Történetek a kockás füzetből

Mindenkinek ismerős lehet az a szituáció, amikor egy számára ismeretlen helyen útba igazítást kér egy helyitől, aki úgy válaszol, mintha nekünk is ismerni kellene a helyeket, személyeket és történeteket, amiben ő benne él. Ugyanez az érzést fog el, amikor olvasni kezdjük Milbacher Róbert első szépirodalmi kötetét, a Szűz Mária jegyese című művet. A kötet műfaji meghatározása nem egyszerű, talán a novellaciklus áll a legközelebb hozzá, de akár regényként is olvashatjuk, mivel ugyanazok a szereplők ki-be járnak a történetekbe, és előjönnek állandó motívumok.

Valahol Magyarország egy kis falujában vagyunk a „kommonizmus” idején, és mindenki ismeri egymást több generációra visszamenőleg. Nemcsak Bizdó Józsika kockás füzetébe vannak felírva a történetek, hanem mindenki emlékszik rá, bár lehet, hogy mindenki máshogy. Minden történet újabb mozaikokat fed fel az emberek életeiből. Megjelenik Dodi Laci, a szökött ukrán katona, a nagydarab és mocskos szájú Havanyik Gyurka rakodó, Szép Zula, aki a kórházban a halottakat mosdatta, de gyógyítóként tisztelik a falubeliek. Itt van még Kácz Oli is, akinek gyönyörű hangja van, de halálra eszi magát, mert cirkuszban akar fellépni, mint a világ legkövérebb éneklő embere.

Az egymásra épülő, egymást kiegészítő részletek bemutatják a falu életét, tükrözik az érzelmeket, félelmeket, vágyakat. Szégyelleni való és szép motívumok váltják egymást, és ettől igaznak érezzük az olvasottakat. Az elbeszélőmód és a szöveg egységes, s bár a nyers stílus és a trágárság eleinte zavarónak hat, de beleillik a szövegbe. „Mert ami le van írva, az nem csal, az már úgy marad mindörökre, nem árthat annak se tűz, de még a víz se, pláne nem a mocskolódók és irigyek szája.”

(Milbacher Róber: Szűz Mária jegyese; Magvető, 2016; 2990 Ft)

A börzsönyi remete

A nagyvárosban lakók sokszor vágynak arra, hogy hátuk mögött hagyják a nyüzsgő, zajos világot és megpihenjenek a természetben. Győrffy Ákos A hegyi füzet című naplója erről szól: az író börzsönyi kirándulásai egyikén talál egy elhagyatott házikót és időnként odamegy. A házban talált füzetbe elkezdi írni az őt aktuálisan foglalkoztató gondokat, gondolatokat és ebből a naplóból elénk tárul az író élete, s mellette a mai magyar valóság. Családi történetek, melyekről nem tudjuk, hogy ki mesélte, kivel esett meg, de része a tudatunknak. A hajléktalanok történetei, akikkel Győrffy Ákos munkája során találkozott – torokszorító látlelet a társadalom perifériájáról. A külső hatások az író lelkivilágát is formálják, filozofikus gondolatai a legkomolyabb témákat is egyszerűen jelenítik meg. A központi téma a természet, mely mindig összhangban van a gondolataival. „A néma, üres erdők, a hegyek közömbössége. A csend elviselésére való képtelenség. Holott azt beszéltem be magamnak, hogy éppen ezt a csendet kerestem mindig. Csakhogy mindig kívül, kívül kutattam utána, ezekben az erdőkben és ezekben a hegyekben, néha más, távoli erdőkben. De hiába. Hiába vesz körül elemi, időtlen csend, ami persze nem az, sokkal inkább folyamatos zsongás és hullámzás, hiába mindez, ha közben a lélek sebzett és zavarodott, kétségbeesett és türelmetlen.” Az írónak terápia lesz, ahogy telnek a füzet lapjai - segít feldolgozni, megérteni, megélni a saját sorsát, a környezetét. Nekünk pedig A hegyi füzet olvasása adja ugyanezt az érzést.

(Győrffy Ákos: A hegyi füzet; Magvető, 2016; 2490 Ft)