Egyetem helyett börtön

Bertók László nagy reményekkel várta a nagybetűs életet az érettségije után, de egyik csalódás a másik után érte. Családja évtizedek óta gazdálkodott, de a beszolgáltatásoknál elvittek minden terményt. Kiváló eredménnyel végezte tanulmányait, de nem vették fel sem egyetemre, sem főiskolára. Amikor helyhiány miatt elutasították, betelt a pohár, 1954 nyarán felindultságában megírta Átok című versét. Sokat verselt, addigra már megjelent egy-két műve 1953-ban a Dunántúl folyóiratban. Tehetségesnek tartották tanárai és azok is, akikkel kapcsolatba került az irodalmi életben. Viszont a keserűségben született vers az államhatósághoz került és rövid időn belül jött a fekete autó és csapódott a börtönajtó. „Kérem, én nem akartam megdönteni a rendszert. Fogalmam sem volt, hogyan kell elkezdeni az ilyesmit. Én csak torkig voltam már a hazugságokkal, az igazságtalanságokkal, az elkeseredéssel, csak nem volt mit enni, csak nem lehetett már élni.” A történetet Bertók László saját szavaival, mint egy védőbeszédet mondja el Priusz című könyvében, a beágyazott bírósági, rendőrségi és egyéb vonatkozó dokumentumok másolata pedig még közelebb hozza a 60 évvel ezelőtti korszakot. A kötet másik felében családi fényképeket láthatunk, néhány novella jellegű leírást a szerző saját életéről és három interjút. Az eredetileg nyolc hónapos börtön nemcsak az erkölcsi bizonyítványon hagyott nyomon, hanem Bertók egész életét befolyásolta. Hiába szerzett diplomát, hiába lett az irodalom a hivatása, és hiába semmisítették meg évekkel később az ítéletet, soha nem múlt el a priusz.

(Bertók László: Priusz; Magvető, 2016; 2990 Ft)

Kép-írás

Erdős Virág sokoldalú szereplője a kortárs magyar irodalomnak, az utóbbi években megjelent kötetei mindig különböztek egymástól, akár formailag, akár tartalmilag nézzük. Írt számos verseskötetet, egy mesekönyvet (melyet saját maga illusztrált), és a Rájátszás formáció tagjaként mint énekest is megismerhettük. Ezt a vonalat az Énekelt versek című kötetében folytatta, ahol a versek szövege mellett a dallamokat is ő szerezte, és a műveket saját maga adta elő. A legfrissebb, „világító testek” című kötetben újabb művészi képességeit mutatja meg - a 100 verset 100 budapesti fotó egészíti ki. A rímnélküli, néhány sorból álló versek önmagukban is hangsúlyos tartalommal bírnak, de a képekkel kiegészítve különösen erős hatást érnek el. Harmadik, állandó elemként egy GPS-koordináta jelenik meg – itt készültek a fotók. Erdős Virág érzékenysége az elesettek, szenvedők, hátrányos helyzetben lévők iránt eddig is ismert volt. A hajléktalanok és nélkülözők mellett nem megy el, ahogy a sürgő nagyvárosi mindennapokban ezt oly sokan megteszik.

(esélyegyenlőség)

itt mindenki

gurulós bőröndöt húz ő is egy

gurulós bőröndöt húz csak ennek

nincs kereke

De észreveszi a japán turistát is, aki saját magát fotózza a háttérben egy híres épülettel. Kiragad egy apró képet, mely az egész problémát elénk vetíti, a fotók pedig teljes összhangban erősítik a hatást. A társadalmi anomáliák, az aktuálpolitika, a divatirányzatok és az emberi érzelmek mind megjelennek pár sorban. Az már csak az olvasón múlik, hogy így marad-e a világ.

(erdős virág: világító testek; Magvető, 2016; 2990 Ft)

A szegedi boszorkányégetés

Darvasi László évek óta gyűjtötte az anyagot az 1728 nyarán Szegeden történt boszorkányégetésről. Hihetetlennek tűnik, hogy csak negyven évvel később tiltotta be Mária Terézia a boszorkánypereket Magyarországon, melyek felét éppen Szegeden rendezték. A regény főhőse Taligás, akinek ugyan nem ismerjük meg az igazi nevét, de ez nem is fontos, mert az ő személyét leginkább a taligája fejezi ki. Ezen egy marhabőrrel letakarva tartja könyveit, melyekkel vándorol Bécstől Budán át Pozsonyig. Vesz különleges Bibliát, elad pajzán rajzokat, kérésre beszerez Villont, Shakespeare-t, s amíg nála vannak a kötetek, felolvas, szaval belőlük. Ezzel nemcsak pár garas gyűjt, hanem ez az önkifejezésének az egyik eszköze is. „Már fiatalon sokszor gondoltam arra, testhezálló feladat lenne nekem, hogy mondatokkal vándoroljak. Nem emlékszem, azt észbe vettem-e, hogy kevesen értik és értékelik őket, hogy az efféle erőfeszítésnek sok haszna nem mutatkozik. Bizonyos értelemben tudatlan maradtam. Kelekótya éhenkórász. Mégis megvan a magamhoz való eszem, azt hiszem, mert nem akarok annál több lenni, mint ami vagyok.” Akaratán kívül, váratlanul belekeveredik egy baljós kalandba, és innen kezdve hiába ágál ellene, egyszeriben a történések közepén találja magát. A regény értékei közül magát a cselekményt, az érzelemgazdag leírásokat és a sokszor különleges szereplők (pl. a gnómok) bemutatását kell kiemelni. Habár régi időkben játszódik, a történet mégis modern, vagy inkább időtlen. Manapság mindössze annyival jobb a helyzet, hogy nem kezdenek máglyákat építeni semmilyen babona vagy hatalmi manipuláció hatására.

(Darvasi László: Taligás; Magvető, 2016; 3490 Ft)

Az Árvai-had

Oravecz Imre az Ondrok gödre című regénye 2007-ben jelent meg először, idén már a harmadik kiadása látott napvilágot. Önálló műként is megállja a helyét, de jó hír, hogy négy éve kiadták a folytatását Kaliforniai fürj címmel, és a szerző most írja a családregény harmadik, befejező részét.

A 19. század közepén a Mátrában, Szajla faluban él az Árvai család. Az író kissé távolságtartó, lassú és nagyon precíz elbeszéléséből mindent megtudunk róluk és ezzel együtt a korszakról is. Hatalmas változások történnek – Árvai János pedig nem fél az újdonságoktól, hanem mer változtatni a szokásaikon. Ökrök helyett lovakkal szánt, majd mezőgazdasági gépeket vesz és folyamatosan gyarapítja földjeit. „Parasztnak születni kell, azt tartották a régiek. … Ez olyan mesterség volt, amelyet nem tanítottak sehol, nem volt iskolája, de még ilyen tantárgy sem.” Az regény hangvétele mentes a nagy, hullámzó érzelmektől, de mégis olyan erőt sugároz, annyira szépen adja vissza a benne szereplő érzéseket, hogy magával ragadja az olvasót. A föld szeretete, a születéshez és halálhoz való viszony, a megszokottól való eltérés, mind más volt 150 éve, mint manapság. Napjainkban nehéz elképzelni, hogy egy fiatal ne maga dönthesse el, hogy kivel köt házasságot vagy milyen foglalkozást választ. Árvai István az elsőszülött fiú a család második generációjából megküzd apjával, hogy a saját akarata érvényesüljön, de ennek nagy ára van - a döntésük kihat a család további sorsára. Az Aegon-díjat Oravecz Imre a Távozó fa című verseskötetéért kapta, de prózai művei is ugyanezt a magas színvonalat képviselik.

(Oravecz Imre: Ondrok gödre; Magvető, 2016; 3990 Ft)

„Szarvasbogármennydörgés”

Esterházy Péter Fuharosok című regényét nehéz műfajilag besorolni, eleve már az is kérdéses, hogy egyáltalán regényről van-e szó, mivel alig 40 oldalas. Pontosan nem tudni, hol játszódik, és azt sem, hogy mikor. Talán a történelmi Magyarországon vagyunk, akkor, amikor a lovaskocsi és szekér volt a legfőbb közlekedési eszköz. Zsófi nővéreivel és édesanyjával lakik egy falu szélén, messze másoktól. A család életét a Fuharosok megjelenése kavarja fel. A fuvarosok tájnyelvi alakja nem túlságosan ismert, de az elnevezés misztikussá teszi ezeket a férfiakat, pedig nincs bennük semmi különleges. A szép szál legények a kocsi hátterében fekszenek farkasbundákon, ellentétben a kocsisfiúkkal - és Bolondkával, aki lábuknál kuporogva velük utazik. Zsófi Bolondkát Lovagnak hívja és kapcsolata vele teljesen más, mint a fuharosokkal. A ki nem mondott szavak, érzelmek és tettek balladai hangulatot teremtenek, és a történet vége felé csak az érezhető, hogy a hatalom és az erőszak mozgat mindent. „Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős.” Zsófiból Zsófia lesz amikor továbbmennek a fuharosok, és mindenki úgy tesz, mintha ez a világ működésének természetes velejárója lenne. Pedig a szarvasbogaraknak nem szabadna mennydörögni.

(Esterházy Péter: Fuharosok; Magvető, 2016; 1690 Ft)

Kis Magyar Esterházy

Ha valami első az életünkben, arra mindig emlékszünk. Esterházy művei közül elsőnek a Kis Magyar Pornográfia című regényét olvastam, meghatározó volt mind a szerző későbbi műveihez, mind a kortárs magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatom tekintetében. Középiskolásként már a regény címe is izgalmasan hangzott, bár igazából semmi ilyesmi nincs benne (főleg mai szemmel nézve). A mű harminc évvel ezelőtti megjelenésekor a szöveget nagyon különlegesnek és frissnek éreztem - ma is, de más okok miatt. Akkor nem okozott gondot a történelmi anekdoták megértése, az KGST, ávós, elvtárs szavak értelmezése, a Pobeda és Trabant autók elképzelése. Mai fejjel újra olvasva ezek már nem részei a mindennapjainknak (szerencsére), viszont megdöbbentő, hogy milyen sok vicces történet és nyelvi humor forrása volt ez a regény, mivel ezek mára már beépültek a közös emlékezetbe. Az első olvasáshoz képest sokkal több vendégszöveget ismertem fel benne, az író műveltsége ilyenkor tűnik fel igazán. A négy fejezet négy teljesen különböző stílusa akár Esterházy névjegye is lehetne. Olyan volt ő, mint egy egyszemélyes szimfonikus zenekar: számtalan hangszeren játszott egyszerre. Ezen a nyáron letette a tollat és nem ír nekünk újabb műveket. Bármilyen szomorú is ez az apropó, olvassunk tőle, akár először, akár sokadszorra – amiket megírt, az örökre a miénk marad. „Iszonyú kötelesség az emlékezés! s ha én is odaleszek, amit elfelejtettem vagy elmulasztottam megírni, nyomtalanul elvész … Mondhatni, memoár ez. Memoár-rom. És akkor persze csak így értve: az én memoár-rom.”

(Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia, Magvető, 2016, 2990 Ft)

Történetek a kockás füzetből

Mindenkinek ismerős lehet az a szituáció, amikor egy számára ismeretlen helyen útba igazítást kér egy helyitől, aki úgy válaszol, mintha nekünk is ismerni kellene a helyeket, személyeket és történeteket, amiben ő benne él. Ugyanez az érzést fog el, amikor olvasni kezdjük Milbacher Róbert első szépirodalmi kötetét, a Szűz Mária jegyese című művet. A kötet műfaji meghatározása nem egyszerű, talán a novellaciklus áll a legközelebb hozzá, de akár regényként is olvashatjuk, mivel ugyanazok a szereplők ki-be járnak a történetekbe, és előjönnek állandó motívumok.

Valahol Magyarország egy kis falujában vagyunk a „kommonizmus” idején, és mindenki ismeri egymást több generációra visszamenőleg. Nemcsak Bizdó Józsika kockás füzetébe vannak felírva a történetek, hanem mindenki emlékszik rá, bár lehet, hogy mindenki máshogy. Minden történet újabb mozaikokat fed fel az emberek életeiből. Megjelenik Dodi Laci, a szökött ukrán katona, a nagydarab és mocskos szájú Havanyik Gyurka rakodó, Szép Zula, aki a kórházban a halottakat mosdatta, de gyógyítóként tisztelik a falubeliek. Itt van még Kácz Oli is, akinek gyönyörű hangja van, de halálra eszi magát, mert cirkuszban akar fellépni, mint a világ legkövérebb éneklő embere.

Az egymásra épülő, egymást kiegészítő részletek bemutatják a falu életét, tükrözik az érzelmeket, félelmeket, vágyakat. Szégyelleni való és szép motívumok váltják egymást, és ettől igaznak érezzük az olvasottakat. Az elbeszélőmód és a szöveg egységes, s bár a nyers stílus és a trágárság eleinte zavarónak hat, de beleillik a szövegbe. „Mert ami le van írva, az nem csal, az már úgy marad mindörökre, nem árthat annak se tűz, de még a víz se, pláne nem a mocskolódók és irigyek szája.”

(Milbacher Róber: Szűz Mária jegyese; Magvető, 2016; 2990 Ft)