Hartay Csabától először a Holtág című könyvét olvastam, már akkor bekerült kedvenc kortárs magyar szerzőim közé. Aztán jött a Köszönöm a befogadást! és a Rajongók voltunk, a többi még várólistán (de jön, az biztos).
Szeretem a sokoldalú írókat, akik ugyanolyan jól tudnak verseket, novellát vagy regényt írni. Hartay Csabának emellett kifejezetten jó a humora (mármint aki szereti ezt a fajta kitekert nyelvi viccözönt, Monty Pythonba mártott, modern Örkény egyperceseket). A Rajongók voltunk több szempontból is kedves a szívemnek. Az egyik, hogy aki a hetvenes-nyolcvanas években született, mint ahogy én is, nagyon otthonosnak érezheti a történeteket. Persze én sok mindent máshogy láttam fővárosi lányként, de a hangulat, az életérzés, maga az élet küszöbe előtti izgatottság az teljesen ugyanez volt. Nagyon jól összefoglalja a cím – mi akkor tényleg rajongók voltunk. A kamaszkori hormoningadozások és a lassanként széteső szocializmus csak hátteret adott ehhez hatalmas, minden iránti nyitottsághoz. Az egyes szám első személyben beszélő főhősben is minden ott van, ami egyszerre teszi nagyon szerethetővé és idegesítővé a kiskamaszokat. Ahogy próbál minél inkább felnőttnek tűnni, mindenáron menőzni (első kocsmázás, első tinidiszkó az Úttörőházban), ahogy folyamatosan értetlenkedik és hülyének nézi a felnőtteket, mindez nagyon ismerős. Aztán ott van az első egyedül kipecázott hal (bodorka), az első, otthon kikotort videós pornófilm, az első szerelem, az első csók, az első csalódás a nőkben.
„A horgászat sokkal megbízhatóbb, mint ez a csajozósdi. Bár az sem, ott meg van úgy, hogy egyáltalán nincs kapás. Szar ez az egész világ.”
Minden novella felhozott nekem egy-egy korabeli emléket az emtívi, a csalamádés hamburger és a Donald vagy Turbo rágó világából. De átéreztem azt is, amikor egyedül utazott a nagymamához elbúcsúzni a régi házuktól, hogy sajnálta a levágott disznót és azt a részeg anyukát, aki elküldi őket egy üveg pálinkáért. Most, hogy már a főhős szüleinek korosztálya vagyok, bízom benne, hogy sikerült teljesítenem a felnőttekkel kapcsolatos elvárását.
„Lényeg, hogy ne legyünk balfékek, ha felnövünk. Ne ilyen hosszú kabátban, kalapban járó bajszos bácsik legyünk, hanem pólós, farmeros srácok, akik negyvenévesen is húsznak néznek ki.”
Remélem, inkább az előbbi idézet illik rám, nem a következő:
„De miért nem lehet apuval többet ökörködni? Örökké csak mérges arccal fegyelmez, mint valami katonatiszt. Baromira unom. Nem igaz, hogy nem lehet néha lazítani.”
Én tuti nagyon laza vagyok. Sok Hartayt olvasok és mindig lájkolom a ViharsarkiKattintós bejegyzéseit. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése