Egyféleképpen történt dolgok

 Úgy éreztem magam Gerlóczy Márton Fikció 1. A katlan című regénye olvasásakor, mintha egy sötét utcában állnék, és belesek egy házba a függöny nélküli ablakon. Nagyon érdekel, hogy mi történik az ott lakókkal, de valahogy mégis udvariatlanságnak érzem betolakodni az életükbe. Pedig Gerlóczy Márton nem zavartatja magát, szinte kézen fog, behúz a nappalijukba, hellyel kínál és elénk tárul ez a többgenerációs történet. Hogy ez most valóban fikció-e, mint ahogy a címe sugallja, vagy valós családtörténet, annak eldöntése az olvasóra van bízva. Aki ismeri az író eddigi regényeit, sejtheti a választ, de akár így, akár úgy közelítünk hozzá, hatást fog gyakorolni ránk.

A negyven feletti korosztálynak valószínűleg inkább ismerős lehet ez a fajta identitáskeresés. Komoly kérdések onnan, hogy ki vagyok, miért így alakult az életem, egészen odáig, hogy el tudom-e fogadni vagy változtatni akarok rajta. Mert sokszor csak hátizsákként cipeljük elődeink problémáit, rossz döntéseit és szokásait – a transzgenerációs traumákkal nem véletlenül foglalkoznak egyre többen. A regényben pont egy ilyen sorsfordítóan fontos esemény előtt áll az író, karácsonykor a szokott thaiföldi utazása helyett egy szicíliai kisvárosban bérel egy házat és várja a DNS teszt eredményét, melyből kiderül a valódi származása. A családja iránti kutatás szinte mániákussá teszi, hónapokon keresztül nem is foglalkozik mással, és mintha nem véletlenül értek volna össze ezek a szálak ott és akkor nála. Időbeli ugrásokkal követjük a kutatómunkát és ismerjük meg az előtte levő generációk életét.

„A nagyszüleimre gondoltam, anyai és apai nagyszüleimre, és megpróbáltam odavetíteni őket abba a kirakatba, kényelmetlenül fészkelődtek, és hiába álltak közel egymáshoz és kulcsolták át egymás csuklóját, egy sötét szakadék tátongott közöttük, a szakadék mélyén a rendezetlenség, az összeférhetetlenség, a ki nem beszélt traumák és sérelmek áthatolhatatlan hulladékával, melyet a szeretet, a függés és a szorongás sűrűn benőtt indái tartottak össze, fel nem tett kérdésekre meg sem fogalmazott válaszok, átgondolatlan kijelentések, és a néma csend. Kelet-Európa.”

Egy ismerős azt mondta erről a könyvről, hogy neki nem tetszett, mert nem történik benne semmi. Értem - vagyis inkább érzem - hogy mire gondol, de engem elvarázsolt és annyira izgultam, mintha egy krimit olvasnék. A mindennapok történései, Scicili bemutatása, a szerző, ahogy barátnője első kötetét szerkeszti (amint pont ajándékba kaptam egy kedves barátnőmtől <3, miközben olvastam A katlant – nincsenek véletlenek) - mind keretbe foglalták és ellensúlyozták az identitáskeresésének hatalmas súlyát. Szerettem a városok, utcák, házak leírását, és jó volt a rég halott, de váratlanul élőként megjelenő kedves rokonnal (?) folytatott párbeszédeket is olvasni. Sokszor álltam meg egy-egy bekezdésnél és boldogan futottam át még egyszer az adott részt. Mert ez a regény azért is jó élmény, mert igazán jól volt megírva. Gerlóczy könyveit az Igazolt hiányzás óta olvasom, nagyon szépen látszik, hogy a saját hangja és a tehetsége már az elején is megvolt, de ez mostanra (na jó, az előző, Mikecs Anna: Altató című kötetre) érett be. Várom a következő részt, mert bár sejtem, hogy mi lesz a DNS tesz eredménye, nagyon drukkolok neki, hogy végre önmaga lehessen. De közben ugye azt is tudjuk, hogy „A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.”