Zárónyihogás

Ma sikerült harmadszorra is megnéznünk az Örkény Színházban a Csoda és Kósza című hangjátékot. Nem volt ismeretlen a családunk előtt a történet, Czigány Zoltán vicces és lópofa (bocs) paripáiról szóló mindhárom könyv régóta kedvence mindenkinek nálunk. Az Örkényben pedig sikerült elérni azt a csodát (bocs), hogy az eredeti történet feldolgozása tökéletesen hozza a megszokott színvonalat, sőt, még hozzá is tudtak tenni a művészek. Tehát végül is mindegy, hogy olvassuk vagy megnézzük, Csoda és Kósza mindig nagyszerű élmény.

Van Gödöllőn egy tanya, ahol Gyöngyi néni és Sajó bácsi gazdálkodik, itt él (csibészkedik, bajt kavar majd megoldja) két ló is, a megfontolt Csoda és a kissé hebrencs Kósza. Meséről van szól, így ezek a lovak beszélnek, pizzát sütnek, elmennek a Közlekedési Múzeumba, dínókkal találkoznak, elutaznak az olimpiára és a Marsra, és leszerepelnek mint rendőrlovak. A szokásosan induló történetek egyszer csak éles kanyarral a szürreálishoz közeli síkra kerülnek, majd minden visszatér az eredeti kerékvágásba.

„ - Megáll az eszem! – mondta Kósza.

-           –  Hát indítsd el! – biztatta Csoda.

-          - Brrrrr – mondta Kósza, mintha egy motorbiciklit indított volna el, pedig csak prüszkölt egy nagyot.

-          - Na, de miért áll meg az eszed? – érdeklődött Csoda.

-          - Képzeld el, Gyöngyi néni mit mondott nekem! Állok kinn, a karámban, nézem a domboldalt, a fákat, a lemenő nap fényét, ahogy aranyra festi a fák törzsének oldalát, nézem az eget, ahogy a narancssárgától a kéken keresztül szürkévé válik, épp ezen tűnődöm, amikor azt hallom, hogy Gyöngyi néni azt mondja Sajó bácsinak: te Sajókám, nézd, milyen jól fest ez a ló! Mi az, hogy fest ez a ló? Nem látták, hogy csak állok és nézelődöm? Láttak nálam festéket? Láttak előttem vásznat? Nem volt ott semmi? És Gyöngyi néni mégis azt mondta, hogy jól fest ez a ló.

-          - Jaj, Kósza! – sóhajtott Csoda. – Még nem hallottál olyat, hogy milyen jól fest ez a kalap rajtad? Vagy milyen jól festesz ebben a ruhában? Nem csak festőknek mondják, hogy jól festesz. Ha valami jól áll, vagy jól néz ki, arra azt is lehet mondani, hogy jól fest. Érted már?” (Csoda és Kósza mint festők)

A remek történetek mellett (pont egy esti mesényi novellákról van szó) két dolgot emelnék még ki – az egyik a Czigány Zoltán nyelvi humora, a másik Baranyai András illusztrációi. Sajnos az író nagyon korai halála miatt nem lesz több kötet (akármennyire várják a gyerekeim), de ha hiányzik a két paripa, legfeljebb újra elmegyünk az Örkénybe.

(Czigány Zoltán: Csoda és Kósza, Csoda és Kósza körül a Föld, Csoda és Kósza legrégebbi kalandjai)

A kép a www.orkenyszinhaz.hu oldalról származik

Pék Mária halat ránt, csuszát főz

Először a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című könyvet olvastam Fejes Endrétől, és rögtön megragadott a stílusa, a kedvenceim közé került. Az irodalmi értékei mellett a szociológiai érzékenysége - a szegények, elesettek, hátrányos helyzetűek elfogadása és sokszor az irántuk érzett szeretet, az ami különleges íróvá teszi. Nagy meglepetés volt, hogy csak 2015-ben hunyt el, annyira visszahúzódó életet élt, hogy sokan nem is tudták, hogy ennyire sokáig közöttünk volt. 

A Rozsdatemető regény már az első lapjain felkelti az olvasó érdeklődését, mivel a történet végével kezdődik. Több generációnyi összegyűlt feszültség robbant ki ifjabb Hábetler Jánosból, amikor agyonüti sógorát munkahelyük romos kertében, a Rozsdatemetőben. A regény 1962-ben jelent meg először, a Magvető Zsebkönyvtár sorozatában megjelent kötet a tizenhatodik kiadás - nem véletlen ez a máig töretlen népszerűség, és az sem, hogy 30 nyelvre fordították le. Bár a feldolgozott téma felkavaró, színtiszta realizmus, minden időszakban megtalálja a maga olvasótáborát. Fejes Endre ugyanis a Hábetler család sorsa mögé bújva Magyarország I. világháború és a hetvenes évek közötti történetét írta meg. Az egyszerű körülmények közül származó, munkás környezetben élők közül mindenki vágyik a jobbra, hogy meglegyen a család, a szoba-konyha, a bútor és az ünnepeken kerüljön az asztalra rántott hal és túrós csusza. Hábetleréknél ez így történik, mégsem boldogok. „Húsvétkor, karácsonykor, újévkor, születés- és névnapokon mindig a Nagyfuvaros utcában ünnepelt az egész család. Pék Mária nagytakarítást csinált, átrendezte a bútorokat, a családfő, Jani, Gizike, Eszter a szobában takarított. Hajnalka a főzésnél segített édesanyjának. Veszekedtek, rekedtre kiabálták magukat. Este megérkeztek a férjek, hozták a gyerekeket, virágot Pék Máriának, megcsókolták horgas ujjú, csúnya kezét, majd megterítették Taubinger Rezső főesperes asztalát, és a bőséges vacsorához ültek.” Fejes Endre szikár mondatokkal, látszólag egyszerű kijelentésekkel, de közben hihetetlen szeretettel ír a Nagydiófa utca lakóiról. Azokról, akik mellett ma is úgy megyünk el a VIII. kerületben, hogy elfordítjuk a fejünket. A regényben mégis úgy ábrázolja őket az író, hogy bearanyozódik Pék Mária szétdolgozott, horgas ujjú keze, eltörpülnek a jellemhibák és érthetőbbé, megbocsájthatóbbá válik minden, elsőre elítélt cselekedet. Vannak korszakokon és földrajzi helyeken átívelő történetek – a Rozsdatemető pontosan ilyen.

(Fejes Endre: Rozsdatemető; Magvető, 2018; 1999 Ft)