„Nő vagyok, férfitestben”

 A másság elfogadása nekem mindig is alapvető és természetes volt. Viszont amíg Kiss Tibor Noé Inkognitó című könyvét nem olvastam, sose jutott eszembe, hogy mennyire nehéz lehet az az út, amíg valaki nyilvánosan is felvállalja, hogy más, mint a többség. Kiss Tibor Noé első, 2010-ben megjelent könyve erről a coming out-ról szól. Fokozatosan tárul elénk Tibor (és Noémi) világa. Az író gyerekkori emlékei a családjáról, a fociedzésekről, folyamatosan váltakozik jelenbeli helyzetével, vívódásaival. Annyira plasztikusan írja le az első 41-es magassarkú csizmájának a megvásárlását, hogy olvasás közben nekem is torkomban kezdett dobogni a szívem. A felismerés, hogy ő egy férfitestben élő nő, már kamaszkorában előtört, édesanyja ruháit felpróbálva tudatosult benne, hogy más, mint a többiek. „Bárcsak más lehetnénk. Bárcsak megváltozhatnék, kimetszve magamból annyi vágyat. Aztán csak a rázkódás és a zuhanás. Bárcsak megváltozhatnék, bárcsak lehetnék férfi. Vagy bárcsak lehetnék nő.” Fájdalmas végigkövetni a szerzőt ezen az úton, de közben folyamatosan drukkoltam neki. Hogy legyen ereje szembenézni, felvállalni, elfogadni. A szöveg tartalmának drámaiságát a tökéletesen megírt mondatok nagyban segítik. Mindegyik mondata pontos, szikár, sallang nélküli és nagyon erős hatással bíró. Mondanám, hogy el kellene olvasni minden tizenévesnek és a szülőknek is, de ki tudja mi lesz a jövőben ezeknek az irodalmi műveknek a sorsa a most elfogadott törvény miatt. Pedig nagyon sokaknak segíthetne edukálni, megmutatni a világ sokszínűségét. „Nő vagyok, férfitestben. Nőként szeretnék tovább élni. Egy nőt kérek, magamat. Egy reggelt, amikor nőként ébredek. Nő akarok lenni, nem egy nővé operált férfi.”

Kiss Tibor Noé azóta megjelent harmadik regénye, a Beláthatatlan táj felkerült a Libri irodalmi díj tízes listájára.

A bennfentes kívülálló

 Még a gimnáziumban elemezni kellett egy novellát, és én Mészöly Miklós Jelentés öt egérről című írását választottam. Már akkor is lenyűgözött Mészöly stílusa, azóta pedig még sokkal közelebb áll hozzám ez az elegancia és a csodálatos mondatfűzés. Miközben olvasom az írásait, úgy érzem, mintha egy olyan kívülálló írná, aki mégis bennfentes – ismer minden történetet, tudja mindennek a múltját és látja a jövőt is. A Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról című kötetét kiadásakor vettem meg, és eddig ott ült a polcon Mészöly többi írása mellett. Egy jó alkalomra vártam, hogy elolvassam, és mi lehet jobb alkalom, mint Mészöly Miklós születésének 100. évfordulója. Erre a kötetre, ha jelzőt kellene mondanom, az elegáns lenne az. Mészöly csodálatosan írt, egyedi stílusban, de ebben a novelláskötetében az írói sokszínűségéről is meggyőzött. A címadó novella, a Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról nagy hatást tett rám, az a fajta írás, amikor még napok múlva is eszedbe jut és gondolkozol rajta. A Negyvenhat videoclip megelőzte korát, tényleg filmszerűen vetít elénk a legkülönbözőbb helyeken és szereplőkkel játszódó rövid történeteket. 

HELÉN ÉS IRMA

Vénkisasszonyok.
Öccsük eltűnik a fronton., később hivatalos értesítést kapnak, hogy elesett.
Réznyomtató alá teszik az értesítést, a családi levelek közé.
öccsük szobáját naponta takarítják. Az ágyneműt váltják, konyakot tartanak a szekrényben, rumos meggyet. Ha egyikük valami mást rak be, hamarosan a másik is.
Megbízható hivatalnokok a városházán.
Sehová sem járnak.
Otthon élnek.
Figyelik egymást.

