Amikor Pető Péter legújabb könyvének műfaján gondolkoztam,
nem a szokásos irodalmi meghatározás villant be, hanem hogy ez a hiány regénye.
Hiányzik a boldogság, az idill, a stabilitás, a nyílt, családon belüli
kommunikáció. A #halálka mégis letehetetlen, egyedi, izgalmas és torokszorító.
A Leshatár,
a szerző előző regénye után újra kapunk egy látleletet a mindennapjainkról.
Visszatérve a műfaji kérdésre, olvashatjuk kortárs
regényként, vagy mint pszichológiai írás, mely a transzgenerációs szemléletre
hoz példát, lehetne szociográfia, mely keresztül-kasul bejárja az országot és
bemutatja a különböző társadalmi rétegeket, és akkor az egy kivételével fiktív,
a fejezetet elején levő és annak témájához kapcsolódó tökéletes stílusparódiáknak
beillő ál-újságcikkekről még nem is beszéltünk. Csupa tartalmi és formai remek,
tökéletesen hozzák a propagandagyárak, a bulvár legalja vagy éppen egy
oknyomozó cikk minden elemét, közben kikacsintva az olvasóra, hogy ismerjük
őket, tudjuk, hogy ki hogyan ír.
A történet szerint egy időben lesz öngyilkos egy sikeres
üzletember és egy vidéki, lecsúszott munkanélküli. Az újságíró pedig a két hír
alapján gyanút fog és nyomozásba kezd. A mozaikszerűen összerakott történet
minden fejezetben más szereplő szemszögéből ismerteti az eseményeket, néha
komoly figyelem szükséges, hogy beazonosítsuk, ki beszél éppen, de pont ez a
technika segít abba, hogy egészébe lássuk az igazságot. Az igazságot, melynek
ezer arca van és ez az ezer arc együtt mutatja meg, hogy miért lett ez a két
férfi, pont ez a két férfi szinte egy időben öngyilkos. Megszólalnak a szülők,
gyerekek, munkatársak, feleségek, férjek, és lassanként kirajzolódik előttünk a
történet. Arányaiban kevesebbet mosolygunk (bár, ha igen, azok igazán jó
viccek) és többet szorongunk, mert sajnos ez a regény leképezi a körülöttünk
levő történéseket.
Mintha Hunor és Magor vérével együtt a boldogtalanságra való
hajlamot is örökölnénk évszázadok, évezredek óta. Mintha elátkozott lenne a
Kárpát-medence, hogy Borsodtól Sopronig csupa meggyötört állampolgár van itt.
Olvasás közben többször éreztem szomorúságot, dühöt és elkeseredést, hogy tényleg
ez a mai Magyarország? Elkeserítő, hogy mindenki hozza magával a kisebb nagyobb
lelki defektusokat. Különösen érdekes az apák által mutatott példa:
alkoholizmus, öngyilkosság, abúzus - és ez nem életkor kérdése, mert ugyanaz az
önpusztítás van a Ratkó-korszak gyermekeiben, mint az X, Y és Z generáció
tagjaiban. Visszük tovább ezeket a mintákat, ha akarjuk, ha nem.
„Ám emberfeletti erőfeszítéssel sem lehet megmenteni azt,
aki nem akarja.”
Szokásomtól eltérően nem tudtam folyamatosan olvasni a #halálkát, olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy az utolsó fejezetek előtt szünetet kellett tartanom. Jól is tettem, mert ennyire erős befejezése kevés alkotásnak van. Kíváncsi vagyok, Pető Péter miről ír könyvet legközelebb. Addig meg olvasom a 24.hu-n a cikkeit.
