Egyetem helyett börtön

Bertók László nagy reményekkel várta a nagybetűs életet az érettségije után, de egyik csalódás a másik után érte. Családja évtizedek óta gazdálkodott, de a beszolgáltatásoknál elvittek minden terményt. Kiváló eredménnyel végezte tanulmányait, de nem vették fel sem egyetemre, sem főiskolára. Amikor helyhiány miatt elutasították, betelt a pohár, 1954 nyarán felindultságában megírta Átok című versét. Sokat verselt, addigra már megjelent egy-két műve 1953-ban a Dunántúl folyóiratban. Tehetségesnek tartották tanárai és azok is, akikkel kapcsolatba került az irodalmi életben. Viszont a keserűségben született vers az államhatósághoz került és rövid időn belül jött a fekete autó és csapódott a börtönajtó. „Kérem, én nem akartam megdönteni a rendszert. Fogalmam sem volt, hogyan kell elkezdeni az ilyesmit. Én csak torkig voltam már a hazugságokkal, az igazságtalanságokkal, az elkeseredéssel, csak nem volt mit enni, csak nem lehetett már élni.” A történetet Bertók László saját szavaival, mint egy védőbeszédet mondja el Priusz című könyvében, a beágyazott bírósági, rendőrségi és egyéb vonatkozó dokumentumok másolata pedig még közelebb hozza a 60 évvel ezelőtti korszakot. A kötet másik felében családi fényképeket láthatunk, néhány novella jellegű leírást a szerző saját életéről és három interjút. Az eredetileg nyolc hónapos börtön nemcsak az erkölcsi bizonyítványon hagyott nyomon, hanem Bertók egész életét befolyásolta. Hiába szerzett diplomát, hiába lett az irodalom a hivatása, és hiába semmisítették meg évekkel később az ítéletet, soha nem múlt el a priusz.

(Bertók László: Priusz; Magvető, 2016; 2990 Ft)

Kép-írás

Erdős Virág sokoldalú szereplője a kortárs magyar irodalomnak, az utóbbi években megjelent kötetei mindig különböztek egymástól, akár formailag, akár tartalmilag nézzük. Írt számos verseskötetet, egy mesekönyvet (melyet saját maga illusztrált), és a Rájátszás formáció tagjaként mint énekest is megismerhettük. Ezt a vonalat az Énekelt versek című kötetében folytatta, ahol a versek szövege mellett a dallamokat is ő szerezte, és a műveket saját maga adta elő. A legfrissebb, „világító testek” című kötetben újabb művészi képességeit mutatja meg - a 100 verset 100 budapesti fotó egészíti ki. A rímnélküli, néhány sorból álló versek önmagukban is hangsúlyos tartalommal bírnak, de a képekkel kiegészítve különösen erős hatást érnek el. Harmadik, állandó elemként egy GPS-koordináta jelenik meg – itt készültek a fotók. Erdős Virág érzékenysége az elesettek, szenvedők, hátrányos helyzetben lévők iránt eddig is ismert volt. A hajléktalanok és nélkülözők mellett nem megy el, ahogy a sürgő nagyvárosi mindennapokban ezt oly sokan megteszik.

(esélyegyenlőség)

itt mindenki

gurulós bőröndöt húz ő is egy

gurulós bőröndöt húz csak ennek

nincs kereke

De észreveszi a japán turistát is, aki saját magát fotózza a háttérben egy híres épülettel. Kiragad egy apró képet, mely az egész problémát elénk vetíti, a fotók pedig teljes összhangban erősítik a hatást. A társadalmi anomáliák, az aktuálpolitika, a divatirányzatok és az emberi érzelmek mind megjelennek pár sorban. Az már csak az olvasón múlik, hogy így marad-e a világ.

(erdős virág: világító testek; Magvető, 2016; 2990 Ft)

A szegedi boszorkányégetés

Darvasi László évek óta gyűjtötte az anyagot az 1728 nyarán Szegeden történt boszorkányégetésről. Hihetetlennek tűnik, hogy csak negyven évvel később tiltotta be Mária Terézia a boszorkánypereket Magyarországon, melyek felét éppen Szegeden rendezték. A regény főhőse Taligás, akinek ugyan nem ismerjük meg az igazi nevét, de ez nem is fontos, mert az ő személyét leginkább a taligája fejezi ki. Ezen egy marhabőrrel letakarva tartja könyveit, melyekkel vándorol Bécstől Budán át Pozsonyig. Vesz különleges Bibliát, elad pajzán rajzokat, kérésre beszerez Villont, Shakespeare-t, s amíg nála vannak a kötetek, felolvas, szaval belőlük. Ezzel nemcsak pár garas gyűjt, hanem ez az önkifejezésének az egyik eszköze is. „Már fiatalon sokszor gondoltam arra, testhezálló feladat lenne nekem, hogy mondatokkal vándoroljak. Nem emlékszem, azt észbe vettem-e, hogy kevesen értik és értékelik őket, hogy az efféle erőfeszítésnek sok haszna nem mutatkozik. Bizonyos értelemben tudatlan maradtam. Kelekótya éhenkórász. Mégis megvan a magamhoz való eszem, azt hiszem, mert nem akarok annál több lenni, mint ami vagyok.” Akaratán kívül, váratlanul belekeveredik egy baljós kalandba, és innen kezdve hiába ágál ellene, egyszeriben a történések közepén találja magát. A regény értékei közül magát a cselekményt, az érzelemgazdag leírásokat és a sokszor különleges szereplők (pl. a gnómok) bemutatását kell kiemelni. Habár régi időkben játszódik, a történet mégis modern, vagy inkább időtlen. Manapság mindössze annyival jobb a helyzet, hogy nem kezdenek máglyákat építeni semmilyen babona vagy hatalmi manipuláció hatására.

(Darvasi László: Taligás; Magvető, 2016; 3490 Ft)

Az Árvai-had

Oravecz Imre az Ondrok gödre című regénye 2007-ben jelent meg először, idén már a harmadik kiadása látott napvilágot. Önálló műként is megállja a helyét, de jó hír, hogy négy éve kiadták a folytatását Kaliforniai fürj címmel, és a szerző most írja a családregény harmadik, befejező részét.

A 19. század közepén a Mátrában, Szajla faluban él az Árvai család. Az író kissé távolságtartó, lassú és nagyon precíz elbeszéléséből mindent megtudunk róluk és ezzel együtt a korszakról is. Hatalmas változások történnek – Árvai János pedig nem fél az újdonságoktól, hanem mer változtatni a szokásaikon. Ökrök helyett lovakkal szánt, majd mezőgazdasági gépeket vesz és folyamatosan gyarapítja földjeit. „Parasztnak születni kell, azt tartották a régiek. … Ez olyan mesterség volt, amelyet nem tanítottak sehol, nem volt iskolája, de még ilyen tantárgy sem.” Az regény hangvétele mentes a nagy, hullámzó érzelmektől, de mégis olyan erőt sugároz, annyira szépen adja vissza a benne szereplő érzéseket, hogy magával ragadja az olvasót. A föld szeretete, a születéshez és halálhoz való viszony, a megszokottól való eltérés, mind más volt 150 éve, mint manapság. Napjainkban nehéz elképzelni, hogy egy fiatal ne maga dönthesse el, hogy kivel köt házasságot vagy milyen foglalkozást választ. Árvai István az elsőszülött fiú a család második generációjából megküzd apjával, hogy a saját akarata érvényesüljön, de ennek nagy ára van - a döntésük kihat a család további sorsára. Az Aegon-díjat Oravecz Imre a Távozó fa című verseskötetéért kapta, de prózai művei is ugyanezt a magas színvonalat képviselik.

(Oravecz Imre: Ondrok gödre; Magvető, 2016; 3990 Ft)

„Szarvasbogármennydörgés”

Esterházy Péter Fuharosok című regényét nehéz műfajilag besorolni, eleve már az is kérdéses, hogy egyáltalán regényről van-e szó, mivel alig 40 oldalas. Pontosan nem tudni, hol játszódik, és azt sem, hogy mikor. Talán a történelmi Magyarországon vagyunk, akkor, amikor a lovaskocsi és szekér volt a legfőbb közlekedési eszköz. Zsófi nővéreivel és édesanyjával lakik egy falu szélén, messze másoktól. A család életét a Fuharosok megjelenése kavarja fel. A fuvarosok tájnyelvi alakja nem túlságosan ismert, de az elnevezés misztikussá teszi ezeket a férfiakat, pedig nincs bennük semmi különleges. A szép szál legények a kocsi hátterében fekszenek farkasbundákon, ellentétben a kocsisfiúkkal - és Bolondkával, aki lábuknál kuporogva velük utazik. Zsófi Bolondkát Lovagnak hívja és kapcsolata vele teljesen más, mint a fuharosokkal. A ki nem mondott szavak, érzelmek és tettek balladai hangulatot teremtenek, és a történet vége felé csak az érezhető, hogy a hatalom és az erőszak mozgat mindent. „Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.” Zsófiból Zsófia lesz amikor továbbmennek a fuharosok, és mindenki úgy tesz, mintha ez a világ működésének természetes velejárója lenne. Pedig a szarvasbogaraknak nem szabadna mennydörögni.

(Esterházy Péter: Fuharosok; Magvető, 2016; 1690 Ft)

Kis Magyar Esterházy

Ha valami első az életünkben, arra mindig emlékszünk. Esterházy művei közül elsőnek a Kis Magyar Pornográfia című regényét olvastam, meghatározó volt mind a szerző későbbi műveihez, mind a kortárs magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatom tekintetében. Középiskolásként már a regény címe is izgalmasan hangzott, bár igazából semmi ilyesmi nincs benne (főleg mai szemmel nézve). A mű harminc évvel ezelőtti megjelenésekor a szöveget nagyon különlegesnek és frissnek éreztem - ma is, de más okok miatt. Akkor nem okozott gondot a történelmi anekdoták megértése, az KGST, ávós, elvtárs szavak értelmezése, a Pobeda és Trabant autók elképzelése. Mai fejjel újra olvasva ezek már nem részei a mindennapjainknak (szerencsére), viszont megdöbbentő, hogy milyen sok vicces történet és nyelvi humor forrása volt ez a regény, mivel ezek mára már beépültek a közös emlékezetbe. Az első olvasáshoz képest sokkal több vendégszöveget ismertem fel benne, az író műveltsége ilyenkor tűnik fel igazán. A négy fejezet négy teljesen különböző stílusa akár Esterházy névjegye is lehetne. Olyan volt ő, mint egy egyszemélyes szimfonikus zenekar: számtalan hangszeren játszott egyszerre. Ezen a nyáron letette a tollat és nem ír nekünk újabb műveket. Bármilyen szomorú is ez az apropó, olvassunk tőle, akár először, akár sokadszorra – amiket megírt, az örökre a miénk marad. „Iszonyú kötelesség az emlékezés! s ha én is odaleszek, amit elfelejtettem vagy elmulasztottam megírni, nyomtalanul elvész … Mondhatni, memoár ez. Memoár-rom. És akkor persze csak így értve: az én memoár-rom.”

(Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia, Magvető, 2016, 2990 Ft)

Történetek a kockás füzetből

Mindenkinek ismerős lehet az a szituáció, amikor egy számára ismeretlen helyen útba igazítást kér egy helyitől, aki úgy válaszol, mintha nekünk is ismerni kellene a helyeket, személyeket és történeteket, amiben ő benne él. Ugyanez az érzést fog el, amikor olvasni kezdjük Milbacher Róbert első szépirodalmi kötetét, a Szűz Mária jegyese című művet. A kötet műfaji meghatározása nem egyszerű, talán a novellaciklus áll a legközelebb hozzá, de akár regényként is olvashatjuk, mivel ugyanazok a szereplők ki-be járnak a történetekbe, és előjönnek állandó motívumok.

Valahol Magyarország egy kis falujában vagyunk a „kommonizmus” idején, és mindenki ismeri egymást több generációra visszamenőleg. Nemcsak Bizdó Józsika kockás füzetébe vannak felírva a történetek, hanem mindenki emlékszik rá, bár lehet, hogy mindenki máshogy. Minden történet újabb mozaikokat fed fel az emberek életeiből. Megjelenik Dodi Laci, a szökött ukrán katona, a nagydarab és mocskos szájú Havanyik Gyurka rakodó, Szép Zula, aki a kórházban a halottakat mosdatta, de gyógyítóként tisztelik a falubeliek. Itt van még Kácz Oli is, akinek gyönyörű hangja van, de halálra eszi magát, mert cirkuszban akar fellépni, mint a világ legkövérebb éneklő embere.

Az egymásra épülő, egymást kiegészítő részletek bemutatják a falu életét, tükrözik az érzelmeket, félelmeket, vágyakat. Szégyelleni való és szép motívumok váltják egymást, és ettől igaznak érezzük az olvasottakat. Az elbeszélőmód és a szöveg egységes, s bár a nyers stílus és a trágárság eleinte zavarónak hat, de beleillik a szövegbe. „Mert ami le van írva, az nem csal, az már úgy marad mindörökre, nem árthat annak se tűz, de még a víz se, pláne nem a mocskolódók és irigyek szája.”

(Milbacher Róber: Szűz Mária jegyese; Magvető, 2016; 2990 Ft)

A börzsönyi remete

A nagyvárosban lakók sokszor vágynak arra, hogy hátuk mögött hagyják a nyüzsgő, zajos világot és megpihenjenek a természetben. Győrffy Ákos A hegyi füzet című naplója erről szól: az író börzsönyi kirándulásai egyikén talál egy elhagyatott házikót és időnként odamegy. A házban talált füzetbe elkezdi írni az őt aktuálisan foglalkoztató gondokat, gondolatokat és ebből a naplóból elénk tárul az író élete, s mellette a mai magyar valóság. Családi történetek, melyekről nem tudjuk, hogy ki mesélte, kivel esett meg, de része a tudatunknak. A hajléktalanok történetei, akikkel Győrffy Ákos munkája során találkozott – torokszorító látlelet a társadalom perifériájáról. A külső hatások az író lelkivilágát is formálják, filozofikus gondolatai a legkomolyabb témákat is egyszerűen jelenítik meg. A központi téma a természet, mely mindig összhangban van a gondolataival. „A néma, üres erdők, a hegyek közömbössége. A csend elviselésére való képtelenség. Holott azt beszéltem be magamnak, hogy éppen ezt a csendet kerestem mindig. Csakhogy mindig kívül, kívül kutattam utána, ezekben az erdőkben és ezekben a hegyekben, néha más, távoli erdőkben. De hiába. Hiába vesz körül elemi, időtlen csend, ami persze nem az, sokkal inkább folyamatos zsongás és hullámzás, hiába mindez, ha közben a lélek sebzett és zavarodott, kétségbeesett és türelmetlen.” Az írónak terápia lesz, ahogy telnek a füzet lapjai - segít feldolgozni, megérteni, megélni a saját sorsát, a környezetét. Nekünk pedig A hegyi füzet olvasása adja ugyanezt az érzést.

(Győrffy Ákos: A hegyi füzet; Magvető, 2016; 2490 Ft)

„A vers nyitott szem”

Miért olvasunk verseket? Tóth Krisztina legújabb, Világadapter című verseskötetét lapozgatva egyértelmű a válasz. Mert választ adnak olyan kérdésekre, melyek mindenkit foglalkoztatnak. A varázslat az, hogy mindehhez milyen formát talál: egyszerű verssorok, de olyan finoman csiszolt szavakat tesz egymás mellé, hogy az olvasó lelkének legmélyebben levő húrjait is eléri, és igazi zenét játszik rajta. Bár ezek a versek leginkább melankolikus hangvételűek, mégis képesek vigaszt is nyújtani: mikor elhagy a szerelmünk, vagy beteg az édesapánk, vagy keressük a helyünket a világban, vagy éppen rátalálunk magunkra, de még barátkozni kell az eredménnyel. Otthonosak ezek a versek, mintha egy rég ismert helyre látogatnánk. Négy fejezetbe gyűjtötte a szerző a műveket. Az egyikben az idő a főszereplő, a másodikban az utazás, a harmadik, a Tanítvány című tisztelgés a „régi nagyok” előtt. Mindamellett, hogy tökéletesen eltalálta az adott költő stílusát, formailag is ugyanolyanok az írások, mint Weöres, Kosztolányi és a többiek művei. Ezek a versek a hagyományos stílus kedvelőinek bizonyítják, hogy manapság nem azért hiányoznak a rímek a versekből, mert költők nem tudnak írni – csak mostanában más formát használnak. A negyedik fejezetében vannak a leginkább filozofikus darabok, itt olvasható a kötet címadó verse is, a Világadapter. A története egyszerű és bármelyikünkkel előfordulhat: egy elszalasztott alkalom sok évig kísért még, és nem tudhatjuk, hogy ott és akkor jól döntöttünk-e. A történet átlagos, de csak Tóth Krisztina tudta ennyire szépen leírni.

(Tóth Krisztina: Világadapter; Magvető 2016; 2990 Ft)

Autómesék

„Volt egyszer egy öreg autó. Öreg kisasszony öreg autója volt, de szép fényes, tiszta kívül-belül, mert a kisasszony szerette a rendet és a tisztaságot, és az autóját is szerette.” Mosonyi Aliz legújabb mesekönyvében az öreg kisasszony és öreg autója a főszereplő, egy-két oldalon elférő rövid történeteik bemutatják életüket és tükröt tartanak nekünk is. A mesék néha hétköznapi, néha szokatlan eseményeket dolgoznak fel: jön a postás, akinek rossz kedve van és ettől a kézbesítésre váró levelek is csúnyán viselkednek. Egy útonálló ellopja és átfesti az öreg autót, de az visszakerül az öreg kisasszonyhoz. A királynő gyémántos autója túl gyorsan száguldozik, ezért átül az öreg autóba, amely szintén kétszázzal kezd menni. Az öreg kisasszony derűs személyisége minden oldalon bebizonyítja, hogy kedvességgel és odafigyeléssel bármilyen probléma megoldható, emellett a mostanában nem túl divatos időskor is szerethetővé válik. Nem véletlenül tartják Mosonyi Alizt az egyik legjobb kortárs gyermekirodalmárnak. Modern nyelvezetet használ, de szép és szabályos szöveget alkot, mely könnyen értető a gyerekeknek és a szülők sem érzik tehernek a felolvasását. A könyv szerves részét képező illusztrációkat Medve Zsuzsi készítette. Az író és az illusztrátor nem először dolgoznak együtt, az előzőleg publikált Magyarmesék című kötetet is együtt alkották. A rajzok nagyon színesek és aprólékosak. „Mi ketten. Te meg én.” mondja az öreg kisasszony az autójának, mi ketten - a könyv és az olvasók pedig elmerülhetünk egy nagyszerű mesevilágban.

(Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi; Magvető Kiadó, 2015; 2990 Ft)

Betyáros regény

Rózsa Sándor életéről sok adat maradt fent, de arról eddig nem lehetett tudni, hogy 1813-as születésekor maga az Ördög jelent meg a világrajövetele előtt és mindenképpen meg akarta szerezni magának az újszülöttet. Amikor az apja nem adta, az Ördög átkot szórt a csecsemőre, mondván, úgy is az övé lesz. Legalább is Cserna-Szabó András Sömmi. című regényében. Az író saját bevallása szerint novellista, jobban szereti ezt a műfajt a regénynél, de ez a téma annyira komplexen formálódott meg benne, hogy a regény formát kívánta. Rózsa barátja, betyártársa, Veszelka Imre elbeszélése alapján ismerjük meg Rózsa Sándor életének "igaz" történetét. A történet is érdekes, de ami igazán különlegessé teszi a regényt, az stílusa és a szövege. Egy mondat akár két oldalon keresztül is tart, és olyan szépen kanyarodik a sorokban a mondanivaló, hogy élmény az olvasása.

                "... és akkor én azt mondtam a cimborámnak, hogy te, Sándor, hát mindketten árvák vagyunk, mint a kisujjam, nincsen nékünk senkink és semmink ezen a kietlen világon, csakis a tiszta szívünk, fogjunk mi öszve, és akkor a Sándornak égni kezdett a kék szeme, majd felszúrt vele, előkapta a kését és belevágta a kecskelábú csárdaasztalba. és ordítani kezdett, hogy az ő nevét soha többé az életben ki ne ejtsem, mert elevenen nyúz meg, és én éreztem, hogy ennek az embernek tigriskarom van a szíve helyén, és soha többé nem ejtettem ki a nevét a jelenlétében, hanem inkább úgy hívtam, ahogy a többi ember: Gazdának, Bácsinak, Pistának, Kegyelmes Parasztnak, és mindennek, csak Sándornak nem."

Vajon így történt, vagy sem? Nem számít. Cserna-Szabótól újabb remek könyvet kaptunk. Nem "sömmi".

(Cserna-Szabó András: Sömmi.; Magvető, 2015, 2990 Ft)

Csalásvizsgáló az ikertornyoknál

Ritkán választanak az írók női nyomozót főszereplőnek, leghíresebb köztük talán Agatha Christie vénkisasszonya. Thomas Pynchon Kísérleti fázis című regényének főhőse szinte semmiben sem hasonlít Miss Marple-ra azonkívül hogy nő, és egy bűntényt próbál felgöngyölíteni a kétezres évek elején, Amerikában. Hiszen Maxine Tarnow elvált családanya, középkorú dolgozó nő, New Yorkban lakik, és bizonyos fokig őrzi zsidó hagyományait. Ami mégis közös bennük, az éles elméjük és a jó megfigyelőképességük. Maxine úgynevezett csalásvizsgáló céget működtet („Megfigyel&Lefülel”). Amióta kizárták a Hites Csalásvizsgálók tagjai közül, magánzóként folytatja kisebb kaliberű megfigyeléseit, adatgyűjtéseit. Egy nap régi barátja látogatja meg és megosztja vele félelmeit egy titokzatos vállalatról. ”Szóval ez a dokumentumfilmes, Reg Despard, meg a nála kétszer paranoiásabb informatikus zsenije, Eric felfedeznek valami furcsát a hashtanc.com könyvelésében, Reg eljön hozzám, úgy gondolja, sötét dolog, globális méretű, talán a Közel-Kelettel van összefüggésben, de az is lehet, hogy csak túl sok X-aktákat látott. … És most Regnek rejtélyesen nyoma veszett.” Maxine megszerzett információi alapján a rejtélyes hashtanc.com nevű vállalat és még rejtélyesebb Gabriel Ice nevű tulajdonosa egyszer csak különös összefüggésbe lesz hozható a szeptember 11-i robbantásokkal. A hashtanc működése az akkoriban elterjedő internet legmélyebb bugyraiba vezet. Pynchon regénye ismét egy összeesküvés elméletet vetít fel a virtuális világot bemutatva. Az ezredforduló amerikai kultúrájának ismerete és számítógép-programozói tudás segíti a regény élvezetét, vagy kitűnő lehetőséget teremt ezeknek a területeknek a tanulmányozására.

(Thomas Pynchon: Kísérleti fázis; Magvető, 2015, 4490 Ft)

Az autóillatosító és a halál

Darvasi László egy régebbi interjújában azt mondta, az olvasók és a kiadók idegenkednek a novelláktól, inkább mindenki regényt akar olvasni. Ennek ellenére most ismét nagyszerű novellákkal örvendeztette meg a rajongókat. Most megjelent novelláskötete, az Isten.Haza.Csal. címmel megjelent gyűjtemény a novella minden műfaji követelményének megfelel: rövid történetek, melyek felvillantanak egy fontos élethelyzetet, bemutatnak néhány szereplőt és a végén csattanóval zárulnak. A címben is szereplő három fő téma köré csoportosulnak az írások. A családi kapcsolatok szinte mindegyik műben szerepet kapnak, de sosem egyenrangúak a szereplők. A fiú eladhatja a piacon a létráról leesett és lebénult apját, az apa egy pornófilmben látja meg a hercegnőként imádott lányát, és a titokban Londonba utazó házaspár magára hagyja a lakásban a nagypapát, aki különös módon lesz cinkosa egy betörőnek. Visszatérő témaként egyébként az autóillatosítók és a halál is gyakran megjelenik. A novellák egy része realista, sokukban viszont természetfeletti események történnek - a legfurcsább az, hogy nem tudjuk, hogy melyik teremt idegenebb helyzetet. A minimalista nyelvezet, a legtalálóbb jelzők kiegészítik és megerősítik a mondanivalót, felejthetetlenek lesznek a megrajzolt szituációk. Darvasi László új regényére érdemes várni - de kár lett volna, ha ezeket a novellákat nem írja meg.

(Darvasi László: Isten.Haza.Csal.; Magvető 2015, 3290 Ft)

Alulnézet

A 2016-os Könyvfesztivál díszvendége Szlovákia volt, ebből az alkalomból jelent meg a Könyv a temetőről című regény is. A szerzője Daniela Kapitáňová, aki a mű 2000-es megjelenésekor a regény főhőse mögé bújva Samko Tále néven adta ki a könyvet. A 44 éves Samko születése óta beteg, külsőleg olyan, mintha gyerek maradt volna, és értelmi képessége is egy tízéves szintjén van, bár neki erről más a véleménye. Samko azt a jóslatot kapja az „állomási” Vendéglő előtt lakó alkoholista hajléktalantól, hogy könyvet fog írni a temetőről. Mivel letört a visszapillantó tükör a tolikocsijáról, mellyel papírt gyűjt a városban, így amíg azt javítják, nekiáll regényt írni. Az első mű csak egy oldal lett, mi mást lehetne írni a halottakról? Viszont a második könyvben egyik történet követi a másikat az élőkről, és a modoros, helytelen és eleinte vicces mondatokból kirajzolódik számtalan tragikus sors a rendszerváltás előtti és az azt követő évekből. Samko, anélkül, hogy tudatában lett volna, tökéletes spicliként számtalan életet tett tönkre. "Aztán engem a RSDr. Gunár Karol nagyon megdicsért, hogy milyen ügyes vagyok, és mindent észreveszek, és ebben a tekintetben mindent tudok. Azt mondta, hogy ezután is vegyek észre mindent, de nekem ezt nem kell mondani, mert én jól tudok észrevenni, mert nekem nagy inteligenciám van."

Az olvasó kezdeti sajnálata és szánalma fokozatosan átértékelődik, de Samko Tále ebből mint sem érzékel. Ő csak gyűjti a papírt, tolja a kocsiját és gyűlöl mindenkit, aki nem „rendes ember” – különösen a magyarokat. Pedig csak a nyelvünk különbözik, a történeteink, a történelmünk nem - ezért is érdemes elolvasni ezt a könyvet.

(Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről - Írta és rajzolta Samko Tále; Magvető, 2016; 2990 Ft) 

2900 km óceán

Két veterán katona, akik 1919-ben megpróbálják megállás nélkül átrepülni az Atlanti-óceánt Új-Fundland és Írország között. Egy szökött rabszolga, aki 1845-ben Írországba megy Amerikából, hogy szónoklatokat tartson a rabszolgatartás ellen. Az amerikai Mitchell szenátor, aki 1998-ben koordinálja az írországi békefolyamat megteremtését. Ők a főszereplői Colum McCann Transatlantic című regényének. A három szálon futó történet teljesen különböző időszakokban játszódik, de a helyszínek azonosak. Mindenki mozog: a Zöld Szigetről Amerikába vagy fordítva, és nem csak földrajzi távolságokat tesznek meg a szereplők, hanem az utazások a saját, belső fejlődésüket is szolgálja. A változást minden szereplő óhajtja: a pilóták az első világháborúban átélt borzalmaktól menekülnének, a Frederic Douglass volt rabszolgák láncaiból készült súlyzókat tart magánál örök emlékül, a szenátor a merényletek ártatlan áldozatait képzeli maga elé, bárhol is van. A férfiak alakjait nagyon finoman ellenpontozzák a női sorsok, komoly szerepük van a történet alakulásában is. A regény néha szenvtelennek tűnő stílusa rengeteg érzelmet rejt. A mű másik, mindenképpen elismerésre méltó vonása a nagyon pontosan szerkesztett történet. Mint a legfinomabb pókháló, úgy futnak össze a szálak, ahogy egyik szereplő összetalálkozik a másikkal, vagy tudtán kívül hatással van valakire, akár évtizedek múlva. "Ha elképzeljük a múltat, előrevetítjük a jövőt." Conor McCann második, magyarul megjelent könyve - habár sok mindenben más - hasonló sikerre számíthat az olvasók körében, mint az első, a "Hadd forogjon a nagyvilág" című regény.

(Colum McCann: TransAtlantic; Magvető, 2015, 3490 Ft)

Családfa mozaikokból

Katya Petrovszkaja első regénye a Talán Eszter, melynek címadó fejezetéért megkapta az Ingeborg Bachmann-díjat. Az írónő saját családjának történetét dolgozta fel, a szájhagyomány útján terjedő történeteket kiegészítette számos levéltári kutatási anyaggal és azokkal is, melyeket a helyszínre utazva gyűjtött. Hosszú út állt mögötte: családja a 19. században, Bécsben létesített iskolát és árvaházat süketnéma gyermekek részére, majd Varsóba költöztek, utána Kievbe. Több nemzedéken keresztül folytatták ezt a hivatást, minden korszakban hatalmas eredményeket értek el, mígnem a Szovjetunió betiltotta az iskolájukat, mondván, hogy mindenki egyforma, nincs szükség a különbségek kezelésére. Pedig a különbözőséget többféle módon is megtapasztalták, hol zsidónak tartották őket, hol lengyelnek, majd Ukrajna területén éltek, miközben az a Szovjetunió része volt. A sokszínű gyökerei miatt nem meglepő, hogy az írónő élete újabb fordulatot vesz: Németországba megy férjhez és talán ez is segít neki abban, hogy távolabbról, de annál nagyobb figyelemmel térképezze fel családjának tagjait és gyűjtse össze történeteiket. Eszter a dédnagymamája volt, akinek nem emlékeznek biztosan a nevére (mert Mamának, Nagymamának szólították), de arra, hogy halt meg a németek bevonulása után, arra igen. Az egyes történetek mellett megjelennek a szereplők fényképei is, arcot kapnak ezek a sorsok, melyek tükrözik az elmúlt másfél évszázad minden nehézségét, szomorúságát és reményteliségét. A mű üzenete pedig többek között az, hogy saját magunkat csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha ismerjük a felmenőinket is. Addig kell őket kérdezni, amíg itt vannak és tudnak válaszolni, mert "Azt jelenti a történelem, hogy nincs többé kinek föltenni a kérdéseinket, hanem már csak a forrásokra hagyatkozhatunk."

(Katya Petrovszkaja: Talán Eszter; Magvető Kiadó, 2015; 2990 Ft)

Emember

Az emember szó Kazinczy Ferenc egyik kedvenc, saját maga által kitalált nyelvújító szava volt. "Az embert jelölte a szó, aki képes volt önmagát többé tenni... az emember a kultúrember, a művelt ember, a nyugati ember, az emember Odüsszeusz és Faust és Don Giovanni." Kazinczy ezek alapján az eszmék alapján próbált élni, és ugyanez volt jellemző különleges barátjára, Angelo Solimanra is - mindketten szabadkőművesek voltak a XVIII. századi Bécsben. A II. József uralkodása alatti felvilágosult légkör kedvezett nekik: itt kötött barátságot egymással a 27 éves magyar nemes és a nála 38 évvel idősebb, gyermekként Afrikából rabszolgának elhurcolt udvarnok. Mindketten kimagaslóan intelligensek és műveltek voltak és mindketten rettegtek attól, hogy barbárnak tartják őket. A bécsiek szerint Kazinczy magyarsága miatt volt barbár, Angelo Solimant pedig fekete színű bőre jutatta ebbe a kategóriába. Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye fordulatosan mutatja be ennek a két alaknak a furcsa mód összefonódó életét. A történelmi háttér a nyelvújítás kora, mely az író remek stílusától lapról lapra megelevenedik. A regénybeli mesélő Kazinczy felesége, Török Sophie, aki tárgyilagosan meséli el férje és a családjuk sok nélkülözésben részt vevő életét. Az Aegon-díjas történet végén kiderül, hogy mi köze volt Kazinczynak ahhoz, hogy miután Soliman meghalt, lenyúzott bőre múzeumba került, mint kiállítási tárgy.

(Péterfy Gergely: Kitömött barbár; Kalligram, 2014, 3490 Ft)

Torzonborz

A magyar gyerekeknek, ha meghallják a Torzonborz nevet, elsősorban a Süsü, a sárkány sorozat nagy királya juthatott eszükbe. Megérkezett a konkurencia, Otfried Preuβler Torzonborzról, a rablóról írt trilógiája.

Az első rész, a Torzonborz, a rabló 2013-ban jelent meg magyarul, az eredeti mese 1962 óta olvasható. A történet egyszerű: Paprika Jancsi és Vitéz László konfliktusba kerülnek a héttőrös gazemberrel, Torzonborzzal. Miután az első részben a két fiú kerül ki győztesen a harcból, a második rész, a Torzonborz újabb gaztettei azzal kezdődik, hogy a rabló bosszút áll rajtuk. Elrabolja szeretett nagymamájukat és váltságdíjat követel érte. A mese egyszerűen meséli a kalandokat, felismerhetünk benne népmesei elemeket is, de mégis modern és kortalan. Egy-két szó talán magyarázatra szorulhat számukra - például mi az a kurbli és a fatüzelésű tűzhely -, de a történet egésze a mai gyerekeket (a nagyobb óvodásokat és a kisiskolásokat) is magával ragadja. A főszereplők mellett a többi szereplő karaktere is nagyon jól eltalált: Üstöllési főtörzsőrmester, Nagymama vagy akár Háy asszonyság, a jósnő is emlékezetes. A magyar kiadás mind külalakjában, mind kivitelében dicséretet érdemel: a keménytáblás kivitel, az igényes rajzok és a jól sikerült, humoros fordítás miatt az esti meséléskor nehéz megállni, hogy ne olvassuk a tovább a fejezeteket.

Az író 2013-ban hunyt el 90 esztendős korában, gazdag életművet hagyott maga után. Jó hír, hogy ezek a mesék már magyarul is olvashatóak. Az azóta már megjelent a harmadik, befejező részben minden jóra fordul és igazán frappánsan ér véget a történet, hűen a címéhez: Torzonborz megjavul.

(Otfried Preuβler: Torzonborz újabb gaztettei; Kolibri Kiadó, 2014, 2990 Ft)

Szikrából csillag

Mit tehet egy anya, akinek hároméves fiáról megállapítják, hogy autista, és esélyt sem adnak neki arra, hogy valaha megtanuljon olvasni? Vagy továbbra is elviszi a hagyományos fejlesztő foglalkozásokra, és nézi, hogy zárul be gyereke a saját világába, vagy arra koncentrál, hogy mi érdekli a fiút és ezen keresztül találja meg hozzá a kulcsot. Kristine Barnett ez utóbbi utat választotta és Jakob (akinek az IQ-ja magasabb, mint Einstein-é volt, de a cipőjét néha elfelejti befűzni) az általános iskola ötödik osztálya után azonnal egyetemi szinten folytatta természettudományi tanulmányait. Az idáig vezető út rögös volt, tele váratlan kanyarokkal és veszélyes helyzetekkel, de a család mindent megoldott. Hihetetelen erőfeszítéseket tettek, hogy Jake, majd egy más típusú egészségügyi problémával küzdő kisebb gyermekük is mindent segítséget megkapjon a boldogulásukhoz. Az édesanya által alkalmazott megoldás nagyon egyszerű volt: nem a nehezen vagy egyáltalán nem működő funkciókat gyakorolták, hanem azzal kezdtek foglalkozni, ami érdekelte a gyereket. Jake estetében ez a matematika és a csillagászat volt, de az anya által hetente kétszer (ingyen!) működtetett autista gyerekek fejlesztő foglalkozásain mindenkiben megtalálta a jót. Volt, aki később cukrászként dolgozott, mert kiderült, hogy nagyon tehetséges tud süteményeket dísziteni, volt, aki felnőttként építész lett. Olyan gyerekekről van szó, akiknél a foglalkozás célja az volt, hogy bekerüljenek a hagyományos óvodai nagycsoportba!

Kristine mindezt a csodát a saját természetes és szerény módján meséli el A szikra című könyvben. A családjából hozott szeretet, a hit (újamish családból származott), és az, hogy az anyagi javak helyett az igazi erkölcsi értékek számítottak, mindezek segítettek, hogy fia és sok más gyerek autistaként is a legteljesebb értékű életet élhesse. Paradigmát tudott váltani, képes volt valami teljesen ismeretlen úton járni, és közben nem engedett az igazából. Magatartása példaként állhat minden szülő előtt. Jakob Barnett nevét pedig véssük az eszünkbe - sokat fogunk még róla hallani.

(Kristine Barnett: A szikra -  Egy anya története a zseninevelésről; Európa Könyvkiadó; 2013)

Vérvörös hold

Benjamin Percy Vörös hold című regényének a borítóján műfaji besorolásként a városi fantasy és szerelmi történet szerepel. Bár fontos része a szerelem is a műnek, sokkal inkább egy erős társadalomkritikával átszőtt krimit vehet kézbe az olvasó. A Percy által teremtett világ szinte teljesen megegyezik a mai valósággal, kivéve, hogy a lakosság egy részét az úgynevezett "likánok" alkotják. Leginkább a vérfarkasra hasonlító teremtmények bármelyik átlagemberben kialakulhatnak, harapással vagy szexuális úton terjed ez a kór. A likánok másodrangú állampolgárok, akár annak születtek, akár születésük után kapták el a fertőzést. Veszélyesek, mivel a bennük lakozó szörnyeteg bármikor átveheti az emberi létük felett az uralmat és agresszióval old meg minden problémát. Az állam, ezért hacsak teheti szeparálja a likánokat, folyamatos ellenőrzés alatt tartja őket és kötelező gyógyszert szedniük, mely csökkenti az esélyt, hogy előjöjjön az állati énjük. A likánok és az emberek közötti feszültség egyre nő és egyszer csak egy terrorista csoport kirobbantja a harcot. A történetet három főszereplő szemszögéből látjuk. Patrick Gamble, a „Csodafiú”, aki egyedüliként éli túl a likántámadást egy repülőgép fedélzetén, Chase Williams, a szabados erkölcsű politikus, és Claire Forrester, az értelmiségi likán család lánya, aki alig tudott elmenekülni, mikor családját lemészárolták. A történetet legfőképp hármuk cselekedetei és döntései szövik. Az erőszakot, a pusztulást nagyon realisztikusan ábrázolja az író, szinte filmszerűen jelennek meg a leírt képek. Az erős idegzet nemcsak ehhez kell, hanem a regény erkölcsi üzenetének megváltozásához: lehetséges, hogy bármelyik embercsoport magasabb szintűnek tekintse magát a többieknél?

(Benjamin Percy: Vörös hold; Geopen Könyvkiadó, 2013, 3990 Ft)

Megbocsáthat-e a pék az upiórnak?

Jodie Picoult Vezeklés című regénye más, mint az írónő eddig megjelent húsz regénye. Más a témája, más a szerkezete és nem tűnnek fel benne a szokásos helyszínek, mint például a bíróság vagy a rendőrség. Ez egy cseppet sem von le a mű értékéből, sőt. Most is több szálon fut a cselekmény, de nagy az időbeli különbség a történések között. Az egyik főszereplő Sage Singer, huszonéves pék, aki nagyon nehezen tudja feldolgozni édesanyja két évvel ezelőtti halálát, saját sebhelyes arcát és Adammal, egy nős férfival való viszonyát, melyből képtelen kiszállni. Főszereplő Minka is, Sage anyai nagyanyja, aki lengyel zsidóként túlélte a II. világháború szörnyűségeit és utána Amerikába menekült. A harmadik szemszög Joseph Weberé - vele Sage egy terápiás csoportban ismerkedik meg, és barátságot kötnek – és aki egyszer csak bevallja a lánynak, hogy náci tiszt volt. Végül a nácivadász Leo Stein gondolatai is megjelennek egyes szám első személyben. A regényben komoly szerepet kap egy másik regény is ("regény a regényben"), egy régi rémtörténet a lengyel upiorról, a vérszívó szörnyről.

Ez a mű nem egyszerűen egy holokauszt történet, bár javarészt a negyvenes években, Lengyelországban és Németországban játszódik és nagyon hitelesen tárja elénk az akkor megtörtént borzalmakat. A múlt történései és a jelen a reflexiói számos erkölcsi kérdést vetnek fel, és az olvasónak kell megküzdeni a feltett kérdésekkel. A süteményreceptek mellett komoly útravalót is kapunk a történet nagy meglepetést okozó végén. „A történelem nem dátumok, helynevek, háborúk halmaza. Az emberekről szól, akik kitöltik közöttük a teret.”

(Jodie Picoult: Vezeklés; Athenaeum Kiadó, 2013, 3490 Ft)

Macskafalók

Vannak olyan regények, amelyeknek nagyon hatásosan kezdődnek. Joanna Bator Szinte éjsötét című könyve ilyen, annyira magával ragad a történet, hogy szinte képtelenség letenni. Az írónő harmadik magyarul megjelent művének főhőse Alicja, újságíróként dolgozik, és legújabb feladata kapcsán, eltűnt gyerekek után nyomozva tér vissza szülővárosába, Walbrzychba. Édesapja, a helyi vár amatőr kincsvadásza 15 évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta nem járt itt, de a múlt nehéz örökségét folyamatosan vitte magával, úgy, hogy sokszor tudatában sem volt. "A vár azon kevés dolgok közé tartozott, amelyek továbbra is ugyanolyan nagynak, csodaszépnek látszottak, mint gyerekkoromban. Felhúztam az öreg faliórát, és amikor az inga lengeni kezdett, úgy éreztem, mozgásba lendül a benne raboskodó idő."

A városban különös dolgok történnek, háziállatokat gyilkolnak, feltűnik egy önjelölt próféta követőivel és gyerekek tűnnek el. „Páncélos Alicja”, ahogy az újságnál hívják, elkezdi felgöngyölíteni a történetet. Ahogy követi a nyomokat, megismeri saját családja múltját is. Súlyos titkok, elrejtett és elfeledett tragédiák derülnek ki, magyarázatot adva a jelenre is. Rég halott nővére, akivel elválaszthatatlanok voltak gyerekkorukban, macskafalóknak hívta a megtestesült rosszakat. Ezek a titokzatos lények ismét feltűntek, és az ellenük való harcban a macsaknénék segítenek. A mesteri történetszövés és jellemábrázolás mellett a regény különleges, sokszor misztikus hangulatát kell kiemelni: mintha a lengyel Twin Peaks-ben járnánk. A végső összecsapás után helyre áll az egyensúly a városban és Alicjánál is. A gonoszok mindig jelen vannak a világban, lehetnek nácik, orosz katonák, zavart elméjűek, pedofilek vagy csalók - egy a fontos, hogy a macskanénék is ott legyenek, ha szükség van rájuk.

Ha külön is értékelném a könyveket, ez biztos ötcsillagos lenne!

(Joanna Bator: Szinte éjsötét; Magvető, 2016; 3990 Ft) 

„Félig-élet”

A sikeres írók életművének elemzésekor a kritikusok finoman szoktak az első írásokról nyilatkozni, a legpozitívabb elismerés általában az, hogy már itt is felcsillan a szerző tehetsége. Michel Houellebecq A harcmező kiterjesztése című regénnyel debütált 1994-ben, és bátran állíthatjuk, hogy ő már akkor is a jelenlegi színvonalán írt.

A regény főhőse egy informatikus, akiről nem sok mindent tudunk, többek között a nevét sem. Átlagos harmincéves, aki rendszerelemző programfejlesztőként dolgozik. Élete a szokásos napi rutin alapján működik, barátai nem nagyon vannak, utolsó szerelmével két éve szakított. Sokat filozofál, állatmeséket ír és mindenről van véleménye. Leginkább szarkasztikus, néha cinikus, néha érzéketlen hangvétel jellemzi. Ennek ellenére mégsem ellenszenves alak - inkább sajnálatot, segíteni akarást érezhetünk iránta. Az egyhangú napjaiba egy új munka hoz változást - vidékre kell utaznia még karácsony előtt, hogy tréningeket tartson a vállalata által fejlesztett szoftverekről. „Az is lehet, merül föl bennem, hogy a vidéki kiszállás során némileg megváltoznak az érzelmeim; nyilván negatív irányba, de mégiscsak megváltoznak. Talán elgörbül a röppályám, talán bekövetkezik egy hirtelen felszökkenés.” Ez a felszökkenés nem az lett, amire számított, egyre mélyebbre süllyed, míg rájön, hogy nem a körülöttünk levő társadalom, hanem saját magunk foglyai vagyunk. A harcmező kiterjesztése pedig mindenkinek mást jelent – a főhősnek egy Saint-Cirgues-en-Montagne melletti erdőt, de rögtön felvetődik a kérdés, hogy az olvasó képletesen értett harcmezője meddig terjed ki.

(Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése; Magvető, 2016; 2990 Ft)