Tavaly újra kiadták a Magvető Zsebkönyvtár sorozatában Konrád György
első, 1967-ben megjelent A látogató című regényét. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, remek műveket (vagy inkább remekműveket) választanak és az igazat megvallva, nekem tetszenek a régi noteszokra emlékeztető borítók is. Jó volt újra elolvasni a Konrád könyvét, melyhez ötven éve, első megjelenésekor nem lehetett
hozzájutni, mert rendszerellenesnek tartották. Pedig csak őszinte,
de pontosan ezzel éri el azt a nagyon erős hatást, hogy felejthetetlenné válnak
a történetek és az is, ahogy Konrád György papírra vetette őket. A könyv
főszereplője T. úr vagy néha T. elvtárs, aki egy fővárosi gyámhivatalban
dolgozik egy évtizede. „Itt forgolódom hát évek óta iktatópolcok és idegen
ajtók között, táskámban jámbor és lehetetlen kérelmekkel, értőn is értetlen
határozataimmal. Figyelem, lassan tíz éve ügyfeleim esendő és izgatott fintorai
mögött elvékonyodó, füstszínű arcukat, csodálkozástól végérvényesen nyitva
felejtett szájukat, elillant mosolyuk romos szerkezetét, érdektelen jóságuk és
gonoszságuk beroppant ábráit ráncaik között.” Ügyfelei a társadalom peremén
lévők közül kerülnek ki, sok nehéz sorsot és tragikus életet lát munkája közben.
Amikor egy házaspár öngyilkos lesz, felrúgva eddigi hivatalnoki életét, gondját
kezdi viselni az egyedül maradt ötéves, értelmi fogyatékos fiúknak. A
felvillantott életképek hiába fél évszázadosak, akár mai életeket is
bemutathatna az író. A különbség, hogy írógép helyett számítógépen írják a
jelentéseket, nincs cigarettafüst a hivatal termeiben, de a portás, az épület,
a feladat és a hangulat nagyon hasonló. A történetek mellett ugyanannyira
fontos a regény szövege – bár prózai műről van szó, a nyelvezete tömör,
kifejező, szinte lírai. Az önéletrajzi elemeket is tartalmazó mű dokumentarista
látlelet egy korszakról, egy országról, egy lecsúszott nemzedékről.
