Dragomán György Oroszlánkórus című
novelláskötetében sokféle szereplő jelenik meg. A dél-amerikai ösztöndíjas
lány, aki beleszeret egy magyar fiúba, de a vőlegénye anyja nem fogadja el,
hanem terméketlenséggel átkozza meg. A kisfiú, akinek a nagyapja balesetet
szenvedett zsoké vagy a férfi, aki halott apjának végakarata szerint annak
hobbiként épített hangdobozait kell elég különös módon kipróbálnia.
A sokadik novella elolvasása után jövünk rá, hogy mi a közös a művekben - a zene.
Legyen szó énekhangról,
hangszerről vagy gramofonról, minden írás ritmusát a benne szereplő muzsika
adja. Mert a zene a legfontosabb rész a káromkodó rocker életében, hatással van
a sikertelen öngyilkosságot elkövető sanzonénekesnő és családja mindennapjaira
és a megátkozott dobos is bármit megtenne, hogy újra beülhessen a
dobfelszerelése mögé. Minden történet más stílusú, más és más szemszögből tárul
elénk egy élethelyzet. Dragomán írói zsenialitása az, hogy bárkit varázsol
elénk, minden szereplő tiszta hangon szólal meg és minden történet kerek,
egész.
„Azt hiszem, a történetem akkor lenne az
igazi, ha nem mesélném, hanem énekelném, mert az igaz hangom nem az, amin
beszélek, hanem az, amin énekelek, mert az énekhangom sokkal nagyobb, mint én,
nagyobb, szebb és erősebb, messzebbre elér, és elfelejteni is nehezebb.”
Dragomán György műveit ez a veszély nem fenyegeti, mert ha egyszer olvastunk
tőle akár egy novellát az új kötetéből, örökre rajongójává válunk.
(Dragomán György: Oroszlánkórus; Magvető,
2015; 3490 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése