A halállal kezdődik és egy szakítás történetével ér véget
Carolina Setterwall könyve, a Reméljük a
legjobbakat. A fülszöveg szerint a könyv szerzője a fiával él egyedül
Stockholmban, ezek alapján nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a
regényfőhős Carolina, egyben a mű írója is.
A szerző önterápiának is beillő részletességgel dolgozza fel
élettársa halálát, és a simának egyáltalán nem nevezhető újrakezdését. A regényben
párkapcsolatuk kezdetétől kalauzolja végig az olvasót, és már a könyv elején
kíméletlenül, részletekbe menően taglalja a társa, a gyerekének apja halálát. A
bőrünkön és a bensőnkben érezzük Aksel elvesztése miatt érzett kétségbeesést,
önvádat, ami szép lassan kialakul a kezdeti sokkból felocsúdó Carolinában.
Ha ez még nem lenne elég, a regényben a jelen és a múlt
között ugrálva meséli el ezt a különös, hullámvölgyekkel tarkított szerelmi történetet.
A visszahúzódó, döntéseit alaposan megfontoló, realista Aksel a tűzről pattant,
az életét minden tekintetben kézben tartó, céltudatos Carolinát választja.
Összeköltöznek, és bár a férfi nem volt rá lelkileg felkészülve, mégis
bevállalja, hogy legyen közös gyerekük. A baba megszületése után nem sokkal
azonban végzetes fordulatot vesz az életük, és Carolina magára marad a pár
hónapos Ivánnal.
A lebilincselő részletességgel leírt érdekes pártörténet
azonban néhol megbicsaklik. Olykor jelentéktelennek tűnő, ám a szerzőnek minden
bizonnyal fontos eseményeket taglal hosszan és érdektelen módon. A könyv nagy
erénye viszont a felépítése. A kétharmadáig az idősíkok változtatásával, a még
élő Aksellel közös élményeikkel, majd Ivant egyedül nevelő Carolina édes-bús
történeteivel teszi izgalmassá a regényt. Az új párkapcsolat sztoriját viszont
már végig a jelenben, lineáris idősíkon követhetjük nyomon, ami szintén olyan
hullámzó, amilyen gyerekének apjával közös életük volt.
Bár Carolina végül szerencsésen kihátrál egy manipulatív,
passzív-agresszív párkapcsolatból, az életének Aksellel közös fejezete nem
zárul le. Nemcsak azért mert ott van Ivan, aki minduntalan emlékezteti a
férfira, hanem mert szép lassan feldereng, hogy talán az igazit vesztette el
azon a 2014-es őszi reggelen.
Olvasóként nem kívánhatunk mást a kommunikációs
szakemberként dolgozó Carolinának, mint azt, hogy tegye teljessé az életét. Ahogy
Aksel is írta az utolsó levelében: „Reméljük a legjobbakat”.
(Metz Edina vendégszerző ajánlója!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése