„Nő vagyok, férfitestben”

 A másság elfogadása nekem mindig is alapvető és természetes volt. Viszont amíg Kiss Tibor Noé Inkognitó című könyvét nem olvastam, sose jutott eszembe, hogy mennyire nehéz lehet az az út, amíg valaki nyilvánosan is felvállalja, hogy más, mint a többség. Kiss Tibor Noé első, 2010-ben megjelent könyve erről a coming out-ról szól. Fokozatosan tárul elénk Tibor (és Noémi) világa. Az író gyerekkori emlékei a családjáról, a fociedzésekről, folyamatosan váltakozik jelenbeli helyzetével, vívódásaival. Annyira plasztikusan írja le az első 41-es magassarkú csizmájának a megvásárlását, hogy olvasás közben nekem is torkomban kezdett dobogni a szívem. A felismerés, hogy ő egy férfitestben élő nő, már kamaszkorában előtört, édesanyja ruháit felpróbálva tudatosult benne, hogy más, mint a többiek. „Bárcsak más lehetnénk. Bárcsak megváltozhatnék, kimetszve magamból annyi vágyat. Aztán csak a rázkódás és a zuhanás. Bárcsak megváltozhatnék, bárcsak lehetnék férfi. Vagy bárcsak lehetnék nő.” Fájdalmas végigkövetni a szerzőt ezen az úton, de közben folyamatosan drukkoltam neki. Hogy legyen ereje szembenézni, felvállalni, elfogadni. A szöveg tartalmának drámaiságát a tökéletesen megírt mondatok nagyban segítik. Mindegyik mondata pontos, szikár, sallang nélküli és nagyon erős hatással bíró. Mondanám, hogy el kellene olvasni minden tizenévesnek és a szülőknek is, de ki tudja mi lesz a jövőben ezeknek az irodalmi műveknek a sorsa a most elfogadott törvény miatt. Pedig nagyon sokaknak segíthetne edukálni, megmutatni a világ sokszínűségét. „Nő vagyok, férfitestben. Nőként szeretnék tovább élni. Egy nőt kérek, magamat. Egy reggelt, amikor nőként ébredek. Nő akarok lenni, nem egy nővé operált férfi.”

Kiss Tibor Noé azóta megjelent harmadik regénye, a Beláthatatlan táj felkerült a Libri irodalmi díj tízes listájára.