Lehet, hogy rossz egy zsidó közösségben agunának lenni, nem
tudom, még sosem voltam az. De ha egy olyan férj miatt válok azzá, mint Juliet
Montague, akit a házasságszédelgő, kártyajátékos George Montague, született
Molnár György két gyerekkel hagyott el pár évnyi házasság után, akkor inkább
legyek az. A zárt zsidó közösség azonban az ilyen elhagyott asszonyokra sokkal
inkább a megvetés tárgyát képező özvegyként, mintsem áldozatokként tekint. Ezek
a nők nem köthetnek házasságot újból, és addig maradnak agunák, ameddig a
férjük – valamilyen csoda folytán – nem nyilatkozik arról, hogy elválhatnak,
vagy nem tudják igazolni, hogy a férj halott.
Juliet Montague, az Eltűnt
férjek galériája főszereplőjének élete akkor változik meg, amikor egyik
napról a másikra köddé válik a társa, és elviszi a Julietről készült portrét,
aminek hátához az összes megtakarítását hozzáragasztotta az asszony. Natasha Solomons regényének főhőse az ’50-es
években vált agunává és életét egészen a ’80-as évek elejéig követhetjük
nyomon. A könyv arra fókuszál, hogyan tud kitörni a megvetés és a közöny
légköréből egy fiatal zsidó asszony. A nő a zárt világ helyett a nyitottabb és
elfogadóbb művészvilág felé fordul, galériát alapít, amit aztán sikerrel
működtet éveken át. A zsidó közösség persze nem nézi jó szemmel az önállósulását,
a szülei is kétségbeesetten próbálják leterelni lányukat erről az útról.
Egy idő után a szerelem is bekopogtat hozzá egy háborús
veterán festő személyében, akiben olyan mély nyomot hagyott a világégés, hogy
ha tehette, messze elkerülte az embereket. Az új választott sem áll azonban a
helyzet magaslatán, ha nem is úgy, ahogy a férj, de ő is cserben hagyja az
asszonyt, aki ennek ellenére kitart mellette a festő haláláig.
A regény próbál betekintést adni a zárt zsidó közösség
életébe egy zsidó nő életén keresztül, azonban ez csak próbálkozás marad. A
szokásaikról nem sokat tudunk meg, az életükbe sem sikerül igazán belelátni. Nem
lehet átérezni a nő életét masszívan befolyásoló csoportos megvetést és kirekesztést
sem, amitől az olvasó dühtől elborult aggyal hívná fel a legelső jogvédő
szervezetet, hogy segítséget kérjen az asszonynak.
Olyan se hús, se hal, mindent akarok, de mégse regény született,
amit persze érdekes olvasni, de nem biztos, hogy két hét után is még azon
gondolkodunk, főhősünket milyen mérhetetlen igazságtalanság ért a ’60-as
években. És, hogy ez manapság már nem történhetne meg.
Persze, lehet, hogy az író célja, pusztán a szórakoztatás. Egy olyan nép életéből szeretett volna felvillantani epizódokat, amit most is sok titok és ellentmondás leng körül. Ám ennél azért mélyebben, egyúttal szórakoztatóan is meg lehet ismerni a haszid zsidók mindennapjait. Ott van például az Unorthodox sorozat, ami Deborah Feldman könyvének feldolgozása vagy a Shtisel sorozat, amikből jól kirajzolódik a zsidó közösségek élete.
(Metz Edina)
Ráadás
Shakshuka (fűszeres közel-keleti lecsó)
Hozzávalók kb. 3 személyre:
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál harissa
2 evőkanál sűrített paradicsom
2 piros kaliforniai vagy kápia paprika
4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál egész kömény
5 érett paradicsom
4 db tojás
só
Opcionális:
koriander
szárzeller
Elkészítés:
Serpenyőben melegítsünk fel olívaolajat és közepes lángon
adjuk hozzá az őrölt római köményt és a harissát, a sűrített paradicsomot.
Ezeket pirítsuk kicsit, majd adjuk hozzá az összevágott fokhagymákat és a
vékony csíkokra vágott paprikát. Erre rakjuk a sót és az egész köményt.
Kevergetés mellett kb. 8 percig főzzük, majd ehhez jön a felkockázott
paradicsom, és takarékon még kb. 10 perc alatt sűrű szósz lesz.
Ezt követően vegyük le a tűzről és készítsünk mélyedéseket a
szószba, amikbe a tojásokat beleütjük. Ezt még kb. 8-10 percig tegyük be a kb.
200 fokra előmelegített légkeveréses sütőbe vagy a tűzhelyen lefedve süssük
meg.
