismerte az
emberi jellemeket és kristálytisztán látta, átlátta a jellemtelenségeket is, és
a maga klasszikus műveltségű, elegáns stílusában véleményt is formált róla.
Munkái közül először a Bárány Boldizsárral találkoztam, de
jött Tündér Lala, Abigél, Zsófika, aki elindult édesapja utolsó szavai után
(Mondják meg Zsófikának), Bori a Születésnapból, Krisztina az Álarcosbálból és
ezek még csak az ifjúsági irodalomhoz sorolt művei. Az őz, Katalin utca, A
freskó, Régimódi történet – rengeteg kitűnő kötet, melyek valahogy mindig
megtaláltak a megfelelő időpontban, és vigasztalást, tanítást és boldogságot
adtak olvasás közben.
Könyvajánlónak most A
freskó című regényét választottam, mely 1958-ban meghozta Szabó Magda
számára a sikert, több éves kényszerhallgatása után. A műben kilenc évvel
szökése után, édesanyja temetésére tér haza Annuska és megjelenése felkavarja családjában
az eddig csak a felszín alatt forrongó indulatokat. Két dolog jellemző a vidéki
város református paplakjában élőknél: mindenkinek van titka és senki nem képes
szembenézni a félresiklott életével. Annuska személyisége egyenes, tiszta és
őszinte, érzelmeit nem rejti véka alá – ez nem mondható el egyetlen másik
szereplőről sem. Egymásba fonódó monológokon keresztül mutatkoznak be a
szereplők és egy generációra visszamenőleg megismerjük a családot. Minden hang
egyéni és tökéletesen visszaadja a különböző személyiségeket – az öreg papot,
aki megkeseredett és úgy távolodott el istentől, hogy észre sem veszi, vejét, a
„vörös papot”, aki megpróbál megfelelni az ötvenes évek kommunizmusának, Árvát,
a gyerekkorától befogadott nevelt gyereket, aki önző és romlott, de úgy tudja
manipulálni környezetét, hogy csak Zsuzsanna, a tízéves kislány lát át rajta. Sokféle
érzelmet ébreszthet bennünk ez a nem jól funkcionáló család. „Verés lett
belőle, mint majdnem mindenből, de az igazi verés mégsem e miatt a kép miatt következett
be, hanem a Biblia volt az oka, az Apa drága, bőrkötéses Bibliája, benne a
fekete selyem könyvjelző, amelybe Mamácska hímezte bele gyönggyel hajdanán,
hogy „ Az Isten szeretet”. Milyen kár, hogy Apácska folyton a Bibliában őrizte
a kegyes mondást, s nem tette fel a falra, mint egy faliújságcikket vagy
dekorációt- életében nem ismert házat, ahol olyan kevés szeretetet tapasztaltak
volna a bent élők, mint az övékben.”
Mindenki hozza azt a formáját, ahogy Annuska gyermekként lefestette őket Anzsu, apjaként szeretett szolgálójuk házfalára.
A falvédő mögé
rejtett freskón megmerevedett múltat pedig nem lehet elsöpörni, a feldolgozatlan
konfliktusok méregként maradnak velünk. A sok sérelem, csalódás és bánat
mellett nekem mégis az emberi jóságról szól ez a könyv, azokról a néma gesztusokról,
ahogy áldozatot hozunk szeretteinkért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése