Diktatúrák börtönében

Koestler Sötétség délben című művét először nagykamaszként olvastam, majd húsz évvel később újra az új fordítást, és bár mindkét alkalom traumatikus volt, nem bántam egyiket sem. Kivételesen nem azért vettem újra a kezembe, mert nem emlékeztem rá, belém égett minden történése, fel tudtam idézni a főszereplőt és azt a tehetetlenséget, amivel benne van a helyzetében. Arra voltam inkább kíváncsi, hogy a 2015-ben előkerült eredeti, német nyelvű kézirat miben más – ilyen irodalmi szenzáció ugyanis ritkán történik, miszerint véletlenül rábukkantak Koestler német kéziratára, holott eddig csak az angol fordításból ismerte a világ ezt a remekművet. Az 1940-es megjelenése óta hatalmas példányban adták ki világszerte, mivel témája akkor is, azóta is sokakat érint. A regény főhőse, Rubasov évekig fontos szerepet töltött be egy totalitárius állam felsővezetésében, de ahogy a régi vezetők kezdenek gyanússá válni, őt is letartóztatták és bebörtönözték. A regény tökéletes képet fest a politika működéséről, a politikai elítéltek mindennapjairól a börtönben. Rubasov nem először kerül börtönbe, ismeri a szokásokat, tudja a falon kopogtatott börtönábécé jelentését is. A mű szerkezetileg a három kihallgatása köré épül fel, de közben folyamatosan visszatekint a múlt eseményeire. „A párt nehéz időket él át, de más forradalmi pártok átéltek már nehezebb időket is. A legfontosabb a töretlen akarat. Aki most puhány és szentimentális, annak nincs helye a sorainkban. Aki pánikhangulatot kelt, azaz ellenség kezére játszik. … A magatartásával a mozgalom kártevőjévé válik, és ennek megfelelően is kell bánnunk vele.” Ezeket a szavakat Rubasov a regény elején egy vidéki város pártsejt vezetőjének mondta, de vele végül ugyanez történt. A regény töretlen sikere a diktatúrák tökéletes leírásának is köszönhető, mert nem kizárólag a szovjetek működtek így, akkor, és azóta is a világ több részén magukra ismerhetnek az elnyomottak. A magyar származású író regényét a nyolcvanas években szamizdat kiadásban jelentették meg Magyarországon, azóta több kiadásban megjelent és most végre Mesés Péter kitűnő, új fordításában olvashatjuk.

Negyedrangú állampolgárok

A legizgalmasabb regények szerintem a történelemkönyvek háromsoros, kisbetűs részeiből készülnek. A kitelepítésekről mindenki hallott, akár családi történetekből, akár az érettségire készülve, de az, hogy vajon mi történt a kitelepítettekkel, miután felrakták őket a kocsikra, majd a vonatokra - én például semmit sem tudtam Kováts Judit Hazátlanok című regénye elolvasásáig. A levéltáros-történész szerző harmadik regénye hasonlóan komoly témát jár körül, mint az előző két műve. Hartmann Lili késmárki gimnazista élete gyökeresen felfordul, mivel német származása miatt kitelepítik hazájából. Hamar kellett felnőnie, mivel ügyvéd édesapját bebörtönzik, majd kényszermunkára küldik, nővére gyermeket vár a hónapok óta fronton levő sógorától, akiről nem kapnak hírt, így a család nőtagjait Lili próbálja életben tartani, amikor megkezdik kálváriájukat. „Régi életünk akár egy törött korsó, szétesve darabjaira.” Lili eddigi védett életében most tapasztalja először idegenek gyűlöletét, ismeretlenek fizikai bántalmazását, csak azért, mert német eredetű a családja. Németül, magyarul, és szlovákul egyaránt jól tud, de egyik néphez sem tartozik ezentúl, hazátlan lesz. Ideiglenesen táborba zárják őket, majd a politikai helyzet változásakor Bajorországba kerülnek, ahol volt koncentrációs táborokban jelölnek ki nekik helyet. Éveken keresztül negyedrangú állampolgárként, éhezve-fázva élnek, de minden erejével próbálja családját egyben tartani, ha kell lop, ha tud, munkát vállal. Kováts Judit naturálisan, de mégis természetesen ír olyan szörnyűségekről, melyeket el sem tudunk képzelni. Bár Hartmann Lili kitalált alak, biztosak lehetünk benne, hogy ezerszámra kerültek ilyen helyzetbe emberek politikai döntések miatt. Sokan meghaltak, sokan új életet kezdtek – mint ahogy Lili is, a Hazátlanok című könyv pedig emléket állít a háború ezen ártatlan áldozatainak.