Levelek a szigetről

Szeretek igazi leveleket írni: papírra, töltőtollal, majd beletenni egy borítékra, igazi bélyeget nyalni rá (ez a fújjj része) és elpostázni. Az e-mail persze sokkal egyszerűbb, de teljesen más hangulata van egy olyan levélnek vagy képeslapnak, amelyre időt és energiát fordított egy szerettünk (biztos, hogy szeret minket, közműcég nem ír kézzel fizetési felszólítást).
Éppen ezért szerettem már első olvasáskor is Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című regényét. Egészen pontosan levélregényét. A II. világháború után vagyunk 1946-ban, Juliet Ashton harminckét éves hajadon, író-tárcaíró éppen keresi következő regénye témáját - ez pedig Dawsey Adams levelével pottyan be albérlete ajtajának levélrésén. A Guernsey-i szigeteken lakó úriember ugyanis hozzájutott Juliet egy régi könyvéhez és egy lapszélre írt kérdés kapcsán, no meg kedvenc szerzője, Charles Lamb miatt ragadott tollat. Hamarosan Juliet több szigetbelivel élénk levelezésbe kezd, mivel a Times-ban megjelenő cikkében is szeretné bemutatni az irodalom erejét a Krumplihéj Pite Irodalmi Társaságon keresztül. A levelek alapján eddig számára ismeretlen dolgokat tud meg a sziget öt évig tartó német megszállásáról. A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság története (mely egy megsértett kijárási tilalommal kezdődött) felcsigázza az érdeklődését és hamarosan Juliet útnak indul, hogy személyesen megismerje újdonsült barátait. A levelek közben jönnek-mennek, többek között legjobb barátnőjének, Susannak és az ő bátyjának, Sydney-nek, aki nemcsak jóbarátja, hanem a főnöke a könyvkiadónál. A levelek könnyedek, sokszor viccesek, pedig nem könnyű témák merülnek fel: a háború válogatott szenvedéseket okozott mindenkinek. Bombázások, koncentrációs tábor, éhezés mindenhol. Rengeteg elveszített családtag, de valahogy mégis úgy tudtak visszatérni a hétköznapokba, hogy mindezek ellenére az olvasónak kedve támad ott élni ezek a remek emberek között. Minden szereplő tökéletesen megformázott alak, hiteles hús-vér emberek: Elizabeth, John Booker, kit, Isola élettel töltik meg a lapokat, bármikor lennék a szomszédjuk. Egyik kedvenc részem, amikor Amelia Maugery referenciákat kér Juliet-től, aki felkéri két ismerősét, hogy írjanak róla. "Mivel néhány dolgot valóban tudnia kellene róla, megkértem Simon Simpless tiszteletes urat, a Bury St. Edmunds (Suffolk megye) melletti Szent-Hilda-templom lelkészét, hogy írjon magának. Ő gyerekkorom óta ismer, és őszintén kedvel. Lady Bella Tantont is megkérem, írjon az ügyemben ajánlólevelet. A blitz idején együtt voltunk tűzvédelmi megbízottak, és tiszta szívből utál. Nos, ha a két írást egybeveti, viszonylag méltányos képet kaphat a jellememről."

Bár elmondhatatlanul boldog vagyok hogy a rég elfogyott és beszerezhetetlen 2010-es kiadás után újra megjelent a könyv, kicsit sajnálom, hogy nem az előző borítóját tartották meg, hanem a regény alapján készült filmből van rajta egy képkocka. Szerintem félrevezető lehet, mivel nemcsak szerelemről szól a könyv, hanem barátságról, hűségről, hazaszeretetről, önfeláldozásról is.

Egyébként biztos vagyok benne, hogy a Bronte nővérek és Jane Austin is büszke lenne a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságra.

(Mary Ann Shaffer és Annie Barrows Krumplihéjpite Irodalmi Társaság; Park Kiadó 2018; 2950 Ft)