A műszőrme kabáttal álcázott segítőkész róka, aki szerette a sajtos párizsit

 Senki nem tett annyit mostanában a rókák becsületének helyreállításáért, mint Rádai Andrea! Rókazsolt tökéletes főszereplője az írónő mostanában megjelent, második mesekönyvének. Nem ám egy sunyi ravaszdiról van szó, ez a róka kedves, empatikus, gondoskodó – például ügyel a környezetére, zárás után mindig összeszedi a szemetet lakóhelyén, a Palatinus strandon, ahol egy odvas fa alatti üregben lakik. De begyűjti az elhagyott tárgyakat is – így tud segíteni két kislánynak, akikkel egy nyári napon titokban barátkozott össze (ebben segített némi elkunyerált sajtos párizsi is), és velük, majd később egy másik testvérpárral egyik kalandból a másikba keveredik.

Rókazsolt a Margitszigeten című könyvben megint egy olyan idilli, mesekönyvi alaphelyzetet teremtett Rádai Andrea, ahol a való világ megfelelő mértékben keveredik a csodákkal, a véletlenekkel és a varázslattal. A gyerekek és az állatok között nagy az összhang, természetes, hogy tudnak beszélni egymással, de az állatok és egyéb lények között van, aki megérti a hajó szavát is. Szerethetőek ezek az alakok, segítik egymást, példát mutatnak a többieknek és ezzel a példamutatással észrevétlen tanítják az olvasókat is. A célzott nagyobb ovis, kisebb iskolások pedig fogékonyak erre, sokkal többet lehet elérni náluk így, mintha szülői prédikációkat hallgatnának. Ami még finoman megjelenik – és sokkal távolabb mutat egy mesekönyv szórakoztató feladatán - az pont a családdal kapcsolatos. Joli és Sári szüleikkel együtt szépen élnek, érezhető a támogató közeg, például az apuka viccesen segíti a szállodába egy levélért beosonó lányát azzal, hogy lyukat beszél a londíner hasába. Brendon és Vanessza, akik a többi kalandban vesznek részt már nem ennyire szerencsések, de erről csak a kitaposott tornacipőjük és az árulkodik, hogy egy gyári munkásszállón laknak.

Ez az árnyaltság akkor is jelen van, amikor a többi szereplőről, például Macskabalogról van szó. Először annyit tudunk meg róla, hogy milyen mogorva és magának való, de utána kiderül, hogy felesége elvesztése miatt szomorkodott. Jó értelemben vett emberség van az itt szereplő állatokban. Macskablog még süt egy adag sajtos rolót (ami állítólag legjobb a városban), mielőtt felesége megmentésére indul, de sokszor segítenek egymásnak, legyen szó plüsszsiráf visszajuttatásáról vagy egy pillangócsapat útbaigazításáról.

Ami nekem fontos egy mesekönyvnél, hogy felnőttként is jó élmény legyen olvasni. Ebben az igényes, humoros és sokszor szépséges szövegben pont annyi a lazaság, amennyit a fiatalabb korosztályok is használnak – nem zavaróak a benne levő okék. Nagyon szerettem a neveket, tökéletesen felidézik azt a hangulatot, amikor ovisok beszélnek a barátaikról vacsora közben.

Több lírai részlet fűszerezte a meséket, a Budapest egét beborító, falevelek alá bújó pillangók utazását csodálatos elképzelni is (továbbá ez a rész bekerült nálam a legszebb zárómondatok listájára). És ha már a képekről van szó, ritka az a könyv, ahol olyan összhangban van a szöveg és az illusztrációk, mint itt. Sipos Fanni rajzai önmagukban, műalkotásként is megállják a helyüket, simán előfordult, hogy egy-egy lapnál várnom kellett a lapozással, mert annyira részletgazdagok a rajzok, hogy figyelmes nézelődés után újabb és újabb alakot találtunk.

Bárcsak igaziból is létezne Rókazsolt, szebb lenne ez a világ.

 

Keszköszeital és a foltos Ferrari-csigák

 Kislány koromban három dologra vágytam: hogy akkora bajuszom nőjön, hogy lehessen pödörni, szerettem volna belsőzsebet a ruháimba, és varázserőre is vágytam. Az első két kívánságot édesapám ihlette, és igazából mára már nem akarom olyan nagyon 😊, viszont a varázserő fájón hiányzik azóta is. Amikor elolvastam Rádai Andrea Tündérek a tajgán című meseregényét, kicsit irigy lettem, mert igazából pont ilyen helyen szeretnék lakni, ahol így keveredik a valóság a varázslattal. Amíg megtalálom a varázspálcám vagy a kristálygömböm, nincs más megoldás, csak olvasok róla.

A Tündérek a tajgán főhőse Mimi, aki családjával éppen a tündérkeresztanyja, Kvaterka néni esküvőjére indul Oroszországba. Mimi nem büszkélkedhet túl nagy varázserővel, a regény első lapjain egy félresikerült varázsige hatására pont a szomszéd kiteregetett alsógatyáját gyújtja fel, de csupaszív, kalandéhes és talpraesett kislány. Miután sikeresen útnak indulnak (megnyugodhatunk, a majdnem hétköznapi ötfős családnál pont ugyanúgy zajlik egy hosszú utazás, mint másoknál), bár Teusz, a beszélő és orosz klasszikusokat olvasó ékszerteknős azért valóban nem tekinthető átlagos útitársnak.

„Kvaterka Oroszországban, a tajgaerdő közepén lakott, harminc kilométerre egy Krumpligovo nevű falucskától. Krumpligovo viszont nem volt messze Jekatyerinburgtól, ahol a transzszibériai vasútvonal is áthalad (bár a nem messze egészen mást jelent egy olyan felfoghatatlanul nagy országban, mint Oroszország. Mimi kicsi kora óta szeretett volna a Transzszibériai expresszel utazni, ami a világ leghosszabb vasútvonala és átszeli egész Oroszországot.”

Az esküvő azonban meghiúsul, mikor egy váratlan átok hatására az egész násznép kővé válik, de a véletlenül megmenekült Mimi önként vállalja a bűnös felkutatását és az „átoktalanítást”. A hosszú úton igazi segítői akadnak, akikre valóban szüksége is van, mert az Oroszországon keresztülhaladó expressz szigorú kalauznőjétől tankot vezető gengszterekig sokan próbálják megakadályozni a küldetését. Éppen ennyien próbálnak neki segíteni is - a regény egyik erőssége a remekül megrajzolt figurák sokasága. Mindenkinek fontos szerepe van, és a kötet végére minden történetelem a helyére kerül. A kitűnően szerkesztett regényben a kedvenceim a beszélő nevek voltak és az, hogy úgy tudott valódi ismereteket átadni az utazásról, hogy közben nem volt erőltetett vagy szájbarágós. Azok a részek még jobbak, amikor a valódi tartalom és a fantázia keveredik.

„Él itt egy bizonyos csigafaj, a foltos Ferrari-csiga. Az a hír járja, hogy ha ez a csiga megnyalint egy szál szőrkukacmohát, akkor óriási táltoscsigává változik. Mivel egy Szibériában élő csiga és egy Budai-hegységben előforduló moha találkozására kicsi az esély, kevés adat áll rendelkezésünkre a táltos csigákkal kapcsolatba.”

Baranyai B. András illusztrációi jól illenek a történethez (a gyermekem rápillantott a borítóra és rögtön lelkendezni kezdett, hogy ő rajzolta a Csoda és Kószát is!), ugyanazt a kedves hangulatot biztosítja, mint a szöveg. A mese a Pagony Kiadó Zseblámpás Könyvek sorozatában jelent meg, és külön öröm, hogy a címe és a témája ellenére - saját tapasztalatom alapján - a fiúk is élvezettel olvassák. Tökéletes szünidei olvasmány alsósoknak.