Családi örökség: öröm vagy átok

A családi legendáriumunk szerint kisbaba koromban, ha babakocsiban tologattak az utcán és elment felettünk egy repülőgép, mindig keservesen sírva fakadtam. Bár biztos, hogy nem ismerte a családom a „transzgenerációs szemlélet” fogalmát, de mégis azzal magyarázták a dolgot, hogy mindkét szülőm a II. világháború vége felé született, harcok, bombázások, menekülések közepette és akaratlanul is átadták nekem a félelmet a repülőgép zúgásától. 

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai című könyve ugyanerről a témáról szól: hogyan tudunk saját életünkön javítani azzal, hogy szembe nézünk felmenőink sorsával, történeteivel. Általában úgy visszük tovább ezeket a viselkedésmintákat, hogy nem is tudunk róluk, esetleg akkor eszmélünk, ha már mindenféle fizikai tünetet okoznak a pánikbetegségtől a rosszindulatú daganatokig. 

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológusként sokféle embernek segített, könyvében minden főbb gondolatot megtörtént esetekkel mutat be. Mert generációkról generációkra nemcsak a porcelán étkészlet és a beigli recept öröklődhet, hanem félelmek, kényszerek és rossz döntések is. (A szépirodalomban is sokat foglalkoznak ezzel a témával, Grecsó Krisztián Vera című regénye erről is szól.) Pedig ez nem egy megváltoztathatatlan ördögi kör, mert családfakutatással és a még élő rokonokkal való beszélgetéssel és egy nagy elhatározással szembe nézhetünk azzal, hogy mi az, ami nem a miénk és mégis mázsás teherként cipeljük magunkkal. A könyvben külön fejezet foglalkozik a leggyakrabban előforduló problémákkal: ha nem várt gyerekként születik valaki, vagy ha nem örülnek a nemének, vagy ha egy korábban született testvér meghalt. Sok családban ott van a veszteség, legyen az anyagi vagy egy elköltözött, eltűnt családtag, de örök traumát hagy egy nőnél a megerőszakolása is. A másik oldal is nagyon fontos – a tabuk feloldása és szembenézés a múlttal. „Hány meg hány családban van még nejlonba csomagolva, eltakarva, elrejtve az igazság! Hány meg hány ember megy úgy haza, hogy esélye sincs megmutatni magát azoknak, akikkel elvileg a legbizalmasabb viszonyban kellene lennie. Milyen sokaknak eszükbe sem jut beszélni a félelmeikről, fájdalmaikról, hányan nem tudják megosztani az övéikkel a legmélyebb aggodalmaikat sem. Ahogy Virginia Satir, a világhírű családterapeuta mondta, a családok többsége hírből sem ismeri a nyílt kommunikációt. Nem mondják ki azt, amit éreznek vagy gondolnak, ha pedig érzelmileg megterhelő helyzetbe kerülnek, akkor inkább támadnak, védekeznek, okoskodnak, vagy kilépnek a helyzetből.” 

A fejezetek végén összegyűjtött kérdések segítik azokat, akik elindulnak az önismeret ezen göröngyös útján. Mert ez az út nemcsak a mi életünket fogja megkönnyíteni, hanem a gyerekeinkét és a további generációkét is.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors; Kulcslyukkiadó, 2018; 3360 Ft

Felnőtt titkok, gyermek érzelmek

Aki követi Grecsó Krisztián közösségi oldalait, hónapok óta várja Verát. Annyit már tudtunk róla, hogy Vera negyedikes, szegedi és hirtelen felborul az addigi biztonságos élete. A nyolcvanas években járunk, egészen pontosan az 1980/81-es tanévben, mikor Vera egyszer csak szembesül a váratlanul beköszöntő első szerelemmel és az addig elhallgatott családi titkokkal. A kislány szemszögéből látjuk a történetet, így a családi dráma csak a háttérben jelenik meg, de egy-egy elejtett szó, gesztus, felnőttek egymásnak mondott, elharapott félmondatai miatt az olvasó már sokkal hamarabb összerakja a történetet, mint Vera. Éppen ezért minden együttérzésünk az övé, a próbáljuk óvni, hogy ne okozzon benne törést a hatalmas sebességgel közelgő dráma. Mert az elhallgatott titkok már csak ilyenek – mindig minden kiderül, csak az nem mindegy, hogyan.

„Vera arra gondol, hogy így nem lehet élni. Ennek nincs értelme. Ha soha semmi nem történhet magától, igazából, és ha egy felnőttnek így kell élnie, akkor ő nem akar felnőtt lenni, se feleség, se anya. De ekkor a mamára néz, és látja rajta, abban, ahogy bólogat, ahogy fegyelmezi magát, és próbál figyelni, hogy milyen fáradt, és valójában mennyire unja ezt az egészet, és megint rátör a szeretetroham, legszívesebben hozzábújna, mert a mamában nincs semmi hazugság, se játék, minden porcikája igazságból van, és semmilyen hazugságra nem lenne képes.”

A regény három dolog miatt tetszett nagyon: a témája, a stílusa és formája, a harmadik pedig a korrajz. Aki a hetvenes években született, teljesen otthon érezheti magát az olvasása közben. Nálunk a „2123-as számú Tömörkény István úttörőcsapat, vigyázz!” helyett nálunk a "3358-as Jókai Mór úttörőcsapat, vigyázz!” hangzott el, de ugyanígy különleges alkalommal vettünk vaníliás karikát vagy Melba kockát. Annyira pontos a ruházatok, szokások és az egész életérzés megfogalmazása, hogy szinte hallom a konyhaszekrény tetején felhalmozott üres sörösdobozok összekoccanását, ahogy becsukódik a fehér műanyag borítású ajtó. Grecsó Krisztiántól eddig a Mellettem elférsz és a Megyek utánad voltak a kedvenceim, most Vera is csatlakozott hozzájuk.

(Grecsó Krisztián: Vera; Magvető, 2018; 3699 Ft)

Plusz egy idézet:

„Józef nekidől, Verában most melegség ömlik szét, nem is érti, hogy lehet ez ilyen végletes: soha ilyen biztonságban nem érezte magát, mint Józef mellett, pedig az imént még jegessé fagyasztotta a rémület, hogy milyen könnyű mindent elrontani!

Ez nem olyan, mint másokkal, az iskolából. És igaz, hogy abban nincs is ennyi gyönyörűség, de legalább tőlük nem kell rettegni.

Attól, hogy elvesznek.

A korábbi élete neki való volt, gyerekhez illő, az volt a normális, neki még nem is kellene tudnia, hogy van ilyen, hogy így is lehet élni; és ekkor megérti, hogy már sosem lesz úgy, ahogy azelőtt, már nem lehet visszacsinálni, az, ami jó volt régen, többé nem lehet ugyanolyan, mert már nem lesz elég.”