2022: 101 könyv, 30708 oldal

 Mielőtt az idei olvasmányélményeimről írnék, gondoltam jó ötlet lenne visszatekinteni az elmúlt évre. Több könyvről írtam részletesen, de sok kimaradt, pedig a tavaly elolvasott 101 könyv között sok említésre méltó van még.

 

Csabai László: Szindbád, a detektív

A száz éve játszódó összefüggő novellafüzér főszereplője egy fiatal magyar detektív. Szépen megrajzolt helyszínek és eredeti szereplők, felsorakoztatva az emberiség számtalan pozitív és negatív tetteit. A bűntettek is érdekesek voltak, nem erőltetett a krimiszál sem. Remekül mutatta be a huszadik század első felét, szerettem, ahogy összeértek a történetek, a végén levő csattanó pedig a helyén volt. Ez volt az első könyvem Csabai Lászlótól, de biztosan elolvasom a többi művét is.

 Fahidi Éva: A Dolgok Lelke és Edith Eva Eger: A döntés

Egyszerre talált meg ez a két könyv, pedig A Dolgok Lelke már évek óta ott állt a polcon, de nem mertem belekezdeni. A holokauszt felfoghatatlan, érthetetlen és elfogadhatatlan, a túlélők visszaemlékezései azért is fontosak, hogy soha többet ne történhessen meg ez a szörnyűség. Fahidi Éva könyvéből sugárzik a derű, a legszörnyűbb helyzetet is azért tud túlélni, mert belekapaszkodik a csodaszép gyerekkorába és az őt meleg szeretettel körülvevő családi emlékeibe. Edith Eva Eger könyvében máshol vannak a hangsúlyok, de ugyanaz a megmagyarázhatatlan erő és bizakodás nála is ott van, és nagy motivációt tud nyújtani másoknak, akik megtorpantak az útjukon. Közös pont az életükben a tánc és a mozgás szeretete, és hogy gyűlölet helyett az életet választották. Edith Eger most 95, Fahidi Éva 97 esztendős – csodálatos teremtések, igazi példaképek.

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Ilyen, amikor egy igazi angol úriember leírja állatgyűjtő expedíciókon szerzett élményeit. Elképesztőek voltak ezek az ötvenes évekbeli utazások, a világ még sokkal érintetlenebb volt, például Komodo szigetére még a helyiek sem tudták, hogy lehet eljutni. Ennek ellenére, hatalmas lelkesedés és tettvágy volt már akkor is jellemző Attenboroughra, ahogy a maga szerény és kedves módján elintézett minden adminisztratív és egyéb akadályt a felidézett három utazásánál. Bár óriástatut ő sem tudott gyűjteni, rengeteg információt megtudhatunk a könyvéből: a kisebb tatuk ennivalójához földet kell keverni, és akkor nem lesz hasmenésük, a komodói sárkányoknak rossz a hallásuk és régen a matrózok valószínűleg a lamantint nézték sellőknek. Szenzációs könyv, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és élményekkel teli. Eddig Durrell volt a kedvencem ebben a témakörben, de ezentúl Attenborough is többet fogok olvasni. 

Henri Perruchot: Van Gogh élete

Miközben olvastam jöttem rá, hogy a leghíresebb történetei kivételével eddig alig tudtam valamit Van Goghról. A szerző igazán felkészült, komoly kutatómunkát végzett, ez például látszik a festő és az öccse közötti levelezés bemutatásában. Ezek az idézetek nagyon jól ábrázolják Van Gogh személyiségét, sérültségét és ezzel összefüggésben betegségét. Számomra nagy segítséget jelentett, hogy nemcsak a festő életének helyszíneit mutatta be, hanem az ott készült képeket is, és azokat elemezte a színhasználattól a témaválasztásig. Sokszor jutott eszembe, hogy vajon mi lett volna Van Gogh sorsa, ha egy jómódú polgári családba születik, anyagi gondok nélkül, nyugodt körülmények között élve. Választ erre sose fogunk kapni, maradnak a csodálatos festményei és a szomorúság, hogy mindössze 37 év jutott neki.

Czakó Zsófia: Szívhang

Az elcsépelt mondás szerint egy nő két dologért képes mindent megtenni: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen. Czakó Zsófia második regényében mindkét történetből bőven találunk, a borsodi kórházban sokadik abortuszukra váró nők és lányok mellett a fővárosi értelmiség vitaminokkal és jógagyakorlattal megsegített hiábavaló teherbeesései ugyanazt a reménytelenséget sugallják. Szociográfiai mélységű társadalmi helyzetkép, együttérzéssel és előítéletektől mentesen. Nagyon várom a harmadik kötetét, tehetséges és szívemhez közel áll, bármit is ír.

John Hersey: Harangot Adanónak

Kellemes meglepetés volt ez a regény, nem hittem volna, hogy ennyire leköt egy kis olasz falu II. világháború alatt játszódó története. Az amerikaiak már partra szálltak Olaszországban, a tengerparti Adano településen a kivándorolt olasz szülőktől, már Amerikában született Victor Joppolo őrnagy veszi át az irányítást. Figyelmes és emberséges hozzáállásával hamar rendet teremt az évtizedekig fasiszta vezetőktől szenvedő városkában. Miután biztosította az élelmezést és az utcák tisztaságát, megpróbálja megoldani a helyiek szívfájdalmát is: hogy szerezzen egy új harangot a tőlük elrabolt és beolvasztott 700 éves helyett. A regényben szereplő sokszor ironikus humor soha nem bántó, inkább a kulturális különbségeket figurázza ki. Vannak benne emberséges katonák és kegyetlen civilek, és görbe tükröt mutat a nemzetekről szóló sztereotípiáknak is. Nagyon érdekes, hogy Hersey a Time tudósítójaként járt Olaszországban 1943-ban és négy-öt napot egy hasonló szicíliai kisvárosban töltött, ahol Frank Toscani volt a polgármester, akinek az élete sokban hasonlít Joppolo őrnagyéra. Valószínűleg róla mintázta a főszereplőt, amit az is alátámaszt, hogy amikor az író elküldte Toscaninak a regény és az abból készült film szövegét, hiába írta bele a szerelmi szálra utalva, hogy sok elképzelt rész is van benne, Toscani 250 ezer dollárra perelte be. Végül egy közös vacsora alatt elálltak a pereskedéstől, és a filmből származó összes bevételt Hersley felajánlotta a Vöröskeresztnek. Teljesen megérdemelten kapta meg a könyv a Pulitzer-díjat 1945-ben.

Heinrich Harrer: Hét év Tibetben

Igaz az a mondás, hogy az Élet a legnagyobb rendező – végig úgy éreztem, hogy kalandregény írója nem tudott volna ennyi fordulatot kitalálni, mint ami Heinrich Harrerrel történt meg. A hegymászó a II. világháború kitörése után nem tudott visszatérni Európában, többször szökött meg az indiai hadifogolytáborból, míg Tibetbe jutott társával. A könyv legfőbb érdeme, hogy a rengeteg információt élvezetes formában mutatja be erről a titokzatos országról. Legyen szó múltról vagy jelenről, a helyi népszokásokról, a társadalmi berendezkedésről, vagy a vallásról, de akár egy átlagember mindennapjairól, alapos, de mégis könnyen olvasható stílusban ír róluk a szerző. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy milyen körülmények között, mennyire hiányos felszereléssel érték el a Tiltott Várost. Európai létükre beilleszkedésük és elfogadásuk a helyiek részéről példa nélküli volt. Harrer a Dalai Lámáról hatalmas tisztelettel és szeretettel ír, nagyon jó volt látni a kötet illusztrációi között a később, róluk készült fotókat. A kínai megszállás előtt szinte az utolsó pillanatban figyelték meg Tibetet és ebben a műben emléket tudtak állítani neki. Nagyon érdekes könyv, szerettem olvasni.