Szabó T. Anna alkotásairól már többször írtam ezen a blogon, például verseskötetéről, saját verses meséjéről, vagy Dr. Seuss fordításáról. A szerző költőként és műfordítóként vált ismertté, de 2018-ban megjelent Határ című, második novelláskötetében prózaíróként is ugyanazt a tőle eddig is megszokott igényességet, nyelvi leleményességet, érzékenységet és erőt sugározza minden lapról. Ezek az írások sokféle témát lefednek, de egy mindegyikben közös: keresi, megtalálja és átlépi a külső és belső határait. Ezek a határok különbözőek, lehetnek akár térben és akár időben. Megjelennek például országhatárok, mint amikor Szabó T. Anna a nyolcvanas évek végén Romániából Magyarországra költözött. A kisebbségi lét fájdalmát és félelmét érzékeltetni tudja egy-egy rövid történettel. Érezhető, hogy gyerekkorában az iskolaterem takarítása közben meghallgatott József Attila vers mennyire mást jelentett neki abban a kontextusban. A pesti nagynéni életét annak hátrahagyott tárgyain keresztül látja, itt a szeretet viszi át a nem látható határokon. A kötet közepe táján belső utazás kezdődik – az emlékekből, élményekből, ősi érzésekből szinte versként peregnek a mondatok, igazi kitárulkozás, mintha a lelki határait lépné át a szerző. A történetek érezhetően saját élményekből születtek, éppen ezért ennyire erősek ezek a novellák. „Egy írónak újra meg újra meg kell próbálnia igazat mondani. Ez a legeslegnehezebb az írásban, a lecsupaszító őszinteség. Hiába a szerep, hiába a jelmez, mert a szó mi vagyunk. Egy jó mondat nem tud hazudni.”
Egy jó író sem tud hazudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése