Karanténnapló

 Egyik kedvenc kortárs magyar íróm Háy János. Már tavaly ősz óta meg akartam venni egyik legújabb, Ne haragudj, véletlen volt című kötetét. Erre végül idén tavasszal került sor, és így abba a különleges helyzetbe kerültem, hogy a keletkezése után pont egy évvel olvastam a „szükségnapló” alcímű kötetet. Naplóként kezdtem bele, de közben elbizonytalanodtam, hogy tényleg csak Háy 2020 márciusáról és áprilisáról szól?

„A napló mint műfaj azt a látszatot kelt, hogy közelebb áll az igazsághoz, mint egy regény vagy egy novella, holott dehogy. Az író, amikor elkezd valamit írni, önkéntelenül figyelembe veszi a szöveg belső igazságait, amely igazságok nem a valóság direkt megjelenítésének szabályait követik. Minden megnyitott szöveg fikció, az is, amely azzal kérkedik, hogy már a műfajmegjelöléssel a valóságkövetést emeli olvasói fókuszba. A bizalom megteremtése, a hitelesség fenntartása mindenekelőtti követelmény, de minden író pontosan tudja, hogy mindez nem tartható fenn, ha nem a szöveg belső elvárásait követi, s nem törekszik arra, hogy a valóság mélyebb feltárását érje el. A napló elhallgat, szelektál az események között.”

Az ehhez hasonló elmélkedések miatt akár olvashatnánk filozófiai műnek, de aztán néhány lappal később már arról ír, hogy mit főzött, hogy egyre több mindent elfelejt, majd gyerekkori emlékeket idéz meg. (Ez utóbbiak sokszor hasonlóak voltak A gyerek című regényében leírtakra, de még Borbély Nincstelenek-je is eszembe jutott.) Néhány lap után már nem töprengtem azon, hogy mi a kötet műfaja, egyszerűen csak olvastam. Viszont ez nem ment a szokásos tempómmal, csak sokkal lassabban. Mintha a karantén miatt bezárt világban megállt volna az idő, és ezek a gondolatokhoz megfelelő rákészülés és ráhangolódás is szükséges lenne. Ennek ellenére (vagy pont éppen ezért?) lapról lapra jobban érdekelt, hogy mi lesz ennek a történetnek? helyzetnek? a vége. Ez pedig teljesen más lett, mint amire gondoltam, vagy amire számítottam. Véletlenül sem akarom megfosztani a jövőbeli olvasókat ettől az úttól, így erről nem írok többet. Sokféle érzést életre keltett bennem ez mű, szomorúságot, fájdalmat, búskomorságot, de ott volt a szeretet ereje, az életigenlés, és a világ egy sajátos szempontú megfigyelése is. Mindezt szívbemarkolóan.