Senki nem tett annyit mostanában a rókák becsületének helyreállításáért, mint Rádai Andrea! Rókazsolt tökéletes főszereplője az írónő mostanában megjelent, második mesekönyvének. Nem ám egy sunyi ravaszdiról van szó, ez a róka kedves, empatikus, gondoskodó – például ügyel a környezetére, zárás után mindig összeszedi a szemetet lakóhelyén, a Palatinus strandon, ahol egy odvas fa alatti üregben lakik. De begyűjti az elhagyott tárgyakat is – így tud segíteni két kislánynak, akikkel egy nyári napon titokban barátkozott össze (ebben segített némi elkunyerált sajtos párizsi is), és velük, majd később egy másik testvérpárral egyik kalandból a másikba keveredik.
Rókazsolt a Margitszigeten című könyvben megint egy olyan
idilli, mesekönyvi alaphelyzetet teremtett Rádai Andrea, ahol a való világ
megfelelő mértékben keveredik a csodákkal, a véletlenekkel és a varázslattal. A
gyerekek és az állatok között nagy az összhang, természetes, hogy tudnak
beszélni egymással, de az állatok és egyéb lények között van, aki megérti a
hajó szavát is. Szerethetőek ezek az alakok, segítik egymást, példát mutatnak a
többieknek és ezzel a példamutatással észrevétlen tanítják az olvasókat is. A
célzott nagyobb ovis, kisebb iskolások pedig fogékonyak erre, sokkal többet
lehet elérni náluk így, mintha szülői prédikációkat hallgatnának. Ami még
finoman megjelenik – és sokkal távolabb mutat egy mesekönyv szórakoztató
feladatán - az pont a családdal kapcsolatos. Joli és Sári szüleikkel együtt
szépen élnek, érezhető a támogató közeg, például az apuka viccesen segíti a
szállodába egy levélért beosonó lányát azzal, hogy lyukat beszél a londíner
hasába. Brendon és Vanessza, akik a többi kalandban vesznek részt már nem
ennyire szerencsések, de erről csak a kitaposott tornacipőjük és az árulkodik,
hogy egy gyári munkásszállón laknak.
Ez az árnyaltság akkor is jelen van, amikor a többi
szereplőről, például Macskabalogról van szó. Először annyit tudunk meg róla,
hogy milyen mogorva és magának való, de utána kiderül, hogy felesége elvesztése
miatt szomorkodott. Jó értelemben vett emberség van az itt szereplő állatokban.
Macskablog még süt egy adag sajtos rolót (ami állítólag legjobb a városban),
mielőtt felesége megmentésére indul, de sokszor segítenek egymásnak, legyen szó
plüsszsiráf visszajuttatásáról vagy egy pillangócsapat útbaigazításáról.
Ami nekem fontos egy mesekönyvnél, hogy felnőttként is jó
élmény legyen olvasni. Ebben az igényes, humoros és sokszor szépséges szövegben
pont annyi a lazaság, amennyit a fiatalabb korosztályok is használnak – nem
zavaróak a benne levő okék. Nagyon szerettem a neveket, tökéletesen felidézik
azt a hangulatot, amikor ovisok beszélnek a barátaikról vacsora közben.
Több lírai részlet fűszerezte a meséket, a Budapest egét
beborító, falevelek alá bújó pillangók utazását csodálatos elképzelni is
(továbbá ez a rész bekerült nálam a legszebb zárómondatok listájára). És ha már
a képekről van szó, ritka az a könyv, ahol olyan összhangban van a szöveg és az
illusztrációk, mint itt. Sipos Fanni rajzai önmagukban, műalkotásként is
megállják a helyüket, simán előfordult, hogy egy-egy lapnál várnom kellett a
lapozással, mert annyira részletgazdagok a rajzok, hogy figyelmes nézelődés
után újabb és újabb alakot találtunk.
Bárcsak igaziból is létezne Rókazsolt, szebb lenne ez a
világ.