Húsz évvel ezelőtt is kedveltem Mészöly könyveit, de érdekes, hogy most mennyire más jelentenek ezek a novellák.

Határtalanul

Szabó T. Anna alkotásairól már többször írtam ezen a blogon, például verseskötetéről, saját verses meséjéről, vagy Dr. Seuss fordításáról. A szerző költőként és műfordítóként vált ismertté, de 2018-ban megjelent Határ című, második  novelláskötetében prózaíróként is ugyanazt a tőle eddig is megszokott igényességet, nyelvi leleményességet, érzékenységet és erőt sugározza minden lapról. Ezek az írások sokféle témát lefednek, de egy mindegyikben közös: keresi, megtalálja és átlépi a külső és belső határait. Ezek a határok különbözőek, lehetnek akár térben és akár időben. Megjelennek például országhatárok, mint amikor Szabó T. Anna a nyolcvanas évek végén Romániából Magyarországra költözött. A kisebbségi lét fájdalmát és félelmét érzékeltetni tudja egy-egy rövid történettel. Érezhető, hogy gyerekkorában az iskolaterem takarítása közben meghallgatott József Attila vers mennyire mást jelentett neki abban a kontextusban. A pesti nagynéni életét annak hátrahagyott tárgyain keresztül látja, itt a szeretet viszi át a nem látható határokon. A kötet közepe táján belső utazás kezdődik – az emlékekből, élményekből, ősi érzésekből szinte versként peregnek a mondatok, igazi kitárulkozás, mintha a lelki határait lépné át a szerző. A történetek érezhetően saját élményekből születtek, éppen ezért ennyire erősek ezek a novellák. „Egy írónak újra meg újra meg kell próbálnia igazat mondani. Ez a legeslegnehezebb az írásban, a lecsupaszító őszinteség. Hiába a szerep, hiába a jelmez, mert a szó mi vagyunk. Egy jó mondat nem tud hazudni.” 

Egy jó író sem tud hazudni.

Szoknyás igazságosztó

 Egyszer már összegyűjtöttem az ismert női regényhős nyomozókat, pont, amikor Baráth Katalin Dávid Veron sorozatát olvastam. Nincs túl sok belőlük, éppen ezért nagyon örülök, hogy Baráth Katalin az Arkangyal éjjel című regényének ismét női főszereplőt választott. De ez a lány nem sokban hasonlít Veronhoz, a hosszúszoknyás nyomozóhoz. Inkább Lisbeth Salandert, a tetovált lányt juttatta eszembe, de csak néhány vonásában, mert igazából senkire nem hasonlít ez a pályaelhagyó bölcsészből lett névtelen igazságosztó. Jól felépített karakter, szerethető, sőt belőlem azt váltotta ki, hogy segíteni szerettem volna neki, hogy meg tudjon küzdeni azokkal a tehertételekkel, amiket rá mért a sors. Pedig nem úgy néz ki, hogy védelemre szorul: közel 190 cm és éjszaka bokszolni jár egy zugszalonba. Napközben egy turkálóban eladó, de éjjel a sötétben büntetést mért az erőszakoskodó családfőkre. Az unalmas nappalai és izgalmas éjszakái akkor borulnak fel, amikor lakótársát, Borit megtámadják az utcán, megverik és megerőszakolják. Némi gondolkozás után a lány belevág és nyomozni kezd, és szisztematikusan jön rá az igazságra. Sokszor brutális, nyers erőszakot láttat a regény, de rengeteg humoros rész is van benne. Nagyon hitelesen mutatja be, hogy mit él át egy nő, amikor megtámadják, torokszorító érzés olvasni is róla, szörnyű lehet átélni. A szépen megrajzolt szereplők mellett azt is szerettem, ahogy a főhős szemszögéből látjuk a történetet. Mert a megoldás mellett a saját életéről is fellebbenti a fátylat, a végére összeáll a kép, hogy miért lett ilyen a személyisége. Dávid Veront továbbra is nagyon kedvelem, de szívesen olvasnék még történeteket erről a leányzóról is.