Ármánka, barátok, galéria

Az idősebbik fiam nagycsoportos óvodás volt, amikor látogatóként először vett részt egy igazi képzőművészeti kiállításon. Fuchs G. Tamás alkotásait néztük meg – én már ismertem a képeit és nagyon szerettem ezt a stílust, kíváncsi voltam, hogy a gyerek mit szól hozzá. Hát annyira lelkes volt, hogy amikor hazafelé mentünk, azt mondta, hogy ha nagy lesz, ő is ilyen képeket szeretne csinálni és hetekig mindenhová magával vitte a kiállítás képeiről készült katalógust. Már akkor azon gondolkoztam, hogy annyi minden van elrejtve ezekben a digitális nyomatokban, hogy fel lehetne építeni egy egész mesevilágot a képek köré. Így is történt – Ármánka és barátai beköltöztek a galériába és most már a fiatalabbak is megfelelő környezetben találkozhatnak ezekkel a műalkotásokkal. A két, eddig megjelent kötetben a történet és a képi háttér egyenlő rangúak – ez igazán fontos, mert bár a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom nívós alkotásokkal bír, de még mindig sokszor jelennek meg olyan gyerekkönyvek, ahol a képi világ a leegyszerűsített, kerekfejű alakokra korlátozódik. A történetek öt, véletlenül összetalálkozott antropomorf állat kalandjairól szólnak. Az alakok egyediek, de mindeközben nagyon-nagyon ismerősek. A tipikus jellemvonásokban felismerjük magunkat, családtagjainkat, barátainkat - mert mindenkinek van kötözködő, vagy tudálékos, esetleg kissé egyszerűbb, de jólelkű ismerőse. A különleges rajzok mellett az alakok szerethetősége miatt jó olvasni Ármánkáék kalandjait. Irigylésre méltó, ahogy veszekedéseik mellett is szeretik egymást és igazi csapatként tudnak dolgozni. Azért szerettem esti meseként olvasni a gyerekeknek mind a két kötetet, mert engem legalább annyira szórakoztatott, mint őket. Őszintén remélem, hogy a harmadik kötet is hamarosan kapható lesz, de az már egy másik történet, hogy ahhoz milyen különleges kapcsolat fűz.

(Fuchs G. Tamás: Ármánka kalandjai barátaival a galériában; 1.: Égi manufaktúra, Körterepülő; 2.: Csőrike késésben, Rébusz; 2015)

A tudat fája

Egy negyvenéves férfi sok szempontból élete legjobb időszakában van. Már nem éretlen fiatal, hanem ereje teljében van és összegyűjthetett annyi élettapasztalatot, hogy bölcs világlátással rendelkezzen. Jónás Tamás költő Törzs című kötetében megjelent versei ezt a komoly, érett érzést sugallják. A költő életútját tekintve sok mindent átélt: Ózdon született, majd egy kis faluban lakott négyéves koráig, mikor nevelőszülőkhöz került, mert szülei adósság miatt börtönbe kerültek. Cigány származását soha nem titkolta, de identitásának csak egy része ez. Középiskolai tanárai figyeltek fel tehetségére és azóta ír verseket. A tehetsége mellett egyetemi tanulmányai is hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a művek ennyire szépek és mívesek. Tökéletes a formájuk: legyen szonett vagy népdalt idéző négysoros, a legutolsó betűig minden a helyén van. A könnyedség inkább a nyelvi megformálásban szerepel, a választott témák komolyak. A családi kapcsolatok, a múlttal való szembenézés sok régi emléken keresztül tör a felszínre. Mintha terápia lenne az írás – a költőnek és az olvasónak is szembesítés. Például A tudat fája című versben feltett kérdésekre is jó lenne tudni a választ.

Marad-e szégyen az a szégyen,

amire büszke, aki érzi?

Mit is jelent a semmiségem?

Marad-e az, ha sír, a férfi?

Nyilvános kudarccal dicsekedni

lehet-e igazi, bátor eset?

Meg lehet még az almát enni,

ha a fájától messze esett?

A XX. század klasszikus magyar költőinek szellemi örököse Jónás Tamás. Megérett erre a nehéz feladatra.

Ps.: Nagyon jó kezdeményezés volt a Magvetőtől a Időmérték című sorozat - eddig még az összes általam olvasott kötete remek volt.

(Jónás Tamás: Törzs; Magvető, 2016, 1990 Ft)

Alternatív történelemkönyv

Megyesi Gusztáv Roló alatt című könyvében a Népszabadságban, az elmúlt 10 év alatt megjelent írásaiból válogatott. A szerző legendás újságírónak (vagy újságíró legendának) számít, Esterházy Péter egyszer azt írta, ha újságíró lenne, Megyesi Gusztáv szeretne lenni.

A most megjelent gyűjteményben olvasható publicisztikák, tárcák, karcolatok, és néhány novella a közelmúlt Magyarországát mutatja be. Megyesi stílusa rögtön felismerhető néhány sor elolvasása után: tényszerű, ironikus, néha akár groteszk is, de közben nagyon érzékeny és mindig a kisemberek, a vesztesek, a szerencsétlenek pártján áll. Úgy tud írni, hogy nevetünk az olvasáskor, de utána inkább sírni van kedvünk. Írhat arról, amikor a villamoson észreveszi az ott utazó hajléktalanon egy ruhagyűjtésen leadott régi kabátját, vagy a Tisztelt Házban zajló dolgokról, akár arról, hogy egy kalauz lemaradt a vonatról, vagy arról, hogy hogyan távoznak az Operabálról a prominens meghívottak. Minden írás végén vár az ítélet, szembesítés a valósággal. Éppen ezért kellene alternatív történelemkönyvként kezelni a Roló alatt-ot, mert pont ezekből a hírekből és a magyarázatukból tárul elénk a legtisztábban a közelmúlt. „Kevés országban vetik meg ennyire az elesetteket, mint nálunk, vagy éppenséggel néznek el fölöttük. Verbálisan mindig nagy az aggodalom, hogy aztán csak az a pár száz megszállott szociális munkás, szeretetszolgálati aktivista maradjon, akik most … is próbáltak valamit tenni.” Látlelet. Gyógyítható? Ki tudja, majd kiderül. 

Sajnos Megyesi Gusztáv már nincs velünk, hogy megírja, amit lát.

(Megyesi Gusztáv: Roló alatt; Magvető, 2016; 3990 Ft)

Egy mondat az önéletrajzból

A híres emberek önéletrajzában a munkásságuk szempontjából kevésbé fontos időszakokat általában elintézik egy-két mondattal. Szilasi László Amíg másokkal voltunk című művében - mely három kisregényt tartalmaz – Babits, Jókai és Bessenyei életének pontosan egy-egy ilyen, nem túlzottan ismert időszakát dolgozza fel. Babits Mihály fiatal tanárként dolgozik Szegeden, és reménykedik, hogy sikerül hírnevet szereznie az irodalmi életben. Jókai Mór az 1848-as szabadságharc leverése után menekül és bujdosik Erdélyben. Inkább a festésben éli ki művészeti hajlamait, mint az írásban, de minden megélt pillanat, kaland, félelem és fájdalom beépül az emlékeibe és jövőbeli műveibe. Mária Terézia halála után nem folyósítják tovább Bessenyei György testőríró kegydíját, így kénytelen visszatérni Bécsből magyarországi birtokaira. A „bihari remete” életformája gyökeresen megváltozik, a pezsgő szellemi életből, a császári udvarból egyszer csak agyagos padlójú szobájában próbálja kielégíteni a kultúra iránti vágyát. Mindhármuk élete fordulópont előtt áll, de erről ők még nem tudnak. Kitűnően adja vissza a töprengő, merengő, várakozó hangulatot Szilasi László. A kisregények stílusát ez az életérzés határozza meg, csak lassan lehet - és így érdemes - ezt a kötetet. Minden mondat és bekezdés után meg lehet állni, végiggondolni, ízlelgetni a leírtakat. A történetek kidolgozottsága, a művekben szereplő pontos történelmi és kultúrtörténeti adatok tovább emelik az olvasási élményt.

Szilasitól még mindig A harmadik híd a kedvencem, de jó volt ennyire mást is olvasni tőle.

(Szilasi László: Amíg másokkal voltunk; Magvető, 2016; 3490 Ft)

Egyetem helyett börtön

Bertók László nagy reményekkel várta a nagybetűs életet az érettségije után, de egyik csalódás a másik után érte. Családja évtizedek óta gazdálkodott, de a beszolgáltatásoknál elvittek minden terményt. Kiváló eredménnyel végezte tanulmányait, de nem vették fel sem egyetemre, sem főiskolára. Amikor helyhiány miatt elutasították, betelt a pohár, 1954 nyarán felindultságában megírta Átok című versét. Sokat verselt, addigra már megjelent egy-két műve 1953-ban a Dunántúl folyóiratban. Tehetségesnek tartották tanárai és azok is, akikkel kapcsolatba került az irodalmi életben. Viszont a keserűségben született vers az államhatósághoz került és rövid időn belül jött a fekete autó és csapódott a börtönajtó. „Kérem, én nem akartam megdönteni a rendszert. Fogalmam sem volt, hogyan kell elkezdeni az ilyesmit. Én csak torkig voltam már a hazugságokkal, az igazságtalanságokkal, az elkeseredéssel, csak nem volt mit enni, csak nem lehetett már élni.” A történetet Bertók László saját szavaival, mint egy védőbeszédet mondja el Priusz című könyvében, a beágyazott bírósági, rendőrségi és egyéb vonatkozó dokumentumok másolata pedig még közelebb hozza a 60 évvel ezelőtti korszakot. A kötet másik felében családi fényképeket láthatunk, néhány novella jellegű leírást a szerző saját életéről és három interjút. Az eredetileg nyolc hónapos börtön nemcsak az erkölcsi bizonyítványon hagyott nyomon, hanem Bertók egész életét befolyásolta. Hiába szerzett diplomát, hiába lett az irodalom a hivatása, és hiába semmisítették meg évekkel később az ítéletet, soha nem múlt el a priusz.

(Bertók László: Priusz; Magvető, 2016; 2990 Ft)

Kép-írás

Erdős Virág sokoldalú szereplője a kortárs magyar irodalomnak, az utóbbi években megjelent kötetei mindig különböztek egymástól, akár formailag, akár tartalmilag nézzük. Írt számos verseskötetet, egy mesekönyvet (melyet saját maga illusztrált), és a Rájátszás formáció tagjaként mint énekest is megismerhettük. Ezt a vonalat az Énekelt versek című kötetében folytatta, ahol a versek szövege mellett a dallamokat is ő szerezte, és a műveket saját maga adta elő. A legfrissebb, „világító testek” című kötetben újabb művészi képességeit mutatja meg - a 100 verset 100 budapesti fotó egészíti ki. A rímnélküli, néhány sorból álló versek önmagukban is hangsúlyos tartalommal bírnak, de a képekkel kiegészítve különösen erős hatást érnek el. Harmadik, állandó elemként egy GPS-koordináta jelenik meg – itt készültek a fotók. Erdős Virág érzékenysége az elesettek, szenvedők, hátrányos helyzetben lévők iránt eddig is ismert volt. A hajléktalanok és nélkülözők mellett nem megy el, ahogy a sürgő nagyvárosi mindennapokban ezt oly sokan megteszik.

(esélyegyenlőség)

itt mindenki

gurulós bőröndöt húz ő is egy

gurulós bőröndöt húz csak ennek

nincs kereke

De észreveszi a japán turistát is, aki saját magát fotózza a háttérben egy híres épülettel. Kiragad egy apró képet, mely az egész problémát elénk vetíti, a fotók pedig teljes összhangban erősítik a hatást. A társadalmi anomáliák, az aktuálpolitika, a divatirányzatok és az emberi érzelmek mind megjelennek pár sorban. Az már csak az olvasón múlik, hogy így marad-e a világ.

(erdős virág: világító testek; Magvető, 2016; 2990 Ft)

A szegedi boszorkányégetés

Darvasi László évek óta gyűjtötte az anyagot az 1728 nyarán Szegeden történt boszorkányégetésről. Hihetetlennek tűnik, hogy csak negyven évvel később tiltotta be Mária Terézia a boszorkánypereket Magyarországon, melyek felét éppen Szegeden rendezték. A regény főhőse Taligás, akinek ugyan nem ismerjük meg az igazi nevét, de ez nem is fontos, mert az ő személyét leginkább a taligája fejezi ki. Ezen egy marhabőrrel letakarva tartja könyveit, melyekkel vándorol Bécstől Budán át Pozsonyig. Vesz különleges Bibliát, elad pajzán rajzokat, kérésre beszerez Villont, Shakespeare-t, s amíg nála vannak a kötetek, felolvas, szaval belőlük. Ezzel nemcsak pár garas gyűjt, hanem ez az önkifejezésének az egyik eszköze is. „Már fiatalon sokszor gondoltam arra, testhezálló feladat lenne nekem, hogy mondatokkal vándoroljak. Nem emlékszem, azt észbe vettem-e, hogy kevesen értik és értékelik őket, hogy az efféle erőfeszítésnek sok haszna nem mutatkozik. Bizonyos értelemben tudatlan maradtam. Kelekótya éhenkórász. Mégis megvan a magamhoz való eszem, azt hiszem, mert nem akarok annál több lenni, mint ami vagyok.” Akaratán kívül, váratlanul belekeveredik egy baljós kalandba, és innen kezdve hiába ágál ellene, egyszeriben a történések közepén találja magát. A regény értékei közül magát a cselekményt, az érzelemgazdag leírásokat és a sokszor különleges szereplők (pl. a gnómok) bemutatását kell kiemelni. Habár régi időkben játszódik, a történet mégis modern, vagy inkább időtlen. Manapság mindössze annyival jobb a helyzet, hogy nem kezdenek máglyákat építeni semmilyen babona vagy hatalmi manipuláció hatására.

(Darvasi László: Taligás; Magvető, 2016; 3490 Ft)