Novellák vegyeskórusra

Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötetében sokféle szereplő jelenik meg. A dél-amerikai ösztöndíjas lány, aki beleszeret egy magyar fiúba, de a vőlegénye anyja nem fogadja el, hanem terméketlenséggel átkozza meg. A kisfiú, akinek a nagyapja balesetet szenvedett zsoké vagy a férfi, aki halott apjának végakarata szerint annak hobbiként épített hangdobozait kell elég különös módon kipróbálnia. 

A sokadik novella elolvasása után jövünk rá, hogy mi a közös a művekben - a zene. 

Legyen szó énekhangról, hangszerről vagy gramofonról, minden írás ritmusát a benne szereplő muzsika adja. Mert a zene a legfontosabb rész a káromkodó rocker életében, hatással van a sikertelen öngyilkosságot elkövető sanzonénekesnő és családja mindennapjaira és a megátkozott dobos is bármit megtenne, hogy újra beülhessen a dobfelszerelése mögé. Minden történet más stílusú, más és más szemszögből tárul elénk egy élethelyzet. Dragomán írói zsenialitása az, hogy bárkit varázsol elénk, minden szereplő tiszta hangon szólal meg és minden történet kerek, egész.

„Azt hiszem, a történetem akkor lenne az igazi, ha nem mesélném, hanem énekelném, mert az igaz hangom nem az, amin beszélek, hanem az, amin énekelek, mert az énekhangom sokkal nagyobb, mint én, nagyobb, szebb és erősebb, messzebbre elér, és elfelejteni is nehezebb.” Dragomán György műveit ez a veszély nem fenyegeti, mert ha egyszer olvastunk tőle akár egy novellát az új kötetéből, örökre rajongójává válunk.

(Dragomán György: Oroszlánkórus; Magvető, 2015; 3490 Ft)

Ritmikus menü állatoknak VAGY „Pudingnyomok a friss havon”

Egy átlagos hároméves gyerek már tökéletesen érti a körülötte elhangzó beszédet, ő maga is válaszol rá, nyelvtanilag helyesen használja az anyanyelvét. Ebben az időszakban kezdődik a gyerekek nyelvi fejlődésének következő, nagyon fontos része: a szókincsgyarapodás. Legnagyobb hatással a közvetlen környezet, a család van a kicsikre, éppen ezért nagyon sokat számít az együtt töltött időn belül is a mesélés, a mese- és versolvasás. A hazai kortárs irodalmárok elkényeztetik a könyvszerető családokat, számtalan igényes mese és vers közül lehet választani. Az óvodások és kisiskolások örömmel forgathatják Keresztesi József Mit eszik a micsoda? című kötetét, ahol állatok a humoros versek főszereplői. Ismerősek a versek, sokszor érezhető a tisztelgés egy-egy régi klasszikus előtt.

Hálót fon Frigyes, a nagy, barna pók:

lepókhálózzák sajnos a lakók.

Pedig szúnyoggal, léggyel tele vót!

Vacsorálhat most kiflit-kakaót.

A versek a legváltozatosabb ritmusokban íródtak (klasszikus időmértékes és a népdalokat idéző egyaránt szerepel), néhány olvasás után már belemásznak a fülünkbe és ott is maradnak. Mindenképpen említést érdemelnek Adonyi Gábor rajzai is, mert ezek viszont a szemünket ejtik rabul.

Sástó, Sástó,

zúg a nádas,

kacsapár moccan a zsombékban.

Békák dala szól

közben valahol,

szikrát vet a víz –

                pont dél van.

A szerző többféle műfajban kipróbálta már magát és bizonyította tehetségét, ezzel a kötettel a Weöres Sándor és Devecseri Gábor által teremtett hagyományokat folytatja.

(Keresztesi József: Mit eszik a micsoda?; Magvető, 2015; 2990 Ft)

Erdély cukormáz nélkül

Magyarországról nézve Erdély még mindig egy távoli „tündérország”, nosztalgikus emlékek társulnak hozzá, a történelmét pedig sokféle szempontból közelítik meg. 

Ritkaság az olyan irodalmi mű, amely nélkülözi az évszázadok alatt a témára rárakódott sablonokat, és realistán, őszintén, de érezhető szeretettel és kötődéssel szól erről a térségről. Vida Gábor Egy dadogás története című önéletrajzi regénye pont ilyen. 

Gyermekkorától, a hetvenes évektől követi egyik történet a másikat, és a gyerek elbeszélő szemén keresztül bontakozik ki a saját kortársai mellett a szülők és nagyszülők generációjának élete, az országuk, a kisebbségi létük, a nyelvük és az öntudatuk – mindenkinél mást kiemelve. A regény kimért, néha kissé komor hangnemet használva tekint vissza a múltra és már a felnőtt bölcsességével értékeli azt. Megismerjük a falu és a kisváros közti különbséget, mi zajlott az iskolákban, a líceumban, majd a katonaságnál. ”Sokáig olyan, mintha a valóság kiterjesztése volna, mintha létezne a leromló, elszegényedő, torz Románia mellett valahol, földrajzilag közel, de tulajdonképpen elkeserítő messze egy igazibb világ, amelyben minden jobb, emberibb és főként: magyar. Az én környezetemben szinte mindenkinek volt egy ilyen megkettőzött világa, melyet igazabbnak gondolt a meglévőknél, a mindennapinál, nekem az erdő, apámnak a szőlő meg a Szabad Európa, nagyapámnak az alkohol, Baróton a Jóisten.” A szerző dadogása írásban nem jelentkezik, így felejthetetlen történeteket kapunk remek stílusban.

(Vida Gábor: Egy dadogás története; Magvető, 2017; 3699 Ft)

A világegyetem egyetlen szilárd pontja

1819. szeptember 18-án született Foucault francia fizikus, aki ingájával bebizonyította, hogy a Föld tengely körül forog. Mivel mással emlékezhetnénk rá, mint Umberto Eco A Foucault inga című regényével?

Eco második regénye hasonlóan nagy port vert fel az irodalmi berkekben, mint az első, A rózsa neve. Eco, aki egyetemi tanárként a középkor kutatásával foglalkozott, hatalmas tudással rendelkezett és ezt belesűrítette szépirodalmi műveibe is. Sokakat megrettent egy ilyen enciklopédikus regény, de szerintem inkább kihívásként tekintsünk rá: a rengeteg információ, idézet, szerző és esemény bővítheti a mi tudásunkat is. A regény első lapjain már a történet vége felé járunk, Casaubon filozófia szakos egyetemistával, aki a szakdolgozatát a templomosokról írja és egyébként a regény elbeszélője. Anyaggyűjtés közben megismerkedik a Garamond kiadó két munkatársával, Jacobo Belpóval és a kabbalista Diotallevivel, majd ő is ennél a kiadónál kezd dolgozni. Mindnyájan nagy tudású bölcsészek, és besokallva a munkaidőben szerkesztett áltudományos művektől, saját szórakoztatásukra kitalálják a „Tervet”. Ebben minden összefügg mindennel: az összes olyan összeesküvés-elmélet és legenda szerepet kap, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget. A viccnek indult játék valósággá válik, és megindul a hajsza utánuk. Elrettentőnek tűnhet ez a nyolcszász oldalas ismerettár, de Eco sajátos humora és professzionalista történetmesélése hamar beszippantja az olvasót. Az 1992-es magyar megjelenés idején nem volt még elérhető az átlagembereknek az internet, így a műben sokszor előbukkanó katalóguscédulák és a könyvtári szakirodalom gyűjtés leírása teljesen hiteles. Mai fejjel már inkább már csodálatra méltó ez a fajta anyaggyűjtés – hogy élhettek Google nélkül … Aki szereti a történelmet, az irodalmat, a vallástörténetet, a kultúrtörténetet, a mondákat és legendákat, A Foucault inga című regényben egy kötetben juthat hozzá.

(Umberto Eco: A Foucault inga)

A művész molnár

Vannak olyan könyveim, melyek nagy hatással voltak rám. Vannak olyanok, amiket imádok. Olyanok is vannak, amiket rendszeresen újraolvasok, mert akkor is találok benne újat, amikor már kívülről tudom. Karácsony Benő Napos oldal című regénye pedig mindhárom feltételt teljesíti. Pontosan emlékszem rá, hogy mikor vettem. Nyár volt, szünet a főiskolán, pár napot a Velencei-tónál voltam barátoknál. Miközben vártam a hazafelé tartó vonatot, bementem egy antikváriumba körülnézni. Automatikusan vettem le a polcról ezt a kötetet és utána már csak akkor néztem fel, amikor a Déliben megálltunk. Azóta is elvarázsol, a főhőse pedig – mit tagadjam – évekig megdobogtatta a szívem, alakja közel állt a tökéletes férfihoz. 

Azt hiszem, elsősorban miatta, Felméri Kázmér miatt szeretem ezt a könyvet, de az évek alatt annyi mást is felfedeztem benne. 

A történet szerint az éppen leérettségizett Felméri az iskolapadból az I. világháború frontjaira kerül, a harcokat kisebb testi, de nagyobb lelki sérülésekkel éli túl. Visszatér szülőföldjére, Erdélybe és irodistaként dolgozik, de szabadidejében hasonszőrű, kedves naplopó barátaival borzolja a kisvárosi polgárok kedélyét. Édesapja halálakor átveszi a családi malom vezetését és gazdálkodik, emellett egyre többet foglalkozik szobrászkodással. Titokban rajong egy gazdag lányért és végül őt követve megy Pestre, aztán tovább a nagyvilágba, ahonnan visszatér. Ha kategorizálni kellene, talán fejlődésregény lenne a műfaja, nagyjából másfél évtizedig megyünk vele élete kacskaringós útjain. A többi szereplő is emlékezetes, de Felméri természethez való kapcsolata és az egész művön végigvonuló derűs bölcsessége az, ami felejthetetlenné teszi a regényt. Régen a főhős érzelmei voltak nekem a legszembetűnőbbek, mostanában már a társadalomkritikája, a pacifizmusa és a világlátása is sokat jelent számomra. A Napos oldal meghozta Karácsony Benő irodalmi elismertségét, de nem sokáig járhatott a „napos oldalon”.

Nyáry Krisztián hiánypótló írása bemutatja Karácsony Benő tragikus sorsát. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151373486379855&set=a.165101444854.116423.614474854&type=3&theater

(Karácsony Benő: Napos oldal; nekem a Helikon 1982-es kiadása van meg: 69 Ft volt és negyvenezer példányban adták ki)

Ingyen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból többféle formátumban: http://mek.oszk.hu/00700/00712/#

Gőg és szerencsétlenség

Kallódó szereplők keresztezik egymás útját Rakovszky Zsuzsa új, Célia című regényében. A középkorú főhős Ádám, aki édesanyja halála után egyedül él egy nagy lakásban és különböző alkalmi, értelmiségi munkákból tartja el magát. Angolt tanít diákoknak, szöveget ír céges weboldalakra és folyamatosan tervezgeti, hogy miről fog szólni a regénye. Élete langyos állóvizét régi osztálytársnőjének telefonhívása kavarja fel – segítenie kell Célia, a huszonéves egyetemista lány lelkére hatni. A lánynak, aki lehet, hogy az ő lánya. Ádám élete eddig nem követte a társadalmi elvárásokat, egyedül volt, csak saját magáról gondoskodott. Néha összefutott féltestvérével, fél év után látogatta meg apját, és semmiféle erőfeszítést nem tett, hogy szeretője elhagyja érte a férjét. A család egy távoli, elképzelt eszméből egyszer csak kéznyújtásnyira kerül, sőt apává válik. A kései gyereknevelés és az időközben megszökött lány keresése saját magával is szembesítik. Rakovszky összetett mondataival tűhegyes kritikát mutat a huszonegyedik század első évtizedéről. A valóságshow-k és az ezoterikus életmódtanácsadók mellett megjelennek a korrupt vállalkozók és az ügyeskedők, de az mindenkire igaz, hogy nem találják a helyüket a világban. 

„Amikor kilépünk az utcára, a hold már egészen fehérre sápadt, és alig nagyobb, mint egy mandzsettagomb vagy gyerekkorom tízfillérese, elérhetetlen messzeségben fúródik egyre beljebb a fekete égbe. Újra elfog az az érzés, hogy átléptem egy másik, álomszerű és egyben valóságosabb valóságba.”

 Célia úgy jellemezte az átlagembereket, mint akikből süt a gőg és a szerencsétlenség. A regénybeli találkozások esélyt adtak a szereplőknek, hogy megváltozzanak - és ugyanezt az esélyt megkapják az olvasók is.

(Rakovszky Zsuzsa: Célia; Magvető, 2017­; 3699 Ft)