„A közöny és az átlag ügynöke”

Tavaly újra kiadták a Magvető Zsebkönyvtár sorozatában Konrád György első, 1967-ben megjelent A látogató című regényét. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, remek műveket (vagy inkább remekműveket) választanak és az igazat megvallva, nekem tetszenek a régi noteszokra emlékeztető borítók is. Jó volt újra elolvasni a Konrád könyvét, melyhez ötven éve, első megjelenésekor nem lehetett hozzájutni, mert rendszerellenesnek tartották. Pedig csak őszinte, de pontosan ezzel éri el azt a nagyon erős hatást, hogy felejthetetlenné válnak a történetek és az is, ahogy Konrád György papírra vetette őket. A könyv főszereplője T. úr vagy néha T. elvtárs, aki egy fővárosi gyámhivatalban dolgozik egy évtizede. „Itt forgolódom hát évek óta iktatópolcok és idegen ajtók között, táskámban jámbor és lehetetlen kérelmekkel, értőn is értetlen határozataimmal. Figyelem, lassan tíz éve ügyfeleim esendő és izgatott fintorai mögött elvékonyodó, füstszínű arcukat, csodálkozástól végérvényesen nyitva felejtett szájukat, elillant mosolyuk romos szerkezetét, érdektelen jóságuk és gonoszságuk beroppant ábráit ráncaik között.” Ügyfelei a társadalom peremén lévők közül kerülnek ki, sok nehéz sorsot és tragikus életet lát munkája közben. Amikor egy házaspár öngyilkos lesz, felrúgva eddigi hivatalnoki életét, gondját kezdi viselni az egyedül maradt ötéves, értelmi fogyatékos fiúknak. A felvillantott életképek hiába fél évszázadosak, akár mai életeket is bemutathatna az író. A különbség, hogy írógép helyett számítógépen írják a jelentéseket, nincs cigarettafüst a hivatal termeiben, de a portás, az épület, a feladat és a hangulat nagyon hasonló. A történetek mellett ugyanannyira fontos a regény szövege – bár prózai műről van szó, a nyelvezete tömör, kifejező, szinte lírai. Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó mű dokumentarista látlelet egy korszakról, egy országról, egy lecsúszott nemzedékről.