New York-i mese

Előre is elnézést kérek mindenkitől, aki könyvajánlóra vár, ez nem az lesz, hanem egy vallomás. Nem emlékszem, hol láttam meg először, de arra igen, mekkora hatással volt rám. Szerelem volt az első olvasásra. Sok év telt el azóta, de érzelmeim nem változtak. Ha csak egy könyvet vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, biztosan Mark Helprintől a Téli mese lenne az.

Izgalmasan kezdődik a regény: Peter Lake, a jóindulatú és szimpatikus betörő menekül a Kurtafrakkosok bandája elől és igazi csodaként megjelenik egy óriási fehér ló, „aki” segít neki elszökni. Ők ketten a főszereplők, illetve New York városa, amely szinte élőlényként viselkedik a regényben. Egy képzeletbeli huszadik század elejétől a végéig kísérhetjük el a szereplőket, némelyik többször is előbukkan, ebben szerepe van a felhőfalnak is, mely, ha valakit vagy valamit bekebelez, ki tudja, hogy mikor és hol engedi újra el. Misztikus történések, mély érzelmek, szép szerelmek, indaként szövik keresztül a történetet és véletlenek nincsenek. Mindennek és a fő- és mellékszereplőnek komoly szerepe van. Virginia Gamely és édesanyja, Hardesty Marratta vagy Jackson Mead tiszteletes, megannyi említésre méltó, kitűnően megírt karakter, képtelenség pár sorban bemutatni őket. 1983-ban jelent meg először a regény, a világ minden táján elvarázsolta az olvasókat. Kultuszkönyvvé vált Magyarországon is. Évekig vadászták a rajongók a használt példányokat az antikváriumokban, hiánypótló a mostani megjelenés. Az sem gond, hogy az azonos című film miatt adták ki a könyvet. Biztos, hogy jó lett a film is, de én sose fogom megnézni. Peter Lake és Beverly, a fehér ló és New York huszadik százada maradjon csak meg olyannak, ahogy Mark Helprin megírta, én meg elképzeltem.

(Mark Helprin: Téli mese; Libri; 2014)