Hosszúszoknyás nyomozó

Egy régebbi ajánlóban már elmerengtem azon, hogy miért van sokkal több férfi nyomozó, mint nő, pedig a hétköznapokban inkább a családanyák találják meg az eltűnt plüssmacit, uzsonnásdobozt és a fél pár zoknikat (ez utóbbit töröljük, mert nem igaz). Így nagy örömmel olvastam Baráth Katalin A fekete zongora című regényét (meg a sorozat további három kötetét is), amelyekben Miss Marple-nek konkurenciája támad. Az idős angol hölgy számtalan tulajdonságában nagyon különbözik a főhős Dávid Verontól, de azért vannak közös pontjaik is. Például az ifjú Veron, aki a Szegedhez közeli Ókanizsa egyik nagybirtokos parasztgazdájának leánya, ahelyett, hogy már férjhez ment volna miután befejezte a helyi zárdában a tanulmányait, az egyik írószer üzletben kezdett eladóként dolgozni. „Veron a hazaút első lépései közben még csak azt a gátlástalan narancssárga fényeiből, és többet érzett az őszi este illataiból, úgy jókedvet és a felszabadultságot érezte, amit egy hozzá hasonló gondolkodású fiatal társasága okozott. De ahogy egyre többet látott a naplemente violaszín-narancssárga fényeiből, és többet érzett az őszi este illataiból, úgy növekedett benne a remény, hogy még történhet valami szívdobogtató ezen a napon. Veron azonban nem lett volna önmaga, ha közben nem emlékezteti magát egyfolytában arra, hogy milyen csúf, nőietlen teremtmény is ő, és csontos vállával, hosszúkás orrával, valamint az előírt magasságban sajnálatosan lelapuló blúzával mennyire elüt az aktuális nőideáltól.” Az 1900-as évek elején játszódó történetben kisasszony nemcsak olvasóként az irodalom szerelmese, hanem saját szerelmes regényén dolgozik üres óráiban, de közben mindenre odafigyel, ami a kisvárosban történik. Így amikor a szegény félkegyelmű Vili szó szerint beesik hozzá a boltba egy késsel a hátában, rögtön az események közepén találja magát. Vékony doktorral, barátnője édesapjával, Dujmovics Lázó szerb származású rendőrkapitánnyal elkezdik felgöngyölíteni a gyilkossági ügyet, melyet követ a második, majd a harmadik rejtélyes haláleset is. Bár néha szó szerint folyik a vér a regény lapjain, mégis inkább az idilli, a bájos vonások a jellemzőek a műre. Szívem szerint beültem volna az időgépbe, és meglátogattam volna Veront Ókanizsa poros utcáin, rendeltem volna egy kávét Matics kocsmáros Nagyvendéglőjében (persze szigorúan a hölgyeknek fenntartott teremben), és biztos, hogy részt veszek Veritas nővér olvasókörén a zárdában, ahol Ady verseiről folyik a diskurzus. Hogy mi köze Ady versének a gyilkosságokhoz, Veron segítségével kiderül, és a többi kötetben is hasonlóan izgalmas és eredeti történeteket találunk, pontos korrajzzal, érdekes személyiségekkel és rengeteg humorral.

 

Ady Endre: A fekete zongora

 Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.

Fusson, akinek nincs bora,

Ez a fekete zongora.

Vak mestere tépi, cibálja,

Ez az Élet melódiája.

Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,

Tornázó vágyaim tora,

Ez mind, mind: ez a zongora.

Boros, bolond szívemnek vére

Kiömlik az ő ütemére,

Ez a fekete zongora.