2023. március 26., vasárnap

Amikor az objektív a görbe tükör

 Ez az első fotóalbum, amiről ajánlót írtam, gondoltam milyen jó lenne egy rendes közhellyel kezdeni, miszerint egy kép többet mond ezer szónál. De Molnár Péter még ezt is össze tudta kavarni. Mert az általa kitalált „Ezospiri bullshit” irányzat rajongói pontosan tudják, hogy a fényképei az alájuk írt szövegekkel együtt nyerik jelentésüket. Összeillenek, sőt kiegészítik egymást. Mondhatni, a könyvben gyakran emlegetett „Zuniverzum” is egymásnak teremtette őket.

Ha valaki nem ismeri a szerzőt személyesen, furcsa lehet olyan szövegeket olvasni, melyek mintha a közösségi médiában (vagy hűtőmágneseken, jelvényeken stb.) jelenleg túlburjánzó Mindenféle Okosságok és Életigazságok közé tartoznának. Éppen ezért, mielőtt nekikezdünk ennek a kétszáz oldalas, igazi, minőségi fotóalbum lapozgatásának, célszerű felidézni az irónia, a cinizmus, a humor, sőt a fekete humor jelentését. Aki szereti a Monty Python, a Fekete Vipera és a L’art pour L’art társulat stílusát, imádni fogja ezt a könyvet. Csodálatos látni, hogy egy építkezés unalmasnak hitt területén mennyi vicces helyzet rejtőzik a csupasz betonfalak és a vasbeton pillérek között. Arról nem is beszélve, hogy gyakran küzdök én is a pareidoliával, vagyis, hogy olyan helyeken is arcokat látok előbukkanni, ahol nem kellene lenniük. Ezek a típusú képek voltak a kedvenceim, legyen rajta akár gyorskaját majszoló betonfal, vagy csurig teli utcai szemetes. (Képeket azért se szúrok be, akit érdekel, megnézheti a könyvben.) De ehhez a fotós látásmódja kell, melyet lehet furcsának vagy groteszknek is tartani, ez az olvasótól (vagy jelen esetben a komplex vizuális élmény élvezőjétől) függ.

Nem titok, hogy hozzám közel áll ez a fajta humor, sőt azon szerencsések közé tartozom, akik a szerző barátjaként az elmúlt években folyamatosan mellette álltak, nógatták, sőt néha nyomdafestéket nem tűrően próbálták motiválni, hogy készüljön egy könyv ezekből a fényképekből. Elismerésként (vagy Molnár Petit ismerve kiszúrásként, hihi) az egyik előszót én írhattam az albumba. 

A magánkiadásban megjelent Az Ezospiri Bullshit első 7 (-1) éve első kiadása egy hét alatt elfogyott, de az érdeklődésre tekintettel már készül a második adag. Aki szeretne belőle a saját polcára, írjon a molnarpeter@molnarpeter.hu címre és akkor nem kell az Országos Széchényi Könyvtár olvasótermében hangos nevetéssel zavarnia a többieket.

A szerző Facebook oldaláért kattints ide, de a könyvben szereplő képek már nincsenek fent rajta, szóval érdemes beszerezni a kötetet. :-) 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése