Dr. Irodalom

Csáth Géza nevét nemcsak a könyvmolyok ismerik, mivel a morfiumfüggő orvos-író híressé, hírhedtté vált irodalmi tehetsége és az őt körül lengő botrányok miatt. A Nyugat első szerzői közé tartozott unokafivéréhez, Kosztolányi Dezsőhöz hasonlóan. Kortársai elismeréssel írtak róla, majd feledésbe merült írói munkássága, de az elmúlt évtizedekben újra előtérbe került egyedi tehetsége. Hiánypótló kötet összeállítására vállalkozott Szajbély Mihály, mikor Csáth Géza élete és munkái címmel egy igazi „régimódi monográfiát” állított össze, mint ahogy ezt a kötet alcíme is jelzi. Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József gyermekkorától írt naplóit, rokonaival és barátaival (mint például Vészi Margit vagy Ady Endre) sok éven át folytatott levelezését használta fel Szajbély, kiegészítve és egyszerre szorosan összefogva Csáth irodalmi életművével, mindezt irodalomtudományi alapossággal elemezve. Az író rajongói és az érdeklődő olvasók előtt élesen rajzolódik elő a XIX. század végi és a XX. század eleji életstílus, hangulat, művészeti világ vagy akár a társadalmi rétegződés. Csáth Géza életével kapcsolatban minden titok feltárul előttünk. Hogyan döntött a zeneszerzés és az orvosi tanulmányok között, milyen hatással volt rá a megállapított, de nem bizonyított tüdőbaj, hogyan alakult ki hipochondriája, majd kábítószerfüggősége. Szajbély érdekes megállapítása, hogy Csáth a morfiumhoz nem aljzó-, hanem nyugtatószerként nyúlt. Szintén fontos felfedezés, hogy ő volt az, aki összekapcsolta az elmegyógyászatot és a pszichoanalízist Magyarországon. A legutolsó lapokon a kötet szerzője cáfolja Csáth haláláról elterjedt legendát, miszerint miután agyonlőtte feleségét, a határon próbált átszökni és közben katonák ölték meg. 

A vaskos kötet tényleg számtalan aspektusból bemutatja Csáth életét, és nemcsak az eredetileg is nagy terjedelem miatt hosszadalmas olvasni, hanem mert én mindig előkerestem azokat a műveit, melyekről szó volt és elolvastam őket újra. Szajbély Mihály monográfiáját elolvasva egy kívánsága van minden olvasónak – bárcsak minden irodalmárról készülne ilyen alapos életrajz. 

Szüfrazsett nyolc férjjel

Karig Sára emblematikus alakja a huszadik századi magyar történelemnek. Saját magáról azt mondta, hogy ő a szerencse lánya, de ennél sokkal több van lenyűgöző élettörténetében. Olyan különleges tartással, hittel és erővel rendelkezett, amely százévente egy embernek jut. A bajai középosztálybeli családja taníttatta, a lányoknak szokásos varrás, főzés és betegápolási ismeretek mellett megtanult angolul, németül és érettségi után a szegedi majd egy angliai egyetemre járt. Baráti köréhez tartozott Radnóti Miklós és Szent-Györgyi Albert, majd Justus Pál révén ismerte meg a szociáldemokratákat, és csatlakozott ehhez a párthoz. A második világháború alatt bekapcsolódott az illegális mozgalomba, számtalan gyereket mentett meg a Svéd Vöröskereszt segítségével, de vitt élelmiszert és hamis papírokat zsidóknak és katonaszökevényeknek is. Bár soha nem akart klasszikus családanya lenni, de a papírok miatt nyolcszor ment férjhez. Akkor is segített a rászorultakon, ha félt, mert kötelességének érezte, ezért kapta meg a Világ Igaza kitüntetést. Mikor 1947-ben leleplezte a kommunisták kékcédulás választási csalását, az oroszok elvitték a sarkkörön levő munkatáborba, Vorkutára, mely egyébként egy vármegyényi terület és ott volt közel hét évig. Túlélte a szénbányai munkát, majd Sztálin halála után az elsők között jöhetett haza. 

„Nekem van egy olyan felfogásom, hogy ha nekem megmondják, mit hogyan kell csinálni, és nem kellenek hozzá különösebb berendezések, csak józan ész, akkor azt én is meg tudom csinálni.” 

Rehabilitációja után fordítóként, szerkesztőként dolgozott, majd a nyolcvanas években leültek Bakonyi Évával, akinek elmesélte élete történetét. Ennek a 33 magnókazettának az anyaga olvasható a Magvető Tények és tanúk sorozatának kötetében, rengeteg magyarázó lábjegyzettel és fotóval ellátva. Felejthetetlen történet egy felejthetetlen asszonyról, igazán példamutató élet egy igazán nehéz időszakban.

(Karig Sára: A szerencse lánya, (életútinterjú, készítette Bakonyi Éva); Magvető Kiadó 2019; 5499 Ft)

„Meghal a füst is”

Darvasi László az egyik legsokoldalúbb szerzőnk a kortárs magyar irodalomban, számos műfajban otthon érzi magát. Ajánlottam már én is novelláskötetét és regényét is, minden könyve nagy kedvenc a Trapititől (gyerekkönyv) Szív Ernő minden mondatáig (tárcák), de a Magyar Sellő című legújabb regénye kapcsán azt éreztem, hogy  ez egyszerűen tökéletes.

Ebben a művében komoly témát helyez középpontba: hogyan maradhatunk emberek zsarnokságban, elnyomásban, lehet-e, érdemes-e ragaszkodni elveinkhez, erkölcsi normánkhoz. Valahol német területen járunk régi időkben, ahol a kisvárost felkavarja az a hír, hogy a gróf Magyarországról hozatott sellője megszökött és a környéken bujkál. A bolondnak tartott szénégető fia szorosabb kapcsolatba kerül az arc nélkül, mesebeli teremtménnyel, és miközben zajlik a kutatás a sellő után, megismerkedünk a közösséggel: az iparosokkal, polgárokkal, a gróffal és a szolgálóival. Előbb-utóbb mindenki kapcsolatba kerül a bomlott elméjű gróffal, és saját morálja szerint reagál a kiadott feladatokra. Sorra kerül a kegyetlen, gusztustalan, sokszor fájdalmas megmérettetéseken mindenki, a gróf emberei ugyanúgy, mint a szénégető vagy a fia. A reakció viszont mindenkinél más. „Hogy persze ki a hóbortos, ki pedig a bolond, sokszor kérdés marad. Meg aztán volt egy állítás, hogy nyilván az olyan ember a bolond, aki azt csinálja rendre, amit nem kellene. Megcsinálja, holott nincsen rá szükség. Megcsinálja, de nincsen a dolognak szemernyi értelme sem. Vagy például él.” Darvasi Magyar sellő című regénye balladai hangulatú, kortalan történelmi tükör, az emberek által újra és újra elkövetett hibák tükre. Legalább mi tanuljunk belőle.

(Darvasi László: Magyar sellő; Magvető, 2019; 3499 Ft)