Pék Mária halat ránt, csuszát főz

Először a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című könyvet olvastam Fejes Endrétől, és rögtön megragadott a stílusa, a kedvenceim közé került. Az irodalmi értékei mellett a szociológiai érzékenysége - a szegények, elesettek, hátrányos helyzetűek elfogadása és sokszor az irántuk érzett szeretet, az ami különleges íróvá teszi. Nagy meglepetés volt, hogy csak 2015-ben hunyt el, annyira visszahúzódó életet élt, hogy sokan nem is tudták, hogy ennyire sokáig közöttünk volt. 

A Rozsdatemető regény már az első lapjain felkelti az olvasó érdeklődését, mivel a történet végével kezdődik. Több generációnyi összegyűlt feszültség robbant ki ifjabb Hábetler Jánosból, amikor agyonüti sógorát munkahelyük romos kertében, a Rozsdatemetőben. A regény 1962-ben jelent meg először, a Magvető Zsebkönyvtár sorozatában megjelent kötet a tizenhatodik kiadás - nem véletlen ez a máig töretlen népszerűség, és az sem, hogy 30 nyelvre fordították le. Bár a feldolgozott téma felkavaró, színtiszta realizmus, minden időszakban megtalálja a maga olvasótáborát. Fejes Endre ugyanis a Hábetler család sorsa mögé bújva Magyarország I. világháború és a hetvenes évek közötti történetét írta meg. Az egyszerű körülmények közül származó, munkás környezetben élők közül mindenki vágyik a jobbra, hogy meglegyen a család, a szoba-konyha, a bútor és az ünnepeken kerüljön az asztalra rántott hal és túrós csusza. Hábetleréknél ez így történik, mégsem boldogok. „Húsvétkor, karácsonykor, újévkor, születés- és névnapokon mindig a Nagyfuvaros utcában ünnepelt az egész család. Pék Mária nagytakarítást csinált, átrendezte a bútorokat, a családfő, Jani, Gizike, Eszter a szobában takarított. Hajnalka a főzésnél segített édesanyjának. Veszekedtek, rekedtre kiabálták magukat. Este megérkeztek a férjek, hozták a gyerekeket, virágot Pék Máriának, megcsókolták horgas ujjú, csúnya kezét, majd megterítették Taubinger Rezső főesperes asztalát, és a bőséges vacsorához ültek.” Fejes Endre szikár mondatokkal, látszólag egyszerű kijelentésekkel, de közben hihetetlen szeretettel ír a Nagydiófa utca lakóiról. Azokról, akik mellett ma is úgy megyünk el a VIII. kerületben, hogy elfordítjuk a fejünket. A regényben mégis úgy ábrázolja őket az író, hogy bearanyozódik Pék Mária szétdolgozott, horgas ujjú keze, eltörpülnek a jellemhibák és érthetőbbé, megbocsájthatóbbá válik minden, elsőre elítélt cselekedet. Vannak korszakokon és földrajzi helyeken átívelő történetek – a Rozsdatemető pontosan ilyen.

(Fejes Endre: Rozsdatemető; Magvető, 2018; 1999 Ft)