Az első magyar bűnregény

Második könyvet mindig nehezebb írni, mint elsőt, főleg akkor, ha ez az első kötet megkapta a Margó-díjat 2016-ban. Nekem nagyon tetszett Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese című könyve (ajánló itt), vártam nagyon a következő írását. Amikor kezembe vettem, a szokott olvasási tempómmal kezdtem bele, aztán négy oldal után becsuktam, vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem újra, szépen lassan, csak erre figyelve. Mert ennek a történetnek meg kell adni az időt és a tiszteletet, csak akkor lehet élvezni.

A krimikben szereplő nyomozók sokféle alakot ölthetnek, ismerünk ballonkabátos feledékeny úriembert, kertészkedő vénkisasszonyt vagy szmokingos titkosügynököt. Milbacher Róbert Léleknyavalyák című könyvének főszereplője, Hummer József nyugalmazott alkapitány senkihez sem hasonlítható – inasával kettesben él szigorú napirendje szerint, ahol nem mindegy, hogy mikor iszik kávét és mikor gyújt rá egy szivarra. Pest belvárosában lakik a Magyar és Czúczor utcza sarkán álló bérház második emeletén és naponta elsétál a Duna partra, hogy figyelemmel kövesse Széchenyi hídjának épülését. Az előző mondatból is kiderülhet: a regény az 1850-es években játszódik, a bűntény, melyet az alkapítány újra vizsgálni kezd pedig 1847-ben történt öngyilkosság, mikor a drámaíró színész, Czakó Zsigmond lőtte főbe magát egy újság szerkesztőségében. Az akkor még aktív alkapitány újra foglalkozni kezd az üggyel és átnézi az általa vezetett nyomozás hivatalos anyagait, mert azt érzi, hogy valamit elmulasztott. Így sok kortárs írást olvashatunk a korabeli pszichológiáról és az öngyilkosságról. „Régi megfigyelése a gyakorlati lélektannak, hogy vannak oly kóros állapotai bizonyos léleknyavalyáktól szenvedő embereknek, midőn már úgy érezték, hogy hűtlen lettel hozzájuk a szavak, sőt bántó élükkel egyenesen ellenük fordulnának. Így azután a kimondott szóval nem is képesek sem állapotuk leírására, sem pedig segélykérésre, ám valahol mégis azt várák el gyermeki türelmetlen követelődzéssel embertársaiktól, hogy a nyelv segélye nélkül is, mintegy lélektől lélekig ható sugallattal értsék meg, és siessenek a megmentésükre.” A regény végére kiderül, hogy mi is történt valójában, az epilógus pedig egy újabb csavart rejt. Milbacher Róbert irodalomtörténészként gazdag tudásanyagot ötvözött a regénybe korabeli irodalmi pletykáktól a mindennapok leírásáig. A nyelvezet is ezt az időszakot idézi, így érdemes lassan és figyelemmel olvasni a regényt, megadni a módját, mint ahogy Hummer József a délelőtti újságolvasásnak.

(Milbacher Róbert: Léleknyavalyák; Magvető, 2018; 3499 Ft)

Virtuális tojáskeresés

Újabb őszinte vallomás következik: én kedvelem a nyolcvanas évek hangulatát. Hiába a neon színek, a válltömés és a répafarmer, a zenék és a filmek közül sok kedvencem van a mai napig. Ezzel nem csak én vagyok így, a Ready Player One szerzője, Ernest Cline is otthonosan érezte magát ebben az évtizedben, ez sugárzik első regénye minden lapjáról. Pedig a nem túl távoli jövőben játszódik a történet, 2045-ben vagyunk, amikor az OASIS elnevezésű, világszerte elérhető, ingyenes virtuális rendszer jelenti sokaknak a valódi életteret. Itt járnak iskolában, itt jutnak információhoz, itt szórakoznak – itt töltik az egész életüket. Miközben egy szobában ülnek, de fejükön a VR szemüveggel váltanak testet és nevet és élnek egy nem valós világban. Az OASIS-hoz való hozzáférés ingyenes, mivel a kitaláló/programozó tulajdonosa James Halliday ragaszkodott hozzá, de ez az üzleti köröknek nem tetszik, mivel irdatlan mennyiségű bevételre tehetnének szert, ha fizetőssé tennék a szolgáltatásokat. Örökös híján James Halliday mesebeli versenyt hirdetett és ennek a nyertese kapja meg a teljes „királyságát”. A Vadászat a „tojások” (elrejtett utalások, feladatok) után évek óta tart, és a tizennyolcéves Wade Watts, vagyis Parzival az első, aki túljut az első akadályon és megszerzi a Rézkulcsot. A Vadászat innen kezdve nem játék, hanem vérre menő harc a túlélésért, így a fantasy egyre inkább krimivé válik. Bár rám soha nem voltak nagy hatással a számítógépes játékok (inkább olvastam), teljesen megértem, hogy miért válik valaki függővé, miért menekül a saját világából egy virtuálisba. Parzival és a többi Nyest (vagyis a tojáskeresők) is elképesztő tudásmennyiséget szedtek össze a nyolcvanas évekről, ha a játékokat nem is, de a filmeket, zenéket ismertem, így igazán szórakoztató volt olvasni a regényt. Az pedig, hogy egy lépésre állunk egy ehhez hasonló, nem valódi világtól, inkább rettegéssel tölt el: remélem, még sokáig csak olvasni fogunk róla, nem pedig szereplői lenni.

Ernest Cline: Ready Player One, Agave, 2018; 3980 Ft)

Levelek a szigetről

Szeretek igazi leveleket írni: papírra, töltőtollal, majd beletenni egy borítékra, igazi bélyeget nyalni rá (ez a fújjj része) és elpostázni. Az e-mail persze sokkal egyszerűbb, de teljesen más hangulata van egy olyan levélnek vagy képeslapnak, amelyre időt és energiát fordított egy szerettünk (biztos, hogy szeret minket, közműcég nem ír kézzel fizetési felszólítást).
Éppen ezért szerettem már első olvasáskor is Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című regényét. Egészen pontosan levélregényét. A II. világháború után vagyunk 1946-ban, Juliet Ashton harminckét éves hajadon, író-tárcaíró éppen keresi következő regénye témáját - ez pedig Dawsey Adams levelével pottyan be albérlete ajtajának levélrésén. A Guernsey-i szigeteken lakó úriember ugyanis hozzájutott Juliet egy régi könyvéhez és egy lapszélre írt kérdés kapcsán, no meg kedvenc szerzője, Charles Lamb miatt ragadott tollat. Hamarosan Juliet több szigetbelivel élénk levelezésbe kezd, mivel a Times-ban megjelenő cikkében is szeretné bemutatni az irodalom erejét a Krumplihéj Pite Irodalmi Társaságon keresztül. A levelek alapján eddig számára ismeretlen dolgokat tud meg a sziget öt évig tartó német megszállásáról. A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság története (mely egy megsértett kijárási tilalommal kezdődött) felcsigázza az érdeklődését és hamarosan Juliet útnak indul, hogy személyesen megismerje újdonsült barátait. A levelek közben jönnek-mennek, többek között legjobb barátnőjének, Susannak és az ő bátyjának, Sydney-nek, aki nemcsak jóbarátja, hanem a főnöke a könyvkiadónál. A levelek könnyedek, sokszor viccesek, pedig nem könnyű témák merülnek fel: a háború válogatott szenvedéseket okozott mindenkinek. Bombázások, koncentrációs tábor, éhezés mindenhol. Rengeteg elveszített családtag, de valahogy mégis úgy tudtak visszatérni a hétköznapokba, hogy mindezek ellenére az olvasónak kedve támad ott élni ezek a remek emberek között. Minden szereplő tökéletesen megformázott alak, hiteles hús-vér emberek: Elizabeth, John Booker, kit, Isola élettel töltik meg a lapokat, bármikor lennék a szomszédjuk. Egyik kedvenc részem, amikor Amelia Maugery referenciákat kér Juliet-től, aki felkéri két ismerősét, hogy írjanak róla. "Mivel néhány dolgot valóban tudnia kellene róla, megkértem Simon Simpless tiszteletes urat, a Bury St. Edmunds (Suffolk megye) melletti Szent-Hilda-templom lelkészét, hogy írjon magának. Ő gyerekkorom óta ismer, és őszintén kedvel. Lady Bella Tantont is megkérem, írjon az ügyemben ajánlólevelet. A blitz idején együtt voltunk tűzvédelmi megbízottak, és tiszta szívből utál. Nos, ha a két írást egybeveti, viszonylag méltányos képet kaphat a jellememről."

Bár elmondhatatlanul boldog vagyok hogy a rég elfogyott és beszerezhetetlen 2010-es kiadás után újra megjelent a könyv, kicsit sajnálom, hogy nem az előző borítóját tartották meg, hanem a regény alapján készült filmből van rajta egy képkocka. Szerintem félrevezető lehet, mivel nemcsak szerelemről szól a könyv, hanem barátságról, hűségről, hazaszeretetről, önfeláldozásról is.

Egyébként biztos vagyok benne, hogy a Bronte nővérek és Jane Austin is büszke lenne a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságra.

(Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság; Park Kiadó 2018; 2950 Ft)