Kislány koromban három dologra vágytam: hogy akkora bajuszom nőjön, hogy lehessen pödörni, szerettem volna belsőzsebet a ruháimba, és varázserőre is vágytam. Az első két kívánságot édesapám ihlette, és igazából mára már nem akarom olyan nagyon 😊, viszont a varázserő fájón hiányzik azóta is. Amikor elolvastam Rádai Andrea Tündérek a tajgán című meseregényét, kicsit irigy lettem, mert igazából pont ilyen helyen szeretnék lakni, ahol így keveredik a valóság a varázslattal. Amíg megtalálom a varázspálcám vagy a kristálygömböm, nincs más megoldás, csak olvasok róla.
A Tündérek a tajgán főhőse Mimi, aki családjával éppen a
tündérkeresztanyja, Kvaterka néni esküvőjére indul Oroszországba. Mimi nem
büszkélkedhet túl nagy varázserővel, a regény első lapjain egy félresikerült
varázsige hatására pont a szomszéd kiteregetett alsógatyáját gyújtja fel, de
csupaszív, kalandéhes és talpraesett kislány. Miután sikeresen útnak indulnak
(megnyugodhatunk, a majdnem hétköznapi ötfős családnál pont ugyanúgy zajlik egy
hosszú utazás, mint másoknál), bár Teusz, a beszélő és orosz klasszikusokat
olvasó ékszerteknős azért valóban nem tekinthető átlagos útitársnak.
„Kvaterka Oroszországban, a tajgaerdő közepén lakott,
harminc kilométerre egy Krumpligovo nevű falucskától. Krumpligovo viszont nem
volt messze Jekatyerinburgtól, ahol a transzszibériai vasútvonal is áthalad
(bár a nem messze egészen mást jelent egy olyan felfoghatatlanul nagy
országban, mint Oroszország. Mimi kicsi kora óta szeretett volna a
Transzszibériai expresszel utazni, ami a világ leghosszabb vasútvonala és
átszeli egész Oroszországot.”
Az esküvő azonban meghiúsul, mikor egy váratlan átok
hatására az egész násznép kővé válik, de a véletlenül megmenekült Mimi önként
vállalja a bűnös felkutatását és az „átoktalanítást”. A hosszú úton igazi
segítői akadnak, akikre valóban szüksége is van, mert az Oroszországon
keresztülhaladó expressz szigorú kalauznőjétől tankot vezető gengszterekig
sokan próbálják megakadályozni a küldetését. Éppen ennyien próbálnak neki
segíteni is - a regény egyik erőssége a remekül megrajzolt figurák sokasága.
Mindenkinek fontos szerepe van, és a kötet végére minden történetelem a helyére
kerül. A kitűnően szerkesztett regényben a kedvenceim a beszélő nevek voltak és
az, hogy úgy tudott valódi ismereteket átadni az utazásról, hogy közben nem
volt erőltetett vagy szájbarágós. Azok a részek még jobbak, amikor a valódi
tartalom és a fantázia keveredik.
„Él itt egy bizonyos csigafaj, a foltos Ferrari-csiga. Az a
hír járja, hogy ha ez a csiga megnyalint egy szál szőrkukacmohát, akkor óriási
táltoscsigává változik. Mivel egy Szibériában élő csiga és egy Budai-hegységben
előforduló moha találkozására kicsi az esély, kevés adat áll rendelkezésünkre a
táltos csigákkal kapcsolatba.”
Baranyai B. András illusztrációi jól illenek a történethez
(a gyermekem rápillantott a borítóra és rögtön lelkendezni kezdett, hogy ő
rajzolta a Csoda és Kószát is!), ugyanazt a kedves hangulatot biztosítja, mint
a szöveg. A mese a Pagony Kiadó Zseblámpás Könyvek sorozatában jelent meg, és
külön öröm, hogy a címe és a témája ellenére - saját tapasztalatom alapján - a
fiúk is élvezettel olvassák. Tökéletes szünidei olvasmány alsósoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése