A Tények és Tanúk sorozat az egyik kedvencem, ez a kötete is nagyszerű lett. Radnóti Sándor esztéta, filozófus, egyetemi tanár azért nem
akart visszaemlékezéseket írni, mert túl a hetvenen még sok jövőbeli terve van,
és memoárt írni meg azért nem, mert rossz a memóriája, és hiába ismer mindenkit
személyesen a XX. század második felének magyar irodalmából, egy-egy
történetről nem tudta volna felidézni, hogy mikor esett meg. Így az Élet és Irodalom
hetilap kérésére kezdett személyes visszaemlékezéseket írni, melyekből
harminchat portré összegyűjtve jelent meg a Sosem fogok memoárt írni című
kötetben. A történetek a személyes kapcsolat miatt egyediek és különlegesek.
Van köztük vicces, például hogyan utazott Pilinszky Olaszországban Lukács
György ölében, szomorú, mint amikor kiderült Hegedűs Gézáról, hogy ügynök volt,
és szívszorító, mint ahogy Petri György alkoholizmusáról ír. A rövid történetek
főszereplői nem mindig irodalmárok, ír a köztársasági elnök Göncz Árpádról,
Soros György üzletemberről és Heller Ágnes filozófusról is. Ami közös
mindenkinél, hogy részrehajlás nélkül, nagyon korrekt módon rajzolja meg az
alakokat, szeretettel és tisztelettel. Az egyének sorsa mellett sok mindent
megtudhatunk Radnóti Sándorról, a könyvkiadói vagy a Holmi folyóirat
szerkesztői munkájáról, az akkori politikai helyzetről, és hogy milyen volt,
amikor ügynökök követték őt, miközben tiltakozó aláírásokat gyűjtött a
szocializmusban. Hatalmas műveltsége és az igazi polgárra jellemző elegáns
stílusa miatt letehetetlen a kötet. „Sokszor voltam jelen különböző helyeken,
de soha vagy nagyon ritkán voltam aktív szereplő. És tulajdonképpen ez a válasz
erre: mindig volt egy hátsó gondolatom, hogy itt vár ez az íróasztal, és az
éppen készülő munka, amit mindig a legfontosabbnak tartok.”
(Radnóti Sándor: Sosem fogok memoárt írni; Magvető, 2019;
4499 Ft)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése