Aki követi Grecsó Krisztián közösségi oldalait, hónapok óta
várja Verát. Annyit már tudtunk róla, hogy Vera negyedikes, szegedi és hirtelen
felborul az addigi biztonságos élete. A nyolcvanas években járunk, egészen
pontosan az 1980/81-es tanévben, mikor Vera egyszer csak szembesül a váratlanul
beköszöntő első szerelemmel és az addig elhallgatott családi titkokkal. A
kislány szemszögéből látjuk a történetet, így a családi dráma csak a háttérben
jelenik meg, de egy-egy elejtett szó, gesztus, felnőttek egymásnak mondott,
elharapott félmondatai miatt az olvasó már sokkal hamarabb összerakja a
történetet, mint Vera. Éppen ezért minden együttérzésünk az övé, a próbáljuk
óvni, hogy ne okozzon benne törést a hatalmas sebességgel közelgő dráma. Mert az
elhallgatott titkok már csak ilyenek – mindig minden kiderül, csak az nem
mindegy, hogyan.
„Vera arra gondol, hogy így nem lehet élni. Ennek nincs
értelme. Ha soha semmi nem történhet magától, igazából, és ha egy felnőttnek
így kell élnie, akkor ő nem akar felnőtt lenni, se feleség, se anya. De ekkor a
mamára néz, és látja rajta, abban, ahogy bólogat, ahogy fegyelmezi magát, és
próbál figyelni, hogy milyen fáradt, és valójában mennyire unja ezt az egészet,
és megint rátör a szeretetroham, legszívesebben hozzábújna, mert a mamában
nincs semmi hazugság, se játék, minden porcikája igazságból van, és semmilyen
hazugságra nem lenne képes.”
A regény három dolog miatt tetszett nagyon: a témája, a stílusa
és formája, a harmadik pedig a korrajz. Aki a hetvenes években született,
teljesen otthon érezheti magát az olvasása közben. Nálunk a „2123-as számú
Tömörkény István úttörőcsapat, vigyázz!” helyett nálunk a "3358-as Jókai Mór úttörőcsapat,
vigyázz!” hangzott el, de ugyanígy különleges alkalommal vettünk vaníliás
karikát vagy Melba kockát. Annyira pontos a ruházatok, szokások és az egész életérzés
megfogalmazása, hogy szinte hallom a konyhaszekrény tetején felhalmozott üres
sörösdobozok összekoccanását, ahogy becsukódik a fehér műanyag borítású ajtó. Grecsó
Krisztiántól eddig a Mellettem elférsz és a Megyek utánad voltak a kedvenceim,
most Vera is csatlakozott hozzájuk.
(Grecsó Krisztián: Vera; Magvető, 2018; 3699 Ft)
Plusz egy idézet:
„Józef nekidől, Verában most melegség ömlik szét, nem is
érti, hogy lehet ez ilyen végletes: soha ilyen biztonságban nem érezte magát,
mint Józef mellett, pedig az imént még jegessé fagyasztotta a rémület, hogy
milyen könnyű mindent elrontani!
Ez nem olyan, mint másokkal, az iskolából. És igaz, hogy
abban nincs is ennyi gyönyörűség, de legalább tőlük nem kell rettegni.
Attól, hogy elvesznek.
A korábbi élete neki való volt, gyerekhez illő, az volt a
normális, neki még nem is kellene tudnia, hogy van ilyen, hogy így is lehet
élni; és ekkor megérti, hogy már sosem lesz úgy, ahogy azelőtt, már nem lehet visszacsinálni, az, ami jó volt régen,
többé nem lehet ugyanolyan, mert már nem lesz elég.”
