Szeretem
Nógrádi Gábor gyerekkönyveit. Vagy inkább ifjúsági regényt írjak? Nagyobb
gyerekeknek szóló történetek ezek, amiből felnőttek is tanulhatnának. Igazán, a
mai felnőttek is olvashatnának gyerekkönyveket. Én, ha tehetem, elolvasom a
gyerekeim könyveit, sokszor jó ismerni a kötetet, még mielőtt ők olvassák. Nem
felesleges szülői előrelátás ez, emellett tegyük hozzá, sokszor kellemes
meglepetések érik az embert.
Nógrádi könyveiről
szólva a „Pete Pitével” kezdtük-kezdtem a sort, majd jött „Az Anyu én vagyok”
(!), a „Gyerekrablás a Palánk utcában” (ugye-ugye, azt is ő írta), a „Gyerünk
haza!”, és most „A mi Kinizsink, Reszkess Garai!”.
Mindegyik említett regényében
gyerekek a főszereplők. Kicsit idealizált gyerekek ezek, okosak és rendesek
általában. Inkább a felnőtt karakterek között találunk irigy, számító vagy
komisz személyeket, akik persze majd pórul járnak, hiszen a kalandok végén ott
a megérdemelt happy end. Főhőseink valóban megérdemlik a boldog befejezést,
mert minden esetben megküzdenek érte, pontosabban szólva: harcolnak és
fejlődnek. A családok újra össze-vagy helyreállnak, a helyi kisközösség
megszabadul egy elnyomótól, a gyerekek hazatalálnak - mindez főleg a gyerekszereplők
érdeme.
Az is tetszik, hogy egy-egy esetben
a tudományt hívják segítségül, és ezek a különleges találmányok nem is
hangzanak túl bonyolultan, mintha egy okos gyerek is meg tudná csinálni. Ez
szinte felhívás a játékra, miért is ne.
„A mi
Kinizsink” is ilyen történet. A főszereplő srácok egy híres magyar történelmi
személyt, egy HŐST szeretnének megidézni, de nem csak a szellemét, hanem
testét-lelkét életre hívják csudaokos szuperszámítógépükkel. Teszik mindazért,
hogy városkájukat megmenthessék a kutyabegyűjtő, parkot leromboló, mindenkit
zsebben tartó polgármestertől, aki mindenképpen egy hatalmas (és felesleges)
irodaházat akar építtetni a játszótér helyére. De miért pont Kinizsit, a nagy
törökverőt? Miért nem valaki mást? – Ez derüljön ki a regényből. Kinizsi Pál,
miután a fizika laboratóriumban alakot ölt, igen furcsán érzi magát a XXI.
században. Más az öltözet, más a beszéd, de főleg a szokások mások. A sikeres
életre-keltés után a hús-vér Kinizsit át kell öltöztetni, sőt, etetni kell, és
fedél kell a feje fölé. Beletörődik a nagy vitéz a gyerekek irányításába?
Együttműködik velük, vagy saját feje után megy? Mindent ugye nem mesélhetek el
itt, nem is illene, el kell olvasni a könyvet, hogy kiderüljön. Nem
fognak-fogtok csalódni.
Néhány szót
a szerzőről: Nógrádi Gábor Pete Pite c. könyvét az Év gyerekkönyvének
választották 2000-ben, 2002-ben Nemzetközi IBBY-díjat kapott. A
gyerekrablás a Palánk utcában c. történet filmadaptációja (készült 1985-ben) ma
is megállja a helyét. Számos könyvének jópofa történetmesélése nem direkten,
szájbarágósan üzen a gyerek és nem-gyerek olvasóknak: így is lehetne élni,
létezni. A fantázia és a valóság határán egyensúlyozva a történetek megoldása
végül mindig valós, megléphetően emberi. Csak egy kitekert, nagyon MÁS szempontra
volt szükség, hogy észrevegyük, ami régóta az orrunk előtt van. Nógrádi az
állatok nevében is szólt olvasóihoz, „Segítség, ember!” c. könyvének lapjain.
Termékeny,
humánus szerző, szívből ajánlom mindenkinek.
(Világos Klári)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése