Lassanként küldetésemnek tekintem, hogy minél többen olvassák Vida Gábor könyveit. Csodálatosan ír emberekről, kapcsolatokról, érzelmekről, életről-halálról és legfőképp Erdélyről. Mindezt egy olyan letisztult, de közben nagyon érzékeny és finom stílusban, hogy öröm vele tartani ezeken az utazásokon.
Vida Gábor nem ismeretlen az olvasók előtt, legutóbb Egy dadogás története című művében bizonyította, hogy úgy tud Erdélyről írni, mint
kevesen. Javarészt Erdély a helyszíne a Magvető Kiadó által újra kiadott, Ahol
az ő lelke című regénynek is, mely a huszadik század elején, az I. világháború előtt,
alatt és utána játszódik egy apa és fia kapcsolatát középpontba helyezve. Werner
Sándor lovashonvéd tiszt volt, de szépreményű katonai pályafutása félbetörik
egy szerelem miatt. Ennek a balul sikerült kapcsolatnak lesz a gyümölcse fia,
Lukács, aki hiába tanul jól, egy írása miatt távoznia kell a teológiai
egyetemről. Apja Amerikába akar menni, hogy fakitermelésből gazdagodjon meg, de
az utolsó pillanatban mégsem tart vele a fia, hanem számos véletlen folytán
Afrikába kerül. „Vannak olyan pillanatok, amikor az ember eltervezi, hogy mit
fog cselekedni a következő fél napban, és mi lesz ettől a következő fél
évszázadban az élete folyása, és vannak pillanatok, amikor hiába tervez, mert a
következő pillanatban nemcsak az egy személyre szabott élete áll a feje
tetejére, hanem az egész világ.” Bárhol is vannak, Kolozsvár és a Fő tér Mátyás
király lovasszobra visszahívja őket, mintha ő is életük részese lenne, sok más,
többször felbukkanó és nagyon szépen megrajzolt mellékszereplővel együtt. A
lassan folyó történet számtalan fordulaton keresztül visz minket is, mintha mi is
Lukács sokat megélt bőrtáskájával utaznánk és keresnénk a helyet, amely a
halált vagy az életet adja nekünk. De majd csak akkor, ha már ott van a lelkünk
is, ahogy azt egy öreg maszáj mondta.
